
Fotó: Pixabay
Újabb járványügyi szigorításokról döntött az izraeli kormány a korábbiaknál sokkal fertőzőbb koronavírus-változat, a delta terjedésének megfékezésére.
2021. augusztus 12., 12:462021. augusztus 12., 12:46
Szerda esti ülésén szakértők sürgetésére a kormány a „zöld címke” kiterjesztéséről határozott augusztus 18-tól a gazdaság szinte minden területén, hogy megakadályozzák a járvány újabb hullámának esetleg több ezer halálesetet okozó kirobbanását. Ez azt jelenti, hogy már 3 éves kortól csak oltási, vagy gyógyultsági igazolással, vagy friss negatív teszttel lehet bemenni a kulturális és sportintézményekbe, a szállodákba, az uszodákba, a klubokba, a vendéglőkbe, az egyetemekre és főiskolákra, valamint bármiféle rendezvényre.
A 12 év alatti, tehát még nem oltható gyermekek számára díjmentesen biztosítják a negyedórán belül eredményt mutató és 24 órára érvényes gyorsteszteket, de az idősebb, tehát már oltható embereknek fizetniük kell majd ezekért az – ország 400 pontján, gyógyszertárakban, rendelőkben elérhető – gyorstesztekért.
Ahol ezt a címkét ragasztják ki, ott 7 négyzetméterenként egy vevő tartózkodhat, a többieknek kint kell várakozniuk, ha már megteltek a boltok.
Az otthoni összejöveteleken a nyitott helyeken csak 100, bent pedig maximum 50 főig gyülekezhetnek az izraeliek.
„Ha azonnal elkezdünk emlékeztető oltást adni a 40 éves és idősebb embereknek, akkor szeptemberben elkerüljük az egészségügyi rendszer összeomlását”– mondta a megbeszélésen Eran Szegal professzor, a Weizmann Intézet koronavírus-előrejelzési modelljének felelőse.
A szakértők arra figyelmeztették a politikusokat, hogy ha az egészségügyi rendszer eléri teljesítőképességének határát, ha napi 20 ezer új fertőzött lesz, akkor szeptember végéig további 3000 ember halhat meg a koronavírus okozta Covid-19-ben.
– hangsúlyozta Ran Blitzer professzor, az egészségügyi minisztérium járványkezelő csoportjának tagja, aki azonnali, még szigorúbb korlátozásokat sürgetett.
A múlt héten indult új oltási kampányban már 716 518 hatvanévesnél idősebb izraeli vette fel a koronavírus elleni védelmet megerősítő harmadik adag oltást. Az idősek újraoltásától azt remélik, hogy megállítja a leginkább veszélyeztetett korcsoportokban a már beoltottak megfertőződését vagy a súlyos, kórházi ellátást igénylő megbetegedését.
A december végén kezdődött oltási kampányban Izrael mintegy 9,3 millió lakosából eddig 5 828 742-t (tizenkét évesnél idősebbeket) már legalább egyszer beoltottak a Pfizer vakcinájával.
Több mint százezer teszt elvégzésével szerdán 5946 új fertőzöttet azonosítottak, 4,62 százalék volt a fertőzöttek aránya. Jelenleg 42 203 aktív vírushordozót tartanak nyilván Izraelben, 748-an kerültek közülük kórházba, ahol a súlyos betegek száma 421-re emelkedett, és már 65-en szorulnak lélegeztetőgép segítségére. A pandémia megjelenése óta 921 083 koronavírus-fertőzöttet azonosítottak, a betegségben tavaly február óta 6593-an haltak meg Izraelben.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
szóljon hozzá!