
Fotó: Rompres
2008. március 20., 00:002008. március 20., 00:00
A testület az Észak-atlanti Szerzõdés Szövetsége áprilisban Bukarestben rendezendõ csúcsértekezletén arra kéri fel a katonai szövetség tagországait, hogy tegyék biztonságpolitikai megfontolás tárgyává a békés, demokratikus autonómiatörekvések támogatását. A KMAT – amelynek élére Tõkés László független európai parlamenti képviselõt választották – egyúttal munkacsoportot hozott létre a különbözõ autonómiakoncepciók egyeztetése és azok nemzetközi képviselete céljával. Ezzel egy idõben súlyos diplomáciai válság körvonalazódik Szerbia és Magyarország között, miután a budapesti kormány tegnap elismerte Koszovó függetlenségét. Tiltakozása jeléül Belgrád hazahívta budapesti nagykövetét, Vuk Jeremics szerb külügyminiszter pedig figyelmeztetett: nem számíthatnak jó kapcsolatokra Szerbiával azok az országok, amelyek elismerik Koszovó függetlenségét. Göncz Kinga magyar külügyminiszter a FigyelõNet magyarországi hírportálnak adott interjúban tegnap leszögezte: jelen pillanatban nagyon kockázatos összekötni Koszovó függetlenségét és az erdélyi magyarság autonómiatörekvéseit, Koszovó ügye pedig nem szolgálhat modellként más országok számára. Olvassa el írásunkat!
NATO-autonómia?
A Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács (KMAT) az áprilisban rendezendõ bukaresti NATO-csúcs alkalmából a tagországokhoz fordul annak érdekében, hogy tegyék biztonságpolitikai megfontolás tárgyává a békés, demokratikus autonómiatörekvések támogatását – jelentette be tegnap Tõkés László, a határon túli magyar szervezeteket tömörítõ szervezet frissen megválasztott elnöke. Budapesti sajtótájékoztatóján a független európai parlamenti képviselõ ismertette a KMAT ülésén elfogadott állásfoglalást, amely az említett kérésen túl tartalmazza azt is, hogy szorgalmazzák az Európai Unió kisebbségvédelmi rendszerének kidolgozását, és ennek elõmozdítására kérik az Európai Parlament magyar képviselõit. A négy éve alakult szervezet – amelynek ülésén Szép Gyula ügyvezetõ alelnök képviselte az RMDSZ-t – továbbá támogatásáról biztosította a Székely Nemzeti Tanácsnak az Európa Tanács Parlamenti Közgyûléséhez intézett felkérését, amely Székelyföld területi autonómiájára vonatkozó határozat elfogadását szorgalmazza. A KMAT munkacsoportot hozott létre a különbözõ autonómiakoncepciók egyeztetése és azok nemzetközi képviselete céljával. Tõkés László közölte: a szervezet támogatja az RMDSZ-nek az erdélyi magyarság kulturális autonómiája törvényi feltételeinek megteremtésére irányuló erõfeszítéseit. „Célunk az, hogy nemzetköziesítsük az autonómiatörekvéseket, ehhez egyebek mellett Kárpát-medencei összefogásra és a mindenkori magyar kormány támogatására van szükség. Biztató, hogy e téren mind a romániai, mind pedig a horvátországi magyar szervezeteknek sikerült ellentéteiket félretéve összefogniuk” – hangoztatta a tanácskozását követõen az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke. Tõkés László úgy vélekedett: autonómia nélkül nem oldódik meg a romániai magyarság helyzete, a közösségnek az elvett erdélyi területekért jogokat kell kapniuk. „Az izraeli területért békét modell mintájára a romániai magyarságnak területért jogokat kellene kapnia. A minimális, ami megilleti az erdélyi magyarságot, hogy közösségi önrendelkezését biztosítsák” – szögezte le a református püspök. Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke az újságírók elõtt bejelentette: a vajdasági magyar politikumnak 12 év „egymásnak feszülése” után az elmúlt két hónapban sikerült „összefésülnie” az autonómiával kapcsolatos elképzeléseit, így a magyar koalíciót alkotó pártoknak már van egységes elképzelése. Közölte, ezt a dokumentumot az elkövetkezõ másfél hétben egyeztetik saját testületeikkel, majd ezt követõen nyilvánosságra hozzák.
MTI
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.
Az Európai Bizottság a két ország kérésére műholdas felvételeket bocsát Bulgária és Románia rendelkezésére a Fekete-tengeren a kereskedelmi hajók ellen elkövetett támadások nyomán kialakult helyzet felméréséhez.
Böcskei László nagyváradi püspök szerint nem hangos emberekre, népünknek ma elsősorban hűséges emberekre van szüksége.