2009. augusztus 17., 09:382009. augusztus 17., 09:38
A több részre bontható harcokban nem végleges adatok szerint összesen húszan meghaltak, köztük a csoport vezetője, többtucatnyian megsebesültek. A magukat Isten Harcosainak nevező csoport vezetője, Abdel-Latif Musza jelentette be egy rafahi mecsetben a teokratikus uralom (istenuralom) „megszületését” a Gázai övezetben. A főnök mögött állig fölfegyverkezett, fekete ruhás, álarcos testőrök álltak. Az egyikükön volt egy robbanóövnek tűnő felszerelés is – mondták szemtanúk. A mecseten kívül mintegy száz, pakisztáni stílusú öltözéket viselő fegyveres tartott erődemonstrációt, majd amikor megérkezett a Hamász rendőrsége, elbarikádozták magukat az épületben. Tűzharc tört ki közöttük, amelyben 24 fegyveres meghalt, és 130-an megsebesültek, köztük a környéken tartózkodó polgári személyek, gyerekek is – közölték egészségügyi források.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.