
Jelenleg 173 személy és 16 szervezet tartozik a Fehéroroszországgal kapcsolatban hozott megszorító intézkedések hatálya alá
Fotó: Államelnöki Hivatal
Az Európai Unió az emberi jogok súlyos megsértése és az elnyomás fokozódása, valamint a Ryanair járatának minszki kényszerített leszállása miatt újabb embereket és szervezetek vett fel Fehéroroszországgal kapcsolatos szankciós jegyzékébe – közölte az Európai Unió Külügyi Tanácsa hétfőn. A szankciós listán szereplők között van Aljakszandr Lukasenka elnök és legidősebb fia, Viktor Lukasenka is.
2021. június 21., 18:222021. június 21., 18:22
2021. június 21., 19:462021. június 21., 19:46
A Külügyi Tanács tájékoztatása szerint a szankciók hatályának kiterjesztését az emberi jogok súlyos megsértése, a civil társadalom, a demokratikus ellenzék és az újságírók elleni erőszakos fellépés, valamint az elnyomás fokozódása indokolta, illetve az, hogy a fehérorosz hatóságok május második felében pokolgépes fenyegetésre hivatkozva minszki leszállásra kényszerítették a Ryanair légitársaság Athénból Vilniusba tartó járatát.
Ezzel jelenleg 173 ember és 16 szervezet tartozik a Fehéroroszországgal kapcsolatban hozott megszorító intézkedések hatálya alá.
A szankciós listán szereplők között van Aljakszandr Lukasenka elnök és legidősebb fia, Viktor Lukasenka, aki korábban apja nemzetbiztonsági tanácsadója volt, valamint számos üzleti szereplő, akik elkötelezettek a Lukasenka-rezsim mellett – közölték.
– húzták alá.
Tájékoztatás szerint a szankciók között a jegyzékbe vettek vagyoni eszközeinek uniós befagyasztása szerepel, tilos pénzeszközöket rendelkezésükre bocsátani, illetve nem utazhatnak az Európai Unió területére. A szankciók célja nyomást gyakorolni a fehérorosz politikai vezetésre, hogy valódi és befogadó nemzeti párbeszédet kezdeményezzen a szélesebb társadalommal és kerülje a további elnyomást – írták.
– közölték.
Minszkkel szemben az Európai Unió első ízben október elején vezetett be büntetőintézkedéseket, felvette szankciós listára a fehérorosz ellenzéki tüntetések elfojtásának vélelmezett felelőseit.
A lépésre az után került sor, hogy Fehéroroszország leszállásra kényszerítette a minszki repülőtéren a Ryanair Görögországból Litvániába tartó, és éppen a fehérorosz légtérben tartózkodó utasszállító repülőgépét, majd letartóztatta a fedélzeten utazó fehérorosz ellenzéki aktivistát, Raman Prataszevicset és barátnőjét.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
szóljon hozzá!