2010. június 22., 10:502010. június 22., 10:50
Az irodahálózat nagy részét fel kell számolni, s hogy fennmaradjunk, szükség lesz a Fidesz segítségére is. Remélem, hogy ennyire nem lesznek hálátlanok” – mondta Auxt Ferenc, az MKP rimaszombati járási elnöke. Auxt hibának tartja, hogy tavaly szakadás történt az MKP-ban, s a pártból kilépő képviselők Bugár Bélával az élükön Híd néven új pártot alapítottak.
„Azt viszont vallom, hogy nagy hiba volt az egységes magyar pártot szétverni. Személy szerint semmi akadályát nem látom annak, hogy mielőbb felvegyük a kapcsolatot (a Híddal), s így is üzenem, hogy kezet kell adni egymásnak, s amiben csak lehet, együtt kell működni velük” – jelentette ki a politikus. Szerinte a szlovákiai magyarságnak szüksége van egy tiszta magyar pártra. „S azt se feledjék a polgármesterek, hogy a megyei közgyűlésben továbbra is MKP-s képviselők ülnek, s ha nem is annyira, amennyire jogosan elvárnák, de azért tudjuk őket támogatni” – mondta.
Arra a felvetésre, ártott-e a Fidesz politikája az MKP-nak, Auxt azt válaszolta: „Az biztos, hogy ügyesen besegítettek a sírásásnál, s hiába mossák a kezüket, s mondja Németh Zsolt, hogy ők ártatlanok az ügyben. Nagyon nagy hibát követtek el, s legkevésbé sem érdekelte őket, hogy nekünk mi lenne a jobb. Itt az ideje, hogy bizonyítsanak, s reménykedem benne, hogy nem hagynak cserben bennünket.”
Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.
Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.
Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.
A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.
Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).
Az egyesülés mindig is valós lehetőség volt a moldovai társadalom egy része számára, de ez csak a polgárok tömeges szavazatával valósulhat meg – szögezte le Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke a bukaresti parlamentben Diana Șoșoacă pártja, az S.O.S.
Donald Trump elnök szerdán kijelentette, hogy Volodimir Zelenszkij elnök „elég jól boldogul” Ukrajna védelmében Oroszország teljes körű inváziója ellen, és az ukrán vezetőt a folyamatos harcok ellenére is kitartónak nevezte.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Szlovénia is csatlakozott ahhoz a romániai kezdeményezéshez, amely a barnamedvék európai uniós védettségi szintjének csökkentését sürgeti, mert a növekvő állomány egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre és a haszonállatokra.
Bírálta Irán Romániát, miután Mark Rutte NATO-főtitkár szerdán arról beszélt: Bukarest komoly támogatást nyújtott az Egyesült Államoknak a perzsa állam elleni háború során.