
Fotó: Rosta Tibor/MTI
Az Európai Bizottság fontolóra veszi a koronavírus elleni lehetséges vakcinák esetében az eddig alkalmazott szigorú forgalomba hozatali engedély megadásánál gyorsabb, rendkívüli jóváhagyási eljárás kidolgozásának lehetőségét – közölte Stefan De Keersmaecker, az Európai Bizottság illetékes szóvivője kedden.
2021. március 02., 21:342021. március 02., 21:34
Sajtótájékoztatón feltett kérdésre válaszolva a szóvivő elmondta: az Európai Bizottság a tagállamokkal közösen kész átgondolni az egyes oltóanyagok jóváhagyása felgyorsításának minden lehetséges módját.
Szavai szerint
Amennyiben ez az alternatíva kiváltja a tagállamok érdeklődését, a testület azonnal elkezdi kidolgozni a javaslatot – mondta, azt azonban nem említette, hogy melyik vakcináról lenne szó. Mindazonáltal a biztonság és a hatékonyság továbbra is az uniós bizottság prioritásának középpontjában áll – tette hozzá.
Kiemelte azt is, hogy a tagállamokkal szoros együttműködésben létrehozott uniós oltási stratégia keretében az Európai Bizottság egy, 2,6 milliárd adag oltóanyagot tartalmazó portfóliót hozott létre.
A tagállamoknak azonban a kezdetektől fogva lehetőségük volt az oltóanyag-beszerzésre vonatkozó egyéb szerződések megkötésére is az EU stratégiáján kívül – tette hozzá a szóvivő.
Emellett az uniós bizottság december közepén lezárta az amerikai Novavax vállalattal folytatott megbeszéléseket is a koronavírus elleni lehetséges oltóanyaga beszerzéséről, a tervezett szerződés 100 millió adag, illetve akár további 100 millió adag oltóanyag megvásárlását tenné lehetővé az Európai Unió számára.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke január elején azt közölte: minden oltóanyagnak, amely az EU piacára kerül, át kell esnie az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) vizsgálatán.
Erik Mamer, az Európai Bizottság vezető szóvivője november végén azt mondta: az Európai Unióban elérhető vagy a jövőben elérhetővé váló oltóanyagoknak meg kell felelniük a vonatkozó uniós minőségi és jóváhagyási előírásoknak. Az előírástól azonban a tagországok vészhelyzet esetén, sürgősségi eljárás keretében, ideiglenesen és korlátozott módon eltérhetnek. Ilyen esetben
A tagállamok által vészhelyzet esetén, saját hatáskörben, ideiglenesen engedélyezett vakcinákat azonban kizárólag saját területükön forgalmazhatják, más uniós tagállamban nem.
Stefan De Keersmaecker ezzel összefüggésben a novemberi sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy
Tájékoztatása szerint amennyiben egy vakcina felhasználását egy tagállam engedélyezi, akkor az oltóanyag csak abban a tagországban válik forgalmazhatóvá.
Az Európai Bizottság azt támogatja, hogy az uniós területén alkalmazott vakcinák forgalomba hozatalát az Európai Gyógyszerügynökség engedélyezze. Az ügynökség alaposan tanulmányozza az oltóanyagok hatékonyságát és biztonságosságát forgalomba hozatal előtt. Az eljárás nagyon fontos az európai állampolgárok biztonságának szavatolásához. az Európai Unió oltási stratégiáját a minőségi vakcinák beszerzésére helyezi, azokra az oltóanyagokra, amelyeket az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) hatékonynak és biztonságosnak ítél – tette hozzá.
Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.
Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.
Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.
A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.
Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).
Az egyesülés mindig is valós lehetőség volt a moldovai társadalom egy része számára, de ez csak a polgárok tömeges szavazatával valósulhat meg – szögezte le Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke a bukaresti parlamentben Diana Șoșoacă pártja, az S.O.S.
Donald Trump elnök szerdán kijelentette, hogy Volodimir Zelenszkij elnök „elég jól boldogul” Ukrajna védelmében Oroszország teljes körű inváziója ellen, és az ukrán vezetőt a folyamatos harcok ellenére is kitartónak nevezte.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Szlovénia is csatlakozott ahhoz a romániai kezdeményezéshez, amely a barnamedvék európai uniós védettségi szintjének csökkentését sürgeti, mert a növekvő állomány egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre és a haszonállatokra.
Bírálta Irán Romániát, miután Mark Rutte NATO-főtitkár szerdán arról beszélt: Bukarest komoly támogatást nyújtott az Egyesült Államoknak a perzsa állam elleni háború során.
szóljon hozzá!