Hirdetés

„Rászolgálunk a bizalmatokra” – mondta Erdogan, miután megnyerte a török elnökválasztást

•  Fotó: Facebook/Recep Tayyip Erdogan

Fotó: Facebook/Recep Tayyip Erdogan

A török Legfelsőbb Választási Tanács (YSK) elnöke, Ahmet Yener vasárnap este bejelentette: a közel végleges adatok alapján Recep Tayyip Erdogan hivatalban lévő török államfő nyerte az elnökválasztás második fordulóját.

Hírösszefoglaló

2023. május 29., 09:402023. május 29., 09:40

2023. május 29., 11:092023. május 29., 11:09

Az YSK elnöke sajtótájékoztatóján azt közölte, hogy a voksok 99,43 százalékos feldolgozottsága mellett Erdogan 52,14 százalékkal áll az élen.
Elmondása szerint az ellenzéki jelölt, Kemal Kilicdaroglu, a Köztársasági Néppárt (CHP) elnöke e részeredmény szerint a voksok 47,86 százalékát kapta meg.

Yener aláhúzta:

Hirdetés

a még fel nem dolgozott szavazatok a jelenlegi helyzeten nem változtatnak, a nem végleges eredmény értelmében tehát Erdogant választották Törökország államfőjévé.

Erdogan egyébként már az este folyamán Isztambulban, a YSK-nak a szavazatok 75,42 százalékos feldolgozottsága melletti részeredményeire hivatkozva bejelentette győzelmét, és köszönetet mondott minden állampolgárnak, aki az elkövetkező öt évre is rá bízta az ország irányítását.
A török elnök, aki egy busz tetejéről intézett beszédet híveihez, azt hangoztatta, hogy a választás győztese Törökország és mind a 85 millió állampolgára.

„Rászolgálunk a bizalmatokra” – fogadkozott.

Az államfő beszédében hozzátette: a CHP vélhetően számon kéri Kilicdaroglun a vereséget. Egyúttal jelezte:

2024-ben helyhatósági választások lesznek, és vissza szeretnék szerezni Isztambult a CHP-től.

Erdogan Isztambulból a fővárosba, Ankarába repült, hogy az államfői palotánál mondjon ünnepi beszédet.

Ebben győzelmére utalva azt mondta,

újraválasztásával Törökország, a nemzet minden része, a demokrácia és az ország teljes 85 milliós népessége is nyert.

Erdogan pontban vasárnap éjfélkor szólalt fel az őt ünneplő, hivatalos adatok szerint mintegy 320 ezres tömeg előtt az államfői palota bejáratánál.

Beszédében rámutatott: azzal, hogy az elnökválasztás első fordulójával párhuzamosan tartott május 14-i parlamenti választáson a szavazók a kormányoldali pártszövetségnek többséget biztosítottak a törvényhozásban, Törökországban az államfő kezében összpontosuló végrehajtó hatalmat illetően is kifejezték már szándékukat.

Hangsúlyozta, immár félre kell tenni a választási kampány minden vitáját, civakodását, és „ideje a nemzeti célok, a nemzeti álmok érdekében egyesülni”.

Az elkövetkező napok legsürgetőbb ügye az infláció okozta problémák kiküszöbölése - húzta alá.

Az országában élő nagyjából négymillió menekülttel kapcsolatban Erdogan kiemelte, az ő önkéntes hazatérésük is része a politikájának.

Elmondta, eddig csaknem 600 ezer szíriai tért vissza országába, terveik szerint pedig néhány éven belül további egymillió menekült hazatérését fogják biztosítani.

Erdogan a beszédében egy másik kérdést érintve leszögezte: az ő vezetése alatt nem lehetséges annak a Selahattin Demirtasnak, a kurdbarát Népek Demokratikus Pártja (HDP) volt társelnökének a szabadon engedése, aki terrorvádak miatt 2016 novembere óta ül előzetes letartóztatásban.

Kilicdaroglu az esti órákban pártja ankarai székházában szólalt fel. Az ellenzéki politikus rámutatott: szomorúsága igazi okai azok az óriási problémák, amelyek országára várnak.

„Az utóbbi évek legigazságtalanabb választási kampányát éltük át” – vélekedett, és azt kérte választóitól, hogy támogassák a demokráciáért vívott harc folytatását.

