Hirdetés

Ausztriában is egyházi személyek szexuális visszaélései kerültek nyilvánosságra

Németország után Ausztriában is egyre nagyobb nyilvánosságot kapnak az egyházi iskolákban elkövetett szexuális visszaélések.

2010. március 09., 14:372010. március 09., 14:37

A német nyelvterület legrégebbi kolostorának, a salzburgi Szent Péter bencés apátságnak az egyik volt növendéke kedden az osztrák rádióban tárta a nyilvánosság elé a visszaéléseket, amelyeket az intézmény jelenlegi főapátja és két egykori szerzetes követett el ellene negyven évvel korábban.

Ugyanaznap egy vorarlbergi cisztercita internátus vezetője is megerősítette, hogy náluk is történt két hasonló eset, az egyik az 1980-as években, a másik 2001-ben.

A most 53 éves egykori salzburgi diák elmondta, hogy a főapát egy alkalommal, másik két szerzetes hat éven át fajtalankodott vele.

Állítása szerint miután tavaly szembesítette a főapátot a megrontás vádjával, ő ötezer eurót kínált fel neki azért, hogy ne tegyen további lépéseket. Alois Kothgasser salzburgi érsek a rádiónak elmondta, hogy az apát beismerte tettét, de a pénzt nem hallgatásáért, hanem kártérítésként akarták felajánlani. Az érsek azt tanácsolta a főapátnak, hogy ajánlja fel a lemondását.

A másik két szerzetes közül az egyik azóta kilépett a rendből, a másik Németországba költözött és egy hónappal ezelőtti haláláig gyakorolta papi hivatását. Mindkettejüket őrizetbe vették 2005-ben Marokkóban. A Németországban élő pap ellen nem emeltek vádat, a másikat Ausztriában jogerősen elítélték fiatal marokkói fiúk megrontása miatt.

Az elmúlt hetekben Németországban sorra derültek ki olyan esetek, amelyek során egykori paptanárok katolikus iskolákban, továbbá egyéb intézetekben évtizedekkel ezelőtt szexuális erőszakot követtek el akkori diákokon. A hivatalos vizsgálat szerint 100-nál jóval több diákon követtek el szexuális erőszakot. Február végén egy hollandiai szalézi internátus több papját és szerzetesét szintén szexuális bűncselekményekkel vádolták egykori diákok. A holland katolikus egyház panaszbizottságához azóta kétszáz feljelentés érkezett szexuális visszaélésekkel kapcsolatban.

Ausztriában tavaly 17 esetben futott be panasz a katolikus egyházhoz, jelenleg két ügyet vizsgálnak. Tekintettel a németországi botrányokra, az Osztrák Püspöki Konferencia is foglalkozott a kérdéssel március eleji ülésén. A tanácskozáson eldöntötték, hogy országosan egységes, az eddigieknél részletesebb egyházi irányelveket dolgoznak ki a visszaélésekkel kapcsolatban.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat

Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat
2026. október 11., vasárnap

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony

Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony
2026. október 10., szombat

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen

Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen
Hirdetés
Hirdetés