A zsidómentő nyomában

Krakkó egyik legpatinásabb része a Kázmérváros. A zsidó negyed ma is különleges hangulatot áraszt zsinagógáival, temetőjével, lepusztult polgári házaival, a könyvesboltból kiszűrődő klezmer zenéjével. Érezhető a múlt századi kereskedelmi élet lüktetése, a zsidó családok összetartása, de érezni fájdalmas és végleges letűnését annak a korszaknak, mely a német megszállással kezdődött.

Szintén a Kázmérvárosban található Lengyelország legrégebbi zsinagógája, melyet 1557-ben, egy tűzvész után építettek újra, majd a múlt század elején kétszer is renováltak. A hitleri megszállás idején a németek nagy pusztítást végeztek itt is, mint általában mindenütt Lengyelországban. Isten hajléka a 60-as évektől ismét régi színében pompázik. Azóta azonban nem imaházként, hanem a lengyelországi zsidóság első múzeumaként működik.

Szintén egyedinek számít a Remuh temető, amelyet a 16. században Öreg Zsigmond király bankára hozott létre, és Európa egyetlen megmaradt reneszánsz zsidó sírkertjének számít. A Kázmérváros kis utcáin bolyongva, a Waska és a Józefa kereszteződésénél egy magát hét nyelven, közöttük magyarul is hirdető könyvesboltra bukkanunk. Bent halk klezmer aláfestés és számos, a második holokauszthoz kötődő könyv fogadja a betérőt.

A szerzők között ott a mi máramarosszigeti béke-Nobel-díjas Elie Wieselünk is. A könyvborítókról a szomorúság köszön vissza: világégés, zsidóüldözés, Auschwitz, Yad Vashem, Schindler. És mégis: az ajtó melletti naptár a zsidó nép 5770-ig évét hirdeti. Néhány utcasarokkal odébb, az egyik málladozó vakolatú falon hatalmas grafiti: Antifascist Krakow. A zsidó negyedtől legfeljebb fél kilométerre található Oskar Schindler valamikori gyára.

„Schindler? Az kicsoda?”

Bár a legismertebb zsidómentőnek számító Schindler Krakkóban is működtetett gyárat, melyben nagyrészt zsidókat alkalmazott – így mentve meg őket a deportálástól – , a helyiek nagy része nem tudja, hol található a múzeummá átalakított épületcsoport. „A bútorgyár?” – csodálkozik el egy fiatalabb járókelő, amikor a Schindler factory felől érdeklődünk. Sajnos az idősebb nemzedék képviselői sem tudják, hova tegyék azt a bizonyos életmentő embert és egykori tulajdonát. „Hogy mondta, Schindler és még mi?” – kérdez vissza a tekintélyes korú hölgy, hozzátéve, hogy ő még erről a vállalkozóról nem hallott.

Térképpel a kezünkben aztán valahogy rátalálunk a központtól alig ötpercnyi sétára található, kihalt ipari városrészben fekvő gyárra. A kétemeletes főépületet, mely valamikor az irodaháznak adott helyett, frissen újították fel a lengyel állam költségén. Míg a főtéri posztócsarnok vagy a királyi vár előtti téren turisták százai nyüzsögnek, a szürkére festett épület előtt senki nem tolong. Mindössze egy arra tévedt német turistabusz fékez, de nem száll le csak két férfi, fényképez, majd sietősen visszaül, hogy a sofőr máris haladhasson tovább. „Hivatalosan később nyílik meg a múzeum, teljes egészében pedig jövőre rendezzük be” –  mentegetőzik a ajegyárus hölgy, majd félmondatban elmagyarázza, hogy egyelőre melyik helyiségeket látogathatjuk.

Mivel az épületegyüttes a háború óta szinte mit sem változott, Steven Spielbergnek nem volt nehéz dolga, amikor úgy döntött: nem stúdióban, hanem itt forgatja moziját, amit megjelenése után hét Oscar-díjjal jutalmazott a szakma. A Schindler listájában még feltűnik a címszereplő krakkói úri háza, a 14. századi Szent Mária-templom, a Rynek Glownyt, Európa egyik legnagyobb és legjellegzetesebb piactere, a Glowny pályaudvar és az óváros számos jellegzetes utcája, tere, épülete. Allan Starski látványtervezőnek csupán a kényszermunkatábor megépítésével kellett törődnie, ugyanis a birkenaui láger jelentős részét a visszavonuló SS-alakulatok felrobbantották maguk után. A romokban még így is jól meg tudjuk különböztetni a vetkőzőtermet, ahol a halálba indulóknak ott kellett hagyniuk a ruhájukat, a gázkamrát, továbbá az öt égetőkemence maradványait, akárcsak az oda vezető síneket, amiken a holttesteket tartalmazó tartályokat szállították. 

