2010. február 01., 16:262010. február 01., 16:26
A Fenntarthatóság Felé Egyesület és a Magyar Természetvédők Szövetsége (MTVSZ) által szervezett konferencián Nagy Andor kiemelte: Magyarország 2009 decemberében már törvényi szinten betiltotta a ciántechnológia alkalmazását, ennek európai kiterjesztésére lenne szükség. A 2011-es magyar EU-elnökség e tekintetben kiváló lehetőségekkel kecsegtet – húzta alá. Úgy vélte, szükséges lenne egy uniós irányelv elfogadása, mely a határokon átnyúló vízszennyezés kