Hirdetés

Államfőt válasznak Ukrajnában

Az első fordulóhoz képest többen mentek el szavazni az ukrajnai elnökválasztás második, döntő fordulójában az első három óra alatt. Helyi idő szerint vasárnap délelőtt 11 óráig a szavazásra jogosultak 17,44 százaléka járult az urnák elé. A legaktívabbnak ismét Kelet-Ukrajna bizonyult, itt a 20 százalékot is meghaladta vagy megközelítette a részvételi arány. Nyugat-Ukrajnában viszont az átlagos részvétel 11 és 16 százalék között mozgott. A legkevesebben Kárpátalján mentek el szavazni, ahol 8 és 11 óra között a választóknak csak mintegy 10 százaléka szavazott.

2010. február 07., 14:192010. február 07., 14:19

Mintegy 36 millió szavazásra jogosult ukrán állampolgárt várnak az urnák el, hogy megválasszák az 1991 óta független volt szovjetköztársaság új elnökét. A január 17-i első fordulóban Viktor Janukovics, az ellenzéki Régiók Pártja vezetője és Julija Timosenko kormányfő kapta a legtöbb szavazatot (35,3 illetve 25 százalékot), így most ők méretnek meg a második fordulóban. Bár az oroszbarát hírben álló Janukovics kényelmes 10 százalékponttal előzte meg az első fordulóban Timosenkót, elemzők szerint nem zárhatók ki a meglepetések.

Az illetékes hatóságok közlése szerint a szavazókörök túlnyomó többsége \"rendben és időben\" megkezdte a munkát, nyugodt körülmények között folyik a választás, komoly törvénysértést sehonnan nem jelentettek. Volodimir Sapoval, a központi választási bizottság elnöke sajtóértekezleten elmondta, hogy egy szavazókörben tűz ütött ki, négyet pedig hamisnak bizonyult bombariadó miatt kellett kiüríteni.

Volodimir Majevszkij, a belügyminisztérium közbiztonsági főosztályának vezetője ugyancsak közölte, hogy rendben folyik a szavazás. A rendőrség eddig 14 bejelentést kapott a választással összefüggésben, közülük öt a kampánycsend megsértésére, egy pedig szavazatok megvásárlására vonatkozott.

Ivanov-Frankivszk megye egyik szavazókörében holtan találták a helyi választási bizottság titkárát, aki Julija Timosenko miniszterelnök-elnökjelölt pártját képviselte a testületben - közölte Olekszandr Turcsinov miniszterelnök-helyettes, Timosenko kampányfőnöke. Turcsinov a rivális jelölt, Viktor Janukovics támogatóit azzal vádolta meg, hogy ők gyilkolták meg a titkárt.

A rendőrség megerősítette a haláleset hírét, de hozzátette, hogy a halál okát még nem állapították meg. A belügyminisztérium cáfolta, hogy a szavazókörben találták meg a holttestet. \"Erőszaknak nem volt nyoma\" - tette hozzá a névtelenül nyilatkozó belügyminisztériumi forrás.

Janukovics pártja, a Régiók Pártja azt tervezi, hogy hétfőn ötvenezres megmozdulást tart Kijevben a központi választási bizottság épületének közelében.

Az új elnöknek katasztrofális gazdasági helyzetből kell kiemelnie az országot. Ukrajna 2009-ben mély recesszióba süllyedt, hazai összterméke 15 százalékkal esett vissza. A parlament nem fogadta el a 2010-es költségvetést, és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) nem utalta át a Kijev számára jóváhagyott 16,4 milliárd dolláros készenléti hitel esedékes részletét.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat

Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat
2026. október 11., vasárnap

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony

Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony
2026. október 10., szombat

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen

Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen
Hirdetés
Hirdetés