Hirdetés

Az EU 1 millió darab lőszert küldene Ukrajnának, az oroszok a szegényített urániumot tartalmazó lövedékek miatt háborognak

•  Fotó: Európai Tanács

Fotó: Európai Tanács

Az Európai Unió célja, hogy a következő 12 hónapon belül 1 millió darab lőszerrel lássa el Ukrajnát, és biztosítsa ehhez a megfelelő finanszírozást; „ennek érdekében intézkedéseket kell hoznunk az európai védelmi ipar gyártási kapacitásának növelésére” – írta Charles Michel az Európai Tanács elnöke pénteken, az uniós tagállami vezetőknek küldött, a csütörtökön kezdődő brüsszeli uniós csúcstalálkozóra szóló meghívólevelében.

Hírösszefoglaló

2023. március 22., 08:032023. március 22., 08:03

Az elnök azt írta: a tagállamok vezetői első munkaülésükön az ukrajnai helyzettel foglalkoznak, amelyhez Volodomir Zelenszkij ukrán elnök videón keresztül csatlakozik majd. Hangsúlyozta, hogy a vezetők ismét megerősítik az Ukrajna támogatása iránti megingathatatlan uniós elkötelezettséget, amely magában foglalja az elszámoltathatósággal, a befagyasztott orosz vagyon felhasználásával kapcsolatos munka folytatását.

A meghívólevél szerint, napirenden lesz az európai versenyképesség erősítésének témája is:

Hirdetés

„Itt az ideje, hogy teljes mértékben kihasználjuk erősségeinket és kezeljük hiányosságainkat. Fel kell lendíteni az EU innovációs kapacitását, valamint meg kell erősíteni a tőkepiaci uniót, annak érdekében, hogy ösztönözzük a technológiai bázisunk megszilárdítását és a zöld illetve digitális átállás megvalósítását célzó beruházásokat. A mai geopolitikai helyzet fényében alapos eszmecserét fogunk folytatni kereskedelempolitikánkról is” – hangsúlyozta Charles Michel.

Az ET elnöke arra is kitért, hogy a tanácskozáson téma lesz a leutóbbi EU-csúcs migrációról szóló következtetéseinek végrehajtása is, továbbá az energiaügyi kérdések szintén napirenden maradnak. „Ami az energiát illeti, továbbra is prioritásunk az ellátásbiztonság megfizethető áron történő garantálása. Meg fogjuk vitatni, hogyan érhetjük el ezt a célt” – hangsúlyozta.

Charles Michel azt is közölte, hogy a csúcs első napján, csütörtökön António Guterres, az ENSZ főtitkára csatlakozik a vezetőkhöz, és vele „kulcsfontosságú geopolitikai kérdésekről és globális kihívásokról” fognak tárgyalni az uniós tagországok kormány-és államfői.

Eközben a brit védelmi minisztérium kedd esti közleménye szerint

a szegényített urániumtartalmú páncéltörő lövedékeknek az orosz vezetők kijelentéseivel ellentétben semmi közük a nukleáris fegyverekhez.

A közlemény előzményeként Annabel Goldie, a londoni védelmi tárca államtitkára egy írásos parlamenti kérdésre válaszolva közölte, hogy Nagy-Britannia az Ukrajnának szánt tizennégy Challenger 2 harckocsival együtt lőszert is átad, és a szállítmányban olyan páncéltörő lövedékek is szerepelnek, amelyek szegényített urániumot tartalmaznak.

Az államtitkár szerint ezek az eszközök nagyon hatékonyan használhatók a korszerű harckocsik és páncélozott járművek ellen.

Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden, Hszi Csin-ping kínai elnökkel tartott moszkvai tárgyalásai után a londoni bejelentésre utalva azt mondta, hogy Oroszország kénytelen lesz reagálni, „ha a kollektív Nyugat nukleáris összetevőt tartalmazó fegyvereket vetne be”.

Putyin szavaira reagálva a brit védelmi minisztérium kedd esti nyilatkozatában leszögezte: a szegényített uránium a páncéltörő eszközök „szabványos összetevője, és semmi köze a nukleáris fegyverekhez”.

A tárca közleménye szerint ezt Oroszország is tudja, de ennek ellenére szándékos félrevezetéssel próbálkozik.

A londoni védelmi minisztérium szerint a brit tudományos akadémia szerepét betöltő Royal Society és más szervezetek tudósai által végzett független kutatások arra a megállapításra jutottak, hogy a szegényített urániumot tartalmazó lőszerek alkalmazásának valószínűleg csekély hatása van az emberi egészségre és a környezetre.

A tárca hangsúlyozza, hogy a brit hadsereg évtizedek óta használ szegényített urániumot páncéltörő lövedékeiben.

A BBC brit közszolgálati médiatársaság által idézett szakértők szerint a szegényített uránium rendkívül nagytömegű anyag, 1,7-szer sűrűbb, mint az ólom, és így lehetővé teszi, hogy a lövedékek áthatoljanak a harcjárművek páncélzatán, sőt még az acélon is.

Az amerikai védelmi minisztérium szóvivője kedd este a BBC beszámolója szerint közölte, hogy az Egyesült Államok nem küld Ukrajnának semmiféle olyan muníciót, amely szegényített urániumot tartalmaz.

