2009. április 22., 09:292009. április 22., 09:29
Bírált beszédében Ahmadinezsád ostorozta az Egyesült Államokat és a nyugat-európai országokat, amiért segítettek létrehozni Izraelt a II. világháború után „a zsidók szenvedéseinek ürügyén”. „Kivándorlókat indítottak útnak Európából, az Egyesült Államokból és a világ más részeiről, hogy teljesen rasszista államot hozzanak létre a megszállt Palesztinában” – mondta.
Több mint negyven részt vevő diplomata azonnal felállt a helyéről, és elhagyta az üléstermet a beszéd időtartamára. Izrael, az Egyesült Államok és további nyolc nyugati ország eleve bojkottálja a hétfőn megnyílt genfi értekezletet. Attól tartanak, hogy a konferencia Izrael elleni támadások fóruma lesz a muzulmán országok számára, s Ahmadinezsád beszéde részben már igazolta is aggodalmukat.
Beszédében az iráni elnök pálcát tört a kivonulók és a távolmaradók felett, „arrogáns és önző” magatartással vádolva őket. Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár elítélte az iráni államfőt Izrael elleni kirohanása miatt. Az iráni államfőt az EU cseh elnöksége is súlyos bírálatokkal illette. A genfi értekezlet a dél-afrikai Durbanben 2001-ben rendezett hasonló tanácskozás utókonferenciájának számít, ezért Durban II-ként is emlegetik. A durbani konferencia élesen elítélte Izraelt a palesztin területek megszállva tartása miatt.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.