
Fotó: Kreml
Aláírta hétfőn Vlagyimir Putyin a választási törvény módosítását, amely összhangba hozza az orosz elnökválasztás rendjét a tavaly elfogadott alkotmánymódosítással, megnyitva a lehetőséget, hogy még kétszer jelöltesse magát a tisztségre.
2021. április 05., 19:272021. április 05., 19:27
2021. április 05., 19:412021. április 05., 19:41
Az orosz alkotmány a július 1-jén megszavazott módosítást megelőzően kizárta annak a lehetőségét, hogy az orosz elnök két egymást követő ciklus letöltése után ismét versenybe szálljon a tisztségért. Az elfogadott változtatás törölte az „egymást követő” kitételt, egyben lenullázta a hivatalban lévő államfő addigi mandátumait. A 68 éves Vlagyimir Putyin immár 21. éve áll Oroszország élén. 2000 és 2008 között elnöki minőségben – akkor az államfői mandátum csak négy évig tartott –, majd 2008 és 2012 között, az alkotmányos korlátozás miatt miniszterelnökként.
A 2018-ban megtartott választás megerősítette ebben a tisztségben. Az elnök mindeddig nem jelentette be egyértelműen, hogy indulni kíván-e a 2024-ben esedékes elnökválasztáson. A törvénymódosítás értelmében nem választható újra orosz államfővé, aki két ciklus erejéig már betöltötte ezt a tisztséget. A változtatás értelmében ez a megkötés nem vonatkozik arra az elnökre, aki a tavalyi alkotmánymódosítás idején hivatalban volt, vagyis Putyin esetében semmissé válik a korábbi mandátumok általi kötöttség.
A törvénymódosítás értelmében elnök csakis olyan, a 35. életévét betöltött orosz állampolgár lehet, aki legkevesebb 25 éve él az ország területén, és korábban más országban sem állampolgársággal, sem állandó lakhatási engedéllyel nem rendelkezett. Ez alól kivételt képeznek azok az államok, amelyek teljes egészében vagy részben Oroszország részévé válnak. Putyin aláírta azokat a törvénymódosításokat is, amelyek értelmében akár ötmillió rubelig terjedő pénzbírsággal vagy öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető a második világháborús szovjet veteránok nyilvános megrágalmazása, valamint a becsületük és méltóságuk megsértése.
Ez alatt a vonatkozó módosítás egyebek között a nürnbergi bíróság által megállapított tények tagadását, valamint a Szovjetuniónak és a szovjet veteránoknak a második világháborús szerepére vonatkozó, tudatosan hamis értesülések terjesztését érti. Az ország védelmével kapcsolatos nevezetes évfordulókkal szembeni nyilvános tiszteletlenség, a haza védelmezői emlékének megsértése, valamint a világháborús veteránok becsületének és tisztességének megsértése alapesetben hárommillió rubelig terjedő vagy az elítéltnek a legutóbbi három évben szerzett jövedelmével megegyező bírsággal, vagy köz- vagy kényszermunkával, vagy három évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható. Ha ugyanezt a bűncselekményt csoportosan, egyebek között előzetes összeesküvés alapján követik el, az internet vagy tömegtájékoztatási eszköz bevonásával, akkor a bírság kettőtől ötmillió rubelig, a szabadságvesztés időtartama pedig öt évig terjedhet.
A nácizmus mentegetése, valamint a Szovjetunió és a veteránok rágalmazása hárommillió rubelig terjedő bírsággal vagy három évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható. Ha ugyanez az internet vagy tömegtájékoztatási eszköz bevonásával történik, a büntetési tétel ötmillió rubelig vagy ötévi szabadságvesztésig és a közügyek gyakorlásától való ötévi eltiltásig emelkedhet. Alekszej Navalnij ellenzéki politikust egy moszkvai bíróság egy második világháborús veterán megrágalmazása címén február 20-án 850 ezer rubel pénzbüntetés kifizetésére kötelezte. A büntetési tételek szigorítását Irina Jarovaja házelnök-helyettes kezdeményezte.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
szóljon hozzá!