Bucsába látogatott a japán kormányfő

Kisida Fumio japán miniszterelnök keddi ukrajnai látogatása során felkereste a Kijev megyei Bucsát, azt a települést, amelyben kijevi vádak szerint orosz katonák számos súlyos atrocitást követtek el a helyi lakosok ellen az Ukrajna elleni támadás kezdetén.
„A világ megdöbbent, amikor egy éve ártatlan civileket gyilkoltak meg Bucsában. Látván ezt a helyet, valóban nagy haragot érzek emiatt az atrocitás miatt” – idézte az Ukrajinszka Pravda hírportál a Reuters beszámolója alapján Kisidát. A miniszterelnök koszorút helyezett el Bucsában a helyi templomnál, majd egyperces néma csenddel és meghajlással tisztelgett a halottak emléke előtt.
A japán kormányfő kedd reggel érkezett Kijevbe, ahol találkozott Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel. Látogatásának célja, hogy „kifejezze tiszteletét az ukrán nép bátorsága és türelme iránt, amely Zelenszkij elnök vezetésével kiáll hazája védelméért, és hogy Japán és a G7-országok vezetőjeként szolidaritásáról és rendületlen támogatásáról biztosítsa Ukrajnát” – írta a japán külügyminisztérium közleményében, amelyben a miniszterelnök kijevi útját bejelentette.
Az ukrán elnök a japán miniszterelnökkel folytatott megbeszélését követő sajtótájékoztatón bejelentette, hogy elfogadta Kisida felkérését, és videoösszeköttetés útján részt vesz a G7-csoport májusi hirosimai csúcstalálkozóján. Zelenszkij és Kisida nyilatkozatot írtak alá a két ország különleges globális partnerségéről. „Ez a dokumentum tükrözi azokat az értékeket, amelyeket védünk, és a még megvalósulásra váró törekvéseinket” – mondta az Interfax-Ukrajina hírügynökség jelentése szerint a japán miniszterelnök a dokumentum aláírása után.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 24., csütörtök

Nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében

Nagy Ervin feljelentése alapján nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében Magyarországon. A kultúráért felelős államtitkár ezt csütörtökön közölte a Facebook-oldalán.

Nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében
Nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében
2026. szeptember 24., csütörtök

Nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében

Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Egy meleg, egy hideg: míg Zelenszkij Trumppal tárgyalt, az EU levett a szankciós listáról két orosz oligarchát

Egy Ukrajna és Oroszország közötti energetikai fegyverszünet lehetőségét is megvitatta Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök keddi New York-i találkozóján.

Egy meleg, egy hideg: míg Zelenszkij Trumppal tárgyalt, az EU levett a szankciós listáról két orosz oligarchát
2026. szeptember 22., kedd

Kikérte Magyar Péter mentelmi jogát az ügyészség

Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs és Seszták Miklós – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölték az ugyeszseg.hu-n kedden.

Kikérte Magyar Péter mentelmi jogát az ügyészség
2026. szeptember 22., kedd

Putyin pártja „meglepő” módon tarolt a választásokon. Jöhet az újabb mozgósítás?

A Vlagyimir Putyin elnökhöz közel álló Egységes Oroszország nevű kormánypárt rekordszámú mandátumot szerzett a parlamentben a hétfőn közzétett, szinte teljes hivatalos választási eredmények szerint.

Putyin pártja „meglepő” módon tarolt a választásokon. Jöhet az újabb mozgósítás?
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

„Él és virul” Orbán Viktor politikája – Egymásnak feszült Kijev és Budapest a C8 miatt

A budapesti cáfolat után a közösségi médiában üzengettek egymásnak a magyar és az ukrán kormány képviselői a pénteken bejelentett Kárpáti Nyolcak (C8) kapcsán.

„Él és virul” Orbán Viktor politikája – Egymásnak feszült Kijev és Budapest a C8 miatt
2026. szeptember 21., hétfő

Vita a NATO 5. cikkelyéről, miután Fico jelezte: Szlovákia nem biztos, hogy betartja. De mit is rögzít?

Megrázta a NATO-t Robert Fico szlovák miniszterelnök hétvégi kijelentése, amelyben jelezte: nem biztos, hogy Szlovákia betartaná, ha a szövetség belekeveredne az ukrajnai háborúba.

Vita a NATO 5. cikkelyéről, miután Fico jelezte: Szlovákia nem biztos, hogy betartja. De mit is rögzít?
2026. szeptember 21., hétfő

Merz nehéz helyzetben, miután pártja újabb tartományban kapott ki nagyon az AfD-től

A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) gyenge tartományi választási eredményei ellenére, amelyeket Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben ért el vasárnap, a CDU-elnök Friedrich Merz kancellár továbbra is hivatalban akar maradni.

Merz nehéz helyzetben, miután pártja újabb tartományban kapott ki nagyon az AfD-től
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után
2026. szeptember 18., péntek

Kárpáti Nyolcak: új országcsoport Romániával és Magyarországgal, román igénnyel a kisebbségvédelemre

A Kárpátok szélesebben vett régióját tömörítő formátum, a Kárpáti Nyolcak (C8) létrejöttét jelentette be az ukrán elnök az új országcsoport első csúcstalálkozóján a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megyében.

Kárpáti Nyolcak: új országcsoport Romániával és Magyarországgal, román igénnyel a kisebbségvédelemre
2026. szeptember 17., csütörtök

Négy napig működhetett egy új román nyelvű osztály Ukrajnában, aztán gyorsan bezáratták

Vizsgálatot indít a román külügyminisztérium, miután kiderült: az Ukrajna Odesszai régiójában található Kartal (Orlivka) településen a megnyitása után szinte azonnal bezártak egy román nyelvű első osztályt.

Négy napig működhetett egy új román nyelvű osztály Ukrajnában, aztán gyorsan bezáratták
Hirdetés
Hirdetés