Az elnökválasztás második fordulója azért vált szükségessé, mert a május 14-i első fordulóban egyik indulónak sem sikerült abszolút többséget szereznie.

Több állam- és kormányfő – köztük Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Novák Katalin köztársasági elnök – már vasárnap este gratulált a győzelemhez.

„Erdogan elnökkel, akinek újraválasztásához gratulálok, fogunk közösen tovább haladni” − írta Emmanuel Macron francia elnök

vasárnap este mikroblogján. „Franciaországnak és Törökországnak közösen jelentős kihívásokkal kell megbirkóznia” − utalt a francia államfő az európai béke megteremtésére, az euro-atlanti szövetség jövőjére, illetve a földközi-tengeri térség problémáinak orvoslására.

Vlagyimir Putyin orosz elnök is sietett gratulálni.

Az üdvözlő távirat szerint Erdogan újraválasztási győzelme önzetlen munkájának természetes eredménye.

„A választási győzelem Önnek a Török Köztársaság vezetői minőségében végzett önzetlen munkájának természetes eredménye volt, ami egyértelmű jele annak, hogy a török nép támogatja az Ön erőfeszítéseit az állami szuverenitás megerősítésére és az önálló és független külpolitika folytatására” – volt olvasható az orosz elnök üzenetében.

Putyin azt is hangsúlyozta, hogy

Oroszország nagy jelentőséget tulajdonít a közös projektek következetes megvalósításának, köztük az akkuyui atomerőmű építésének és a törökországi gázcsomópont létrehozásának.

„Szívből kívánok Önnek újabb sikereket az oly felelősségteljes államfői tevékenységben, valamint jó egészséget és boldogulást” – hangzott az orosz elnök üdvözlete.

Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök szintén üdvözlő táviratban gratulált.

Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök Erdogan érdemeként méltatta, hogy dacára az országban zajló politikai-társadalmi folyamatoknak, sikerült megőriznie a társadalmi stabilitást. „Méltó, erős politikusnak tartom Önt és Fehéroroszország barátjának. Azonos érdekeink vannak, ami a nemzetközi helyzet feszültségmentesítését, az ellátási láncolatok biztosítását és a viték békés rendezését illeti. Mindig számíthat ránk” − tette hozzá a fehérorosz elnök.

Ebrahim Raiszi iráni elnök szintén jókívánságait tolmácsolta a török elnöknek. Az IRNA állami hírügynökség szerint Raiszi úgy fogalmazott, hogy egy szorosabb együttműködés országaik között megteremti a béke és stabilitás alapját a térségben.

Tüntetések és összecsapások

Eközben a Medya News beszámolói szerint több, délkeleti, jelentős arányban kurdok lakta tartományban összecsapások törtek ki a lakosság és a rendfenntartó erők között.
Az ellenzéki jelölt ezeken a területeken jelentős számú szavazatot kapott.
Összetűzésekről érkezett beszámoló Batman, Hakkari és Diyarbakir tartományból is, de Isztambul kurdok lakta negyedeiben is összecsapások voltak.
A tüntetők szerint a választáson számos szabálytalanságot követtek el.
A rendőrség könnygázt, vízágyút és gumilövedéket is bevetett, többen megsérültek. A beszámolók szerint a CHP egyik tagját halálra késelték Orduban.
Erdogan hívei közül viszont mintegy százezren vonultak az elnöki palota elé ünnepelni.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 01., hétfő

Washingtoni lövöldözés: az Egyesült Államokban radikalizálódott a merénylő

Az amerikai hatóságok úgy vélik, hogy az afgán bevándorló, akit azzal vádolnak, hogy Washingtonban rajtaütött a Nemzeti Gárda tagjain, csak az Egyesült Államokba érkezése után radikalizálódott – jelentette be vasárnap Kristi Noem belbiztonsági miniszter.

Washingtoni lövöldözés: az Egyesült Államokban radikalizálódott a merénylő
Hirdetés
2025. december 01., hétfő

Trump: jól haladnak a tárgyalások, van esély a megállapodásra az ukrajnai békéről

Donald Trump amerikai elnök derűlátóan nyilatkjozott az amerikai tisztségviselők és az ukrán delegáció vasárnapi miami találkozója után, jelezve, hogy „jó esély van” egy megállapodás megkötésére, amely véget vetne Oroszország ukrajnai háborújának.

