Hirdetés

Bécsben megtörtént a kémcsere Moszkva és Washington között

Bécsben pénteken megtörtént a kémcsere: a hidegháború vége óta példátlan ügyletben tíz, az Egyesült Államokban őrizetbe vett és kiutasított orosz ügynököt adtak ki Moszkvából érkezett négy oroszért, akiket a nyugati országok javára folytatott kémkedésért ítéltek el Oroszországban.

MTI

2010. július 09., 16:052010. július 09., 16:05

Az akció lebonyolítására egy orosz és egy amerikai repülőgép szállt le a repülőtéren – közölték szemtanúk. Az ügylet másfél óráig tartott. Ez idő alatt a két gép között egy fekete színű, elsötétített ablakú járművel szállították a kicserélésre szánt embereket. Ezt követően előbb az orosz, majd az amerikai gép hagyta el a repteret.

Az osztrák hatóságok szigorú hírzárlatot rendeltek el az akció idejére.

Korábban az orosz külügyminisztérium azt közölte, hogy az orosz és az amerikai vezetés utasítására a hírszerző szolgálatok – az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) és az orosz Külső Felderítési Szolgálat (SZVR) – emberiességi megfontolások alapján és az elvi fontosságú konstruktív partnerség jegyében, összhangban az orosz és az amerikai törvényekkel, egyidejűleg kicserélik az Egyesült Államokban vád alá helyezett tíz orosz állampolgárt négy oroszországi elítéltre.

A csere keretében Oroszország átadta az Egyesült Államoknak Igor Szutyagint, Szergej Szkripalt, Gennagyij Vasziljenkót és Alekszandr Zaporozsszkijt. Az orosz törvényeknek megfelelően mind a négy elítélt kegyelmi kérvényt nyújtott be, amelyben bűnösnek vallotta magát. Dmitrij Medvegyev orosz elnök még csütörtökön aláírta a rendeleteket, amelyben megkegyelmezett nekik.

Az Egyesült Államok pedig Vlagyimir Gurijevet, Ligyija Gurijevát, Mihail Kucikot, Natalja Pereverzevát, Andrej Bezrukovot, Jelena Vavilovát, Mihail Vaszenkót, Vicky Pelaezt, Anna Chapmant, és Mihail Szemenkót adta át.

Egy magas rangú orosz tisztviselő a Kremlben azt mondta: a csere az orosz-amerikai kapcsolatokban megmutatkozó új szellemiségnek, a két ország államfői közötti kölcsönös egyetértés és bizalom magas színvonalának köszönhető.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
Hirdetés
Hirdetés