
Fotó: Jakab Mónika
Miközben van olyan EU-tagállam, ahol már 70 százalék fölötti az átoltottság, Románia továbbra is a sereghajtók között található, viszont egyre félőbb, hogy az országot is eléri a negyedik járványhullám.
2021. július 08., 10:442021. július 08., 10:44
Az Európai Unió tagállamainak jelentős része nagyon lekörözte Romániát a koronavírus elleni átoltottság terén:
Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) adatai szerint az EU 450 millió polgárából eddig mintegy 225 millióan kapták meg legalább az oltás első adagját. Azok száma, akik mindkét adagot megkapták már, vagy az egydózisú vakcinát vették fel, 147 millió, ők már teljesen védettnek minősülnek. Mindez azt jelenti, hogy elérni nem, megközelíteni viszont sikerült az Európai Bizottság év eleji célkitűzését, miszerint júliusra érje el a 70 százalékot azon EU-polgárok aránya, akik legalább az első oltást megkapták. Ez az arány jelenleg 61,5 százalék.
Jól áll Hollandia és Finnország is: 73,3, illetve 73 százaléknyian kapták már meg legalább az első adag vakcinát, Máltán 71, Dániában pedig 70,5 százalék ez az arány.
Magyarország, amely a keleti vakcinák alkalmazásának köszönhetően sokáig a második helyen állt Málta mögött, 67,7 százalékkal a dobogóról ugyan lecsúszott az oltakozási kedv csökkenése nyomán, de még mindig a jól átoltott országok közé tartozik, különösen úgy, hogy 61,2 százalék azok aránya, akik már a második oltást is megkapták. A rangsor legvégén Bulgária áll: a balkáni országban csupán 16,8 százaléknyian kapták már meg az első oltást.
Nem állnak sokkal jobban a lettek sem: ott a lakosság 39 százaléka kapott már legalább egy oltást, Horvátországban 43,7, Szlovákiában 44,3, Szlovéniában pedig 46,7. A többi országban az átoltottság 50 és 60 százalék közötti. Spanyolországban 65, Németországban 64,2, Franciaországban pedig 63,6 százaléknyian kaptak már legalább egy oltást.
A közös európai uniós beszerzésű vakcinákból eddig több mint 430 milliót osztottak szét a tagállamok között, amiből nagyjából 354 milliót adtak be. Mint ismeretes, az egészségügyi szakemberek szerint ahhoz, hogy kialakuljon a járvány terjedését megakadályozó közösségi immunitás, a lakosság legalább 70 százalékos átoltottsága szükséges. Felhívták a figyelmet, hogy a koronavírus legújabb, indiai eredetű delta variánsa az eddigieknél sokkal fertőzőképesebb, a mindkét dózissal beoltottak viszont ez ellen is védettek, ha el is kapják, a fertőzés enyhe lefolyású, és elkerülhető a kórházi kezelés, különösen pedig a halálos kimenetelű szövődmény. A vírus ezért elsősorban az oltatlanok körében fertőz és okoz súlyos megbetegedéseket. A delta variánst egyébként tegnap a jászvásári járványkórházban kilenc személy esetében is kimutatták, és az is kiderült: két újabb halálesettel háromra nőtt a delta halálos áldozatainak száma.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
szóljon hozzá!