Trump: jól haladnak a tárgyalások, van esély a megállapodásra az ukrajnai békéről
2025. november 30., vasárnap

Kalmár Ferenc: Trianon üzenete örökké szól

Trianon üzenete örökké szól, még száz év után is, hiszen a magyarság határon túli közösségeinek a helyzete még nem teljes mértékben rendezett – hangsúlyozta Kalmár Imre miniszteri különmegbízott.

Kalmár Ferenc: Trianon üzenete örökké szól
Kalmár Ferenc: Trianon üzenete örökké szól
2025. november 30., vasárnap

Kalmár Ferenc: Trianon üzenete örökké szól

2025. november 29., szombat

Palesztinbarát tüntetők betörtek a La Stampa napilap szerkesztőségébe

Az olasz politika és média világa is szolidaritását fejezte ki a La Stampa napilap szerkesztőségének szombaton, miután palesztinbarát tüntetők behatoltak a torinói központi szerkesztőségbe és feldúlták azt.

Palesztinbarát tüntetők betörtek a La Stampa napilap szerkesztőségébe
Hirdetés
2025. november 29., szombat

Orbán Viktor: az európai vezetők háborúba akarnak menni

Európa legolcsóbb rezsiköltségét fenn tudjuk tartani, megállapodtunk az oroszokkal arról, hogy idén télen és a következő évben is megérkezik a gáz és olaj, amire Magyarország leszerződött – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Nyíregyházán.

Orbán Viktor: az európai vezetők háborúba akarnak menni
2025. november 29., szombat

Az Airbus visszahívott hatezer repülőgépet sürgős szoftvercserére

Az Airbus pénteken bejelentette mintegy hatezer A320-as repülőgép visszahívását, hogy sürgősen kicseréljen egy, a napfény sugárzására érzékeny vezérlőszoftvert, miután október végén incidens történt az egyik ilyen gépen az Egyesült Államokban.

Az Airbus visszahívott hatezer repülőgépet sürgős szoftvercserére
2025. november 29., szombat

Donald Trump megsemmisíti elődje minden olyan elnöki rendeletét, amelyen előre rögzített szignó szerepel

Donald Trump amerikai elnök megsemmisíti elődje, Joe Biden minden olyan elnöki rendeletét, amelyen nem saját kezű aláírás, hanem előre rögzített szignó szerepel – a hivatalban lévő elnök pénteken jelentette be döntését.

Donald Trump megsemmisíti elődje minden olyan elnöki rendeletét, amelyen előre rögzített szignó szerepel
Hirdetés
2025. november 28., péntek

„Az európai józan ész hangja”. Orosz dicséret, német bírálat Orbánnak

Csaknem négy órán át tárgyalt egymással Vlagyimir Putyin orosz elnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök pénteken a Kremlben – közölte a RIA Novosztyi hírügynökség.

„Az európai józan ész hangja”. Orosz dicséret, német bírálat Orbánnak
2025. november 28., péntek

Korrupciós botrány: távozik az ukrán elnök jobbkeze

Benyújtotta lemondását Andrij Jermak, az ukrán elnöki iroda vezetője – közölte Volodimir Zelenszkij pénteki videóüzenetében. Az ukrán elnök jobbkeze a háborúban álló ország legnagyobb korrupciós botrányának egyik érintettje.

Korrupciós botrány: távozik az ukrán elnök jobbkeze
2025. november 28., péntek

Orbán Viktor Moszkvában: Magyarország készen áll a béketárgyalások helyszínéül szolgálni és hozzájárulni ezek sikeréhez

Magyarország készen áll a béketárgyalások helyszínéül szolgálni és hozzájárulni ezek sikeréhez – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a moszkvai Kremlben a Vlagyimir Putyin orosz államfővel megkezdett tárgyalások nyilvános szakaszában.

Orbán Viktor Moszkvában: Magyarország készen áll a béketárgyalások helyszínéül szolgálni és hozzájárulni ezek sikeréhez
Hirdetés
Hirdetés