
Fotó: Facebook/Volodimir Zelenszkij
A hónapok óta ostromlott kelet-ukrajnai Bahmut „patkányfogó” az orosz csapatok számára – jelentette ki Olekszandr Szirszkij, az ukrán szárazföldi erők parancsnoka a fronton tett keddi látogatása során.
2023. május 16., 15:352023. május 16., 15:35
„A Wagner-zsoldosok úgy másztak be Bahmutba, mint egy patkányfogóba” – magyarázta a parancsnok.
Az aktív védekezés révén az ukrán egységek több ponton ellentámadást indítottak Bahmut környékén – tette hozzá. „Az ellenségnek több erőforrása van, de mi keresztülhúzzuk a terveiket” – mondta Szirszkij, aki több katonának kitüntetést adott át.
Jevgenyij Prigozsin, a Wagner orosz zsoldoshadsereg vezetője viszont ismét azt állította, hogy előrehaladást értek el Bahmutban, és már csak néhány utca van az ukránok kezén. Kedden egy videót is megosztott, amelyben egy térképen mutogatja azokat a városrészeket, amelyeket még tartanak az ukrán erők.
Az egykor hetvenezer lakosú Bahmut a kelet-ukrajnai Donyeck megyében található. A stratégiailag fontos városért hónapok óta véres harcok dúlnak.
Közben Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a keddi hadijelentést ismertetve azt állította:
A tábornok szerint az orosz fegyveres erők éjjel nagyhatótávolságú, légi és tengeri indítású precíziós fegyverekkel
sikeres koncentrált csapást mértek az ukrán hadsereg alegységeire, valamint a nyugati országokból érkezett lőszereket, fegyvereket és hadfelszerelést tároló raktárokra.
Ukrán források ugyanakkor azt állították: a légitámadás-sorozat során az ukrán légvédelem több orosz rakétát – köztük hat Kinzsalt is – lelőtt.
a szárnyaikat biztosító egyégek pedig csak Krasznénél tíz ukrán ellentámadást vertek vissza, megölve legkevesebb 70 ellenséges katonát. Gyenyisz Pusilin, a jórészt orosz ellenőrzés alá került donyecki régió Moszkva által megbízott vezetője a Szolovjov Live médiacsatornán jelentette be, hogy Bahmut térségében az orosz szárnyakra erősítést vezényeltek.
Eközben
„A 2023-as megnövekedett megrendelés megnövelt kapacitást és megfelelő nyersanyagellátást igényel. Ma nincsenek megoldhatatlan problémák ezen a téren, minden érdekelt gyártónak lehetősége van csatlakozni a különleges hadművelet igényeinek megfelelő ellátáshoz. Ezért idén a hadseregnek szánt termékek gyártási volumenének legalább négyszeres növekedésére számítunk a 2021-2022-es időszakhoz képest” – mondta.
Manturov szerint
Azt mondta, hogy az első negyedévben annyi harckocsit gyártottak, mint 2022 egészében.
Manturov nyilatkozata értelmében a könnyűipari vállalkozások száma a hadiipari komplexum nyilvántartásában 2022 októbere óta mintegy félezerrel bővült, arányuk pedig megtízszereződött. Hozzátette: nemcsak a regiszterben szereplő vállalatok szállítanak felszerelést, hanem a regionális költségvetésekből finanszírozott cégek is.
Nagy Ervin feljelentése alapján nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében Magyarországon. A kultúráért felelős államtitkár ezt csütörtökön közölte a Facebook-oldalán.
Egy Ukrajna és Oroszország közötti energetikai fegyverszünet lehetőségét is megvitatta Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök keddi New York-i találkozóján.
Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs és Seszták Miklós – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölték az ugyeszseg.hu-n kedden.
A Vlagyimir Putyin elnökhöz közel álló Egységes Oroszország nevű kormánypárt rekordszámú mandátumot szerzett a parlamentben a hétfőn közzétett, szinte teljes hivatalos választási eredmények szerint.
A budapesti cáfolat után a közösségi médiában üzengettek egymásnak a magyar és az ukrán kormány képviselői a pénteken bejelentett Kárpáti Nyolcak (C8) kapcsán.
Megrázta a NATO-t Robert Fico szlovák miniszterelnök hétvégi kijelentése, amelyben jelezte: nem biztos, hogy Szlovákia betartaná, ha a szövetség belekeveredne az ukrajnai háborúba.
A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) gyenge tartományi választási eredményei ellenére, amelyeket Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben ért el vasárnap, a CDU-elnök Friedrich Merz kancellár továbbra is hivatalban akar maradni.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
A Kárpátok szélesebben vett régióját tömörítő formátum, a Kárpáti Nyolcak (C8) létrejöttét jelentette be az ukrán elnök az új országcsoport első csúcstalálkozóján a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megyében.
Vizsgálatot indít a román külügyminisztérium, miután kiderült: az Ukrajna Odesszai régiójában található Kartal (Orlivka) településen a megnyitása után szinte azonnal bezártak egy román nyelvű első osztályt.
szóljon hozzá!