
Orbán Viktor miniszterelnök fogadja Igor Matovic szlovák kormányfőt (jobbra a második) a Karmelita kolostorban
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher
Magyarország és Szlovákia polgárai kölcsönös tiszteletet akarnak, együtt akarnak működni, vagyis együtt szeretnének sikeresek lenni – hangoztatta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Budapesten, miután hivatalában fogadta Igor Matovic szlovák kormányfőt. Utóbbi a szlovákiai magyarok egyenjogúságát hangoztatta.
2020. június 12., 22:052020. június 12., 22:05
2020. június 12., 22:112020. június 12., 22:11
A tárgyalás után tartott közös nemzetközi sajtótájékoztatón Orbán Viktor megköszönte szlovák kollégájának többek között a felvidéki magyaroknak küldött üzeneteit és gesztusait, valamint a koronavírus-járvány alatt kialakított együttműködést. Szintén köszönetet mondott azért, hogy a kormányprogramot magyar nyelvre is lefordították Szlovákiában. Közölte azt is, hogy Magyarország büszke a területén élő szlovák közösségre, amely nagyszerű teljesítmény mutat, költségvetési támogatása pedig 2010 óta a négyszeresére nőtt. Megjegyezte, éppen a parlament előtt fekszik egy olyan törvényjavaslat, amely a magyarországi szlovákok által használt iskolák épületét a közösség tulajdonába adja.
Kérte is a szlovák miniszterelnököt, hogy küldjön minél több szlovák befektetőt Magyarországra. Ennek érdekében Magyarország 600 millió eurós hitelkeretet nyitott az Eximbanknál. A miniszterelnök a következő hónapok történelmi jelentőségű eseményei közé sorolta az új komáromi Duna-híd átadását, a 2022-ig megépülő hat új határátkelőt – amelyből három Ipoly-híd, és amelyekkel 40-re emelkedik az átkelők száma –, továbbá azt is, hogy két ponton is összekötik a két ország villamosenergia-hálózatát és jelentősen, mintegy háromszorosára bővítik a korábban megépített magyar-szlovák gázvezeték volumenét. „Mindezzel egész Közép-Európa stabilitásához hozzájárul Magyarország és Szlovákia” – jelentette ki Orbán Viktor, aki kérte szlovák kollégáját a magyar–szlovák kapcsolatok támogatására és a szlovákiai magyar közösséggel szembeni jóindulatának megőrzésére.
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Újságírói kérdésre Orbán Viktor közölte: a tárgyaláson nem hozta fel Trianon témáját, de jelezte, Budapest értékelte a szlovák miniszterelnök gesztusait, mondatait, „meg is érintette a magyarok szívét”. Hozzátette: azért nem hozta fel Trianon témáját, mert „lehetetlen, hogy ugyanazt gondoljuk róla”, ezért nem kell róla sokat beszélni sem, majd mindenki saját magában elrendezi, lehetőleg úgy, hogy ne legyen akadálya a jövőbeli együttműködésnek. „A magyarok dolga, hogy együtt éljenek egy történelmi igazságtalansággal, Trianon ugyanis Magyarországról nézve sosem fog igazságosnak látszani” – mondta Orbán Viktor, hozzátéve: a magyaroknak világos történelmi tudatuk van, és úgy látják, a kapcsolatokat a szomszédokkal úgy kell alakítani, hogy a száz éve történtek ne jelentsék az együttműködés akadályát.
„A magyar felfogás szerint társakat kell keresni a jövő megnyeréséhez, Szlovákia pedig természetes, kézenfekvő, baráti társa lehet ebben Magyarországnak” – közölte. A miniszterelnök arról is beszélt, hogy a magyar népet nem a genetika konstruálja, hanem a nyelv és a kultúra, ezért azt kérte Igor Matovictól, legyen jó miniszterelnöke a szlovákiai magyaroknak, ami azon múlik, érti-e, hogy a nyelvet és a kultúrát soha nem szabad háttérbe szorítani, mert „az a magyar számára fontosabb, mint az élete”. Azt is mondta, ezt nem tekinti nacionalizmusnak, „ez egy megdönthetetlen erejű nemzeti identitás”, amely abból a történelmi tényből fakad, hogy a magyar az egyetlen megmaradt, keletről nyugatra indult nép, „mi vagyunk a legnyugatibb keleti nép, maradványok vagyunk, egy valaha volt, hatalmas sztyeppei világ utolsó maradványai, akik bejelentkeztek a túlélésre”. „Ezt menedzseljük. Fogadjanak el bennünket, ahogy vagyunk!” – kérte Orbán Viktor.
