
Fotó: Agerpres
2009. január 20., 20:482009. január 20., 20:48
Az új elnök eskületétele washingtoni idő szerint néhány perccel dél után kezdődött, ekkor azonban Barack Obama már hivatalosan az Egyesült Államok elnöke volt. Ugyanis az amerikai alkotmány 20. kiegészítése értelmében a megválasztott elnök mandátuma január 20-án délben elkezdődik.
A beiktatási ceremónián több százezren – egyes hírcsatornák szerint milliónyian – vettek részt Washingtonban, a kongresszus épülete előtti téren. Obama és felesége, valamint Joe Biden megválasztott alelnök és neje reggel zártkörű istentiszteleten vett részt. A Fehér Ház közelében levő Szent János episzkopális templomnál éljenzők csoportja fogadta.
Charles Blake Los Angeles-i püspök megáldotta Obamáékat, és azt kérte, hogy a két elnöki mandátumot megerősödve fejezhessék be. (Ezzel megelőlegezte, hogy Obama nyer a 2012-es választáson is.) Egy másik tiszteletes, Joel Hunter a hivatalba lépő elnök teljes nevét használva Barack Hussein Obamának kért áldást. Az istentisztelet után a leendő elnöki és alelnöki pár a Fehér Házba utazott, ahol George Bush elnökkel és a first ladyvel együtt kávéztak.
Közben az amerikai biztonsági szolgálatok egy meg nem nevezett, Obamával szembeni fenyegetés ügyében vizsgálódtak, ám a ceremónia zavartalanul zajlott. Az elnöki rezidenciáról – amelytől az elnöki pár búcsút vett, és Bush a hagyomány szerint rövid, személyes hangú levelet hagyott utódának – együtt mentek a Capitoliumhoz, ahol annak nyugati oldalán előbb az alelnököt, majd az elnököt iktatták be hivatalába. Amikor Obama kilépett az épületből, rocksztároknak kijáró ovációval fogadták: a tömeg hosszasan skandálta a nevét, amíg helyet foglalt a díszemelvényen.
Rövid ima után Aretha Franklin énekelte el a My Country ’Tis of Thee című hazafias dalt, majd következett az eskütétel. Az elnöki eskü 35 szavas szövegét John G. Roberts, a legfelsőbb bíróság elnöke mondta elő Obamának. Az Egyesült Államok első afroamerikai elnöke az eskütételkor arra a bibliára helyezte a kezét, amelyet elődje, a 16. elnök, a rabszolgaság intézményének véget vető Abraham Lincoln is használt 1861-ben. A bibliát a hivatalba lépő elnök felesége, Michelle Obama tartotta.
Az eskütételt követően újabb dörgő ováció és ágyúlövések köszöntötték az Egyesült Államok 44. államfőjét, akit Roberts a „Gratulálok, elnök úr!” szavakkal üdvözölt új hivatalában. Obama – aki egyébként izgalmában egyszer bele is sült az eskü szövegébe – beiktatási beszédében a jelenről beszélt, valamint arról a szellemről, amely szükséges ahhoz, hogy a nemzet kijuthasson a válságból, méghozzá erősebb és egységesebb állapotban.
A ceremónián több korábbi elnök: Jimmy Carter, George H. W. Bush és Bill Clinton is részt vett, feleségükkel együtt a díszemelvényen foglaltak helyet. A beiktatást követően az új elnök és alelnök kikísérték elődeiket a Capitoliumból a keleti oldalon. Obama ezután ünnepi ebéden vett részt a Capitolium szobortermében, majd elindult az elnöki beiktatási parádé. n Balogh Levente
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.