2009. március 27., 16:412009. március 27., 16:41
Bokros Lajos támogatását a Népszabadság online kiadása szerint az SZDSZ ügyvivői testülete 8:3 arányban szavazta meg, ezt a döntésüket ajánlották megfontolásra az MSZP-nek a pénteki kétpárti egyeztetésen.
Az MSZP nem érti, de tudomásul veszi az SZDSZ döntését, miszerint a liberális párt Bokros Lajost javasolja miniszterelnök-jelöltnek - közölte Bárándy Gergely, az MSZP országos elnökségének tagja pénteken Budapesten újságírókkal. Elmondta: a szocialista párt a következő napokban javaslatot tesz a további teendőkre.
Bokros Lajos, aki az európai parlamenti választásokon az MDF jelöltlista-vezetője, nem sokkal Gyurcsány Ferenc kormányfő lemondási szándékának egy héttel korábbi bejelentését követően jelezte: elvállalná a miniszterelnöki posztot.
Az SZDSZ által támogatott három lehetséges Surányi és Békési a hét folyamán közölte: nem kíván miniszterelnök lenni. Békési László ráadásul úgy fogalmazott: „komoly ember nem vállalhatja a jelölést”.
Péntek délelőtt Takács János, az Electrolux-csoport magyarországi leányvállalata vezetőjének neve merült fel az MSZP lehetséges kormányfőjelöltjeként. Az erdélyi származású Takács, ak iromán-magyar kettős állampolgár a lehetséges jelölés kapcsán azt nyilatkozta az MTI-nek: „ez nagyon nagy megtiszteltetés volna és elgondolkodnék legalábbis rajta”.
Egy nappal korábban Patai Mihály, a Budapesti Értéktőzsde elnökének neve is felmerült, de ő még aznap elutasította a kormányfőjelöltséget.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.