2010. november 17., 09:552010. november 17., 09:55
Az ungvári Kárpáti Igaz Szó című lap tegnap megírta, az elhúzódó szavazatszámlálás miatt egészen a múlt hét végéig úgy tűnt, hogy a két meghatározó kárpátaljai magyar szervezetnek – a korábbi ciklushoz hasonlóan – kilenc képviselője lesz a megyei tanácsban, ám a hivatalos eredményhirdetésre az UMDSZ szavazatainak száma váratlanul 15 300-ra fogyatkozott, és az a két jelöltjük, aki listán bejuthatott volna, mintegy háromszáz szavazat híján kívül rekedt.
A különös fordulatnak leginkább a Régiók Pártja (PR) és az Egységes Központ (JC) örülhet, mivel a kiesett két magyar helyére az ő jelöltjeik kerültek. A kárpátaljai lap szerint az UMDSZ-nek négy egyéni választókerületből bejutott képviselője van a kárpátaljai megyei tanácsban, míg a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) – 20 456 vokssal – pártlistán három képviselőt küldhet a testületbe. Az ukrán pártok színeiben több magyar is bejutott a testületbe.
Így a csupán Kárpátalján erős pozíciókkal rendelkező JC pártnak négy magyar nemzetiségű képviselője lesz a megyei tanácsban. A JC frakciója egyébként 46 főt számlál, míg a második legnépesebb csoport, a PR 36 képviselőt delegál a testületbe. Az ellenzéki Batykivscsina (Haza) párt összesen 8 mandátumot, a választásokon első ízben indult Erős Ukrajna párt pedig három mandátumot szerzett.
Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.
Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.
Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.
Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.
A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.
Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).
Az egyesülés mindig is valós lehetőség volt a moldovai társadalom egy része számára, de ez csak a polgárok tömeges szavazatával valósulhat meg – szögezte le Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke a bukaresti parlamentben Diana Șoșoacă pártja, az S.O.S.
Donald Trump elnök szerdán kijelentette, hogy Volodimir Zelenszkij elnök „elég jól boldogul” Ukrajna védelmében Oroszország teljes körű inváziója ellen, és az ukrán vezetőt a folyamatos harcok ellenére is kitartónak nevezte.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Szlovénia is csatlakozott ahhoz a romániai kezdeményezéshez, amely a barnamedvék európai uniós védettségi szintjének csökkentését sürgeti, mert a növekvő állomány egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre és a haszonállatokra.