
Fotó: MTI/Kovács Tamás
Magyarország és Ukrajna megnyugtató módon le akarja zárni a vitákat – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.
2020. május 29., 16:302020. május 29., 16:30
Szijjártó Péter Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszterrel tárgyalt, majd a megbeszélésüket követő sajtótájékoztatón hangsúlyozta: vannak olyan jelentős kérdések a kétoldalú kapcsolatokban, amelyeket továbbra is másként ítélnek meg, ilyen a magyar nemzeti közösség oktatásával és nyelvhasználati jogaival kapcsolatos kérdéskör.
Amikor a kárpátaljai magyar közösség azt mondja, hogy rendben vannak ezek a kérdések, Magyarország feloldja a NATO-Ukrajna tanácsülések blokkolását – közölte. Kifejtette:
Júniusban mindhárom kormányközi vegyes bizottságot és munkacsoportot összehívják, ezek dolga lesz, hogy a javasolt menetrendnek megfelelően a vitás kérdésekben olyan megállapodást dolgozzanak ki, amelyre a kárpátaljai magyarok azt mondhatják, hogy rendben van, és amely az ukrán kormánynak is elfogadható – magyarázta. Hozzátette:
Szijjártó Péter elmondta: addig is keresik a közös sikertörténetek lehetőségét, mert más relációkban már bebizonyosodott, hogy ezek alapján könnyebb a nehéz kérdéseket is rendezni. Ilyen közös sikertörténet lehet Kárpátalja, ezért jó, hogy az ukrán elnök és kormány a régióban komoly infrastrukturális fejlesztéseket tervez – vélte. Hozzáfűzte: ehhez Magyarország is szívesen hozzájárul, 50 millió dollár kötöttsegély-hitelt biztosít.
Arról is beszélt, hogy
– mondta.
A gazdaságról a tárcavezető közölte: nagy magyar cégek egyre fontosabb piacuknak tartják Ukrajnát, ilyen az OTP és a Richter. A kétoldalú kereskedelmi forgalom értéke tavaly meghaladta a 4 milliárd dollárt, és 66 millió dolláros hitelkeretet nyitottak az Eximbanknál az együttműködés fejlesztésére – mutatott rá.
Szijjártó Péter kitért arra is, hogy a koronavírus-járvány megmutatta, hogy Közép-Európában szoros egymásra utaltságban élünk. A szolidaritás megnyilvánult a két ország között a nehéz helyzetben, Magyarország segítette a Nyugat-Európában rekedt ukrán állampolgárok hazajutását, valamint 8,5 tonna védőeszközt adott kárpátaljai egészségügyi intézményeknek.
Megjegyezte: nagyra értékelik, hogy Dmitro Kuleba első hivatalos külügyminiszteri útja Budapestre irányult, ez fontos jel a két ország kapcsolatainak jövője szempontjából.
Az ukrán külügyminiszter kiemelte: eljött az ideje, hogy új fejezetet nyissanak a kétoldalú kapcsolatokban, megtalálják a kölcsönösen előnyös megoldásokat a nyitott kérdésekben és továbbra is támogassák egymást.
Azt is mondta, a járvány továbbra is uralja Európát, és Magyarország hatékonyan védekezett ellene. Ukrajna is ezen dolgozik, a védekezés nehéz döntéseket is megkövetel és rávilágít arra, milyen fontos az egészségügyi rendszer fejlesztése – fogalmazott.
Kérdésre Szijjártó Péter elmondta: a járvány kitörésekor Ukrajna olyan döntést hozott, hogy csak saját állampolgárai léphetnek be az országba. Az elkövetkező hetekben lépésről lépésre enyhítő intézkedéseket vezethetnek be a határon, és azt javasolta Ukrajnának, hogy elsőként tegyék lehetővé az átjárást az ingázóknak, hiszen ilyen megállapodás más határszakaszokon már jól működik - magyarázta.
A miniszterek a sajtótájékoztató előtt jegyzőkönyvet írtak alá a pénzügyi együttműködési keretprogramról szóló megállapodás módosításáról, valamint szándéknyilatkozatot az együttműködésről az energiahatékonyság területén.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
1 hozzászólás