A rabbi és a náci párt között

A szudétanémet családban, 1908-ban született Oskar Schindler már gyerekkorában kapcsolatba került a zsidókkal. Az Osztrák–Magyar Monarchiabeli zwittaubeli házuk szomszédságában éppen a helyi rabbi lakott, akivel a család jó kapcsolatot ápolt. Schindler harmincegy éves volt, amikor a Szudétanémet Pártból átiratkozott a Német Nemzetiszocialista Pártba, a náci ideológiák terjesztéséről hírhedté vált NSDAP-ba. Közben 1936-ban a Wehrmacht is beszervezte lengyelországi ügynöknek. Mindezek ellenére soha nem szimpatizált Hitlerrel és az általa hirdetett politikával. Párttagságát, az SS-tisztekkel, valamint a Gestapóval fenntartott kapcsolatát kizárólag a zsidómentésre használta. Az is sok mindent elárul róla, hogy az 1943-ban lőszergyárrá alakított zománcozóüzemének kapuját a háború végéig egyetlen használható fegyver sem hagyta el.

Feketézőből lett jótékonykodó

Mielőtt kimentett volna több mint ezer zsidót Krakkóból, Schindler a város gettójából szabadította ki a majdhogynem biztos halálra ítélt embereket. A német gyáros Lengyelország megszállása után került közvetlen kapcsolatba a krakkói zsidókkal. Schindler soha nem titkolta: kihasználta a háború adta gazdasági lehetőségeket, jó üzleti kapcsolatokat ápolt a német vezetőkkel és a feketepiac kulcsfiguráival is. A krakkói Press- und Emailliewerk zománcozóüzemet illegális eszközökkel szerezte meg és az elején csak azért dolgoztatott a Plaszow-gettó lakóival, mert ők jelentették a környék legolcsóbb munkaerejét. Látván azonban, hogy a gettó felszámolásán és a zsidóság deportálásán munkálkodó Amon Göth személye közvetlen életveszélyt jelent a krakkói zsidókra nézve, Schindler munkásai megmentésére kötelezte el magát.

Kapcsolatainak köszönhetően elrendezte, hogy az alkalmazottak költözzenek át a gettóból az általa létesített munkásszállóra. Vagyonának egy részét a munkások élelmezésére és gyógyszerezésére költötte. Az árut többnyire a feketepiacról szerezte be, ami nem mindig bizonyult könnyű feladatnak. Illegális üzletei miatt Schindler két ízben is lebukott: először őrizetbe vették, másodjára rövid időre börtönbe került. Szerencséjére a náci vezetők minderről nem szereztek tudomást. Zománcozóüzemében egészen más körülmények uralkodtak, mint más gyárakban, gettókban, táborokban. Az itt dolgozók kétszer akkora élelmiszeradagban részesültek, mint kevésbé szerencsés embertársaik. Ugyanakkor egy titkon berendezett kórház is a rendelkezésükre állt. Arról már nem is beszélve, hogy itt nem bántalmazták a gyengébben teljesítő embereket, és senkit nem küldtek a mintegy hatvan kilométerre fekvő Auschwitzba. Az SS-katonák is csak Schindler engedélyével léphették át a gyár kapuját.

Schindler 1098-as listája

A Spielberg-film címét szolgáltató Schindler listája nem rendezői kitaláció. A lajstrom akkor készült, amikor a szovjet csapatok megszállták Lengyelországot és emiatt a németek a gettókat átköltöztették. Mivel Schindler is a náci párt tagja volt, gyára nem maradhatott Krakkóban. Kapcsolatait felhasználva elérte, hogy a szudétavidéki Brünnlitzbe kerüljön, munkásaival együtt. A lista, melyet Schindler titkára, Itzak Stern gépelt le, 1098 nevet tartalmazott, azokét a zsidókét, akiket magával vitt. A Schindlerjudeknak nevezett zsidók közül a legtöbben hamis adatokkal kerültek a németek által láttamoztatott listára.

A gyerekek nagykorú fiatalemberekként szerepelnek rajta, az öregek korából pedig akár húsz évet is lefaragtak. A gyári munkára hasztalannak tartott értelmiségiek neve mellett szakmunkási végzettség szerepelt. A listára felkerült az az Abraham Bankier is, aki valamikor a gyár tulajdonosa volt.
Az új üzem keveset, 1945. május 8-áig működött, amikor német származása és pártagsága miatt Schindlernek menekülnie kellett. Mielőtt feleségével Argentínába távozott volna, megmentett munkásai nem maradtak hálátlanok: egy gyűrűt kapott tőlük ajándékba, melybe a következő mondatot vésték: „Wer nur ein einziges Leben rettet, rettet die ganze Welt”.

Aki egy életet is megment, megmenti az egész világot – évtizedekkel később ez a mondat lett a jeruzsálemi Yad Vashem múzeum mottója. Oskar Schindler a holokauszt emlékére létrehozott intézmény közelében alussza örök álmát: 1974-ben halt meg a németországi Hildesheimban, de Izrael fővárosában temették el. A Jad Vashem udvarában még 1962-ben fát ültettek a tiszteletére, majd rá egy évre átvette a zsidó állam Igazak díját. Áldásos tevékenységéért nem csak az izraeli hatóságok bizonyultak hálásnak. Miután visszatelepedett Németországba és új gyára tönkrement, az általa megmentett zsidók alapítványt hoztak létre a megsegítésére.