2010. január 18., 09:252010. január 18., 09:25
A felhívásokat az MKP országos tanácsa fogadta el, amely szombaton ülésezett Pozsonyban. A parlamenti választásra való felkészülés jegyében az országos tanács elfogadta azokat a kritériumokat, amelyek alapján öszszeállítják a párt választásijelölt-listáját.
Az MKP egyúttal felszólította volt tagjait, hogy térjenek vissza a pártba. Csáky Pál, az MKP elnöke leszögezte: az esetleges visszatérési kéréseket egyénileg fogja elbírálni a párt. Az MKP-t tavaly öt parlamenti képviselő, alsóbb szintű tisztségviselők és többtucatnyi tag hagyta el, akik saját nyilatkozataik szerint elégedetlenek voltak a párt vezetésével. A kilépők megalapították a Híd pártot, amely a magyar–szlovák együttműködés pártjaként határozza meg magát.
„Értesüléseink szerint egyesek lélektani nyomásnak engedve távoztak a pártból, és most sajnálják döntésüket” – jegyezte meg a pártelnök. Csáky elmagyarázta: az MKP-ból való kilépési szándékot írásban kell jelezni. Egyesek korábban azt mondták, hogy kilépnek a pártból, de írásban ezt nem közölték. Ezért pillanatnyilag több esetben nem tudni, ki lépett ki, és ki nem. Csáky aláhúzta: az MKP-nak az a legfőbb célja – s ez az országos tanács mostani ülésének legfőbb politikai üzenete – hogy a párt a júniusi választáson olyan támogatást szerezzen, amely lehetővé teszi számára, hogy partnernek tekintsék az új kormánykoalíció felállításánál.
A cél, hogy a választás után távozzon a jelenlegi kormánykoalíció, illetve, hogy a jövőbeni koalíciónak a Szlovák Nemzeti Párt már ne legyen a tagja. „Szlovákiát tehetségtelen emberek irányítják, akik nem jól vezetik az államot, s csak újabb problémákat teremtenek” – mutatott rá a politikus. Arra a kérdésre, hogy az MKP a választás után együttműködne-e a Robert Fico vezette Irány-Szociáldemokrácia (Smer) párttal, Csáky lakonikus választ adott. „Erről a választók fognak dönteni” – mondta.
Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.
Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.
A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.
Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).
Az egyesülés mindig is valós lehetőség volt a moldovai társadalom egy része számára, de ez csak a polgárok tömeges szavazatával valósulhat meg – szögezte le Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke a bukaresti parlamentben Diana Șoșoacă pártja, az S.O.S.
Donald Trump elnök szerdán kijelentette, hogy Volodimir Zelenszkij elnök „elég jól boldogul” Ukrajna védelmében Oroszország teljes körű inváziója ellen, és az ukrán vezetőt a folyamatos harcok ellenére is kitartónak nevezte.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Szlovénia is csatlakozott ahhoz a romániai kezdeményezéshez, amely a barnamedvék európai uniós védettségi szintjének csökkentését sürgeti, mert a növekvő állomány egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre és a haszonállatokra.
Bírálta Irán Romániát, miután Mark Rutte NATO-főtitkár szerdán arról beszélt: Bukarest komoly támogatást nyújtott az Egyesült Államoknak a perzsa állam elleni háború során.
A moldovai polgárok többsége elveti a Romániával való egyesülést – derül ki egy friss közvélemény-kutatásból.