
Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay
Kényszerleszállást hajtott végre a Swiss International Air Lines légitársaság Bukarestből Zürichbe tartó gépe hétfő este az ausztriai Grazban, miután meghibásodott a hajtómű, és a pilótafülkében, valamint az utastérben is füst keletkezett – számolt be kedden a Reuters a légitársaság tájékoztatására hivatkozva.
2024. december 24., 10:292024. december 24., 10:29
A Krónika az egyik utastól értesült a kényszerleszállás részleteiről.
Neki szerencséje volt, mert még ki tudta venni a bőröndjét a csomagtartóból, és a kabátjával együtt magával vitte, de sokaknak maradt a fedélzeten a csomagja.
Az utasokat egy grazi szállodában szállásolták el, majd a tervek szerint már reggel egy másik géppel továbbvitték őket Zürichbe.
Az Airbus A220-300 típusú gépen 74 utas és az öttagú személyzet tartózkodott.
A légitársaság közölte, hogy kapcsolatban áll a hatóságokkal, és dolgoznak az incidens okának megállapításán.
Brüsszel azt várja az új kormányfőtől, hogy javítsa Magyarország kapcsolatát Ukrajnával, valamint hajtsa végre a régóta sürgetett reformokat, amelyek szükségesek a mintegy 35 milliárd eurónyi befagyasztott uniós forrás felszabadításához.
Jelentősen erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Szomorúságának adott hangot J. D. Vance, az Egyesült Államok alelnöke amiatt, hogy Orbán Viktor és pártja alulmaradt a magyarországi választáson, de hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok kész együttműködni az új vezetéssel.
Donald Trump amerikai elnök kormányának tisztségviselői belső körben egy esetleges második, az iráni vezetőkkel folytatandó személyes találkozó részleteiről tárgyalnak.
Hivatalos beszélgetést folytatott Oana Țoiu román külügyminiszter Orbán Anitával, Magyarország leendő külügyminiszterével.
A kecskeméti nyomozók a napokban két román állampolgárt vettek őrizetbe csalás miatt. A Police.hu portál tájékoztatása szerint a gyanúsítottak rendőrnek kiadva magukat unokázós csalással több idős embert is megkárosítottak.
Reagált Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke Magyar Péter azon kijelentéseire, amelyek szerint „az erdélyi magyar választókat félrevezette a Fidesz propagandája”, ezért támogatták nagy arányban a kormánypártot.
Ukrajna készen áll a legmagasabb európai normák alkalmazására a nemzeti kisebbségek védelmében, és nyitott a párbeszédre ebben a kérdésben is az új magyar kormánnyal – jelentette ki Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter hétfőn újságírók előtt.
Magyarország és a magyar emberek történelmet írtak, a Tisza Párt óriási felhatalmazást kapott, ami óriási felelősséget jelent – mondta Magyar Péter, a választáson győztes Tisza Párt elnöke hétfőn Budapesten tartott nemzetközi sajtótájékoztatóján.
A mai nap az ünneplés napja, a magyar nép ugyanis kifejezte akaratát és visszatért az európai útra, ami az alapvető szabadságjogok győzelmét jelenti – jelentette ki az Európai Bizottság elnöke Brüsszelben hétfőn.
szóljon hozzá!