A cél az, hogy a szlovákiai magyarok teljesen egyenjogú polgároknak érezzék magukat Szlovákiában – mondta a közös sajtótájékoztatón Igor Matovic. Kijelentette: Szlovákia régióit attól függetlenül fogják fejleszteni, hogy kik élnek ott. Hozzátette: azt szeretné, hogy mindenki saját anyanyelvére taníthassa gyermekeit, és ne kelljen félnie attól, hogy emiatt később hátrányt szenvednek a fiatalok. Természetesnek nevezte, hogy Magyarországot érdekli, milyen a szlovákiai magyarok helyzete, miként élnek.
„A történelmet megváltoztatni nem lehet” – mondta Igor Matovic, hozzátéve: azért tárgyalt a magyar miniszterelnökkel, hogy előre tekintsenek. Megjegyezte, hogy a szlovák politikusok jellemzően ignorálták a történelmet, Trianont, azonban ezt nem tartja megfelelő megoldásnak. Azt hangoztatta, hogy örül a „jó vízióknak”. Elmondta, fejleszteni akarják a gazdasági, kulturális, emberi kapcsolatokat a két ország között, barátokként érkeztek, és úgy is távoznak. Úgy vélekedett, hogy a szlovákiai magyar közösség tagjai gazdagítják Szlovákiát a kultúrájuk révén. Ők ugyanis többletajándékot kaptak a sorstól: mindkét nyelvet tökéletesen beszélik, sőt mivel a cseh nyelv szoros rokonságban áll a szlovákkal, ezért Csehországban is érvényesíteni tudják a tehetségüket. „Ők a gazdasági élet egyfajta nagykövetei lehetnek és a visegrádi együttműködést is erősíthetik” – hangsúlyozta.
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher
Igor Matovic megköszönte Magyarország segítségét a koronavírus-járvány idején: azt, hogy magyar különgépeken vittek haza szlovákokat. Köszönetet mondott Orbán Viktornak azokért a határozott lépésekért is, amelyeket a határok megnyitásáért tett. A szlovák kormányfő közölte: biztosította partnerét arról, hogy Magyarország élvezi a támogatását a visegrádi együttműködésben. Elmondta, a két államot arra rendelte a sors, hogy összefogjon egymással, például az európai uniós fejlesztési forrásokkal kapcsolatban. Megjegyezte: tervezik a szlovák kultúra bemutatását, népszerűsítését Budapesten. Igor Matovic kijelentette, hogy nem csupán szomszédoknak tekinti a magyarokat, hanem közeli barátoknak is, ezért vezetett egyik első külföldi munkaútja Magyarországra.
Kérdésre felelve Igor Matovic a világ összes magyarjának megígérte, hogy Szlovákiában olyan „hátországot” teremtenek, amelyben a magyar közösség félelem nélkül megőrizheti a kultúráját. „Egy politikus akkor hazafi, ha az a célja, hogy minden állampolgárát védelmezze” – fogalmazott a szlovák kormányfő Budapesten.
Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.
Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.
Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.
Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.
A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.
Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).
Az egyesülés mindig is valós lehetőség volt a moldovai társadalom egy része számára, de ez csak a polgárok tömeges szavazatával valósulhat meg – szögezte le Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke a bukaresti parlamentben Diana Șoșoacă pártja, az S.O.S.
Donald Trump elnök szerdán kijelentette, hogy Volodimir Zelenszkij elnök „elég jól boldogul” Ukrajna védelmében Oroszország teljes körű inváziója ellen, és az ukrán vezetőt a folyamatos harcok ellenére is kitartónak nevezte.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Szlovénia is csatlakozott ahhoz a romániai kezdeményezéshez, amely a barnamedvék európai uniós védettségi szintjének csökkentését sürgeti, mert a növekvő állomány egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre és a haszonállatokra.
szóljon hozzá!