
Fotó: Facebook/U.S. Embassy Kabul
Az Egyesült Államok evakuálja a kabuli amerikai nagykövetség – még az afgán fővárosban tartózkodó – személyzetét, miután a tálibok betörtek a városba – jelentette be vasárnap Anthony Blinken amerikai külügyminiszter az ABC amerikai televíziónak adott interjújában.
2021. augusztus 15., 19:242021. augusztus 15., 19:24
2021. augusztus 15., 19:292021. augusztus 15., 19:29
A tárcavezető úgy fogalmazott: „az intézkedés szerint az embereink elhagyják azt a területet, és a repülőtérre mennek”.
„Ezt nagyon szabályosan és rendezett módon, az ott lévő amerikai erők segítségével teszik, akik szavatolják a biztonságot” – fogalmazott a külügyminiszter.
Hírügynökségi beszámolók szerint az Egyesült Államok kabuli nagykövetségének evakuálásakor amerikai katonai helikopterek szálltak fel a nagykövetség területéről, és fekete füstöt bocsátottak ki magukból Kabul felett, miközben az amerikai tisztviselők azon dolgoztak, hogy a „kényes anyagok” ne jussanak a tálibok kezébe.
Blinken védelmébe vette Joe Biden amerikai elnök azon döntését, miszerint véget vetett a közel 20 éves amerikai katonai missziónak Afganisztánban. Hozzátette, hogy Bident kötelezte a Donald Trump volt amerikai elnök által 2020-ban a tálibokkal kötött kivonulási megállapodás. Ha Biden lemondta volna a kivonulást, „visszatértünk volna a tálibokkal vívott háborúba”, és kénytelenek lennénk több tízezer amerikai erőt visszavezényelni Afganisztánba – mondta Blinken.
Egy a CNN-nek nyilatkozó amerikai tisztviselő szerint az amerikai nagykövetség dolgozóinak többségét már kimenekítették a diplomáciai épületből. Egy nevét elhallgató, a kabuli repülőtéren tartózkodó forrás pedig arról számolt be, hogy
A tálibok gyors területfoglalása miatt Washington péntekre virradóra bejelentette: háromezer katonát küld a kabuli nemzetközi repülőtérre, hogy segítsék a diplomaták és az amerikai állampolgárok evakuálását.
Eközben az Afganisztánban maradt németek, helyi segítőik és családtagjaik kimentésére készül a német hadsereg (Bundeswehr) vasárnapi sajtóértesülések szerint. Az ntv hírtelevízió információi szerint
A Bild am Sonntag című vasárnapi lap a reggeli, nyomtatott kiadásában még azt írta, hogy a művelet hétfőn kezdődhet. Azonban a nap közben a fővárosba, Kabulba is betörő tálibok előrenyomulása miatt már vasárnap elkezdték az akciót, elsőként a nagyjából húsz nagykövetségi dolgozót igyekeznek biztonságba helyezni – mondták katonai források a Der Spiegel című hírmagazinnak.
A berlini vezetés eddig csak a német állampolgárok, valamint a Bundeswehr afgán segítői és családtagjaik, nagyjából 2500 ember kimenekítését tervezte. Az új terv szerint a külügyminisztérium, a német segélyszervezetek és más szervezetek, köztük médiumok helyi munkatársait – például tolmácsokat vagy az újságírók helyismerettel és kapcsolatokkal rendelkező segítőit, az úgynevezett fixereket – is Németországba szállítják családostul, mert életveszélyben vannak.
vagyis a Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erő (ISAF) és az Eltökélt Támogatás (RS) munkájában. Előfordult, hogy egyszerre több mint ötezer német katona volt az ázsiai országban. Az afganisztáni biztonsági helyzet május óta romlik a tálibok előretörése miatt. A lázadók a nemzetközi haderő kivonulását kihasználva indítottak átfogó offenzívát az ellenállást alig tanúsító kormányerők ellen. Szombatig az ország területének több mint kétharmadát vonták ellenőrzésük alá, a fővárost vasárnap érték el.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
szóljon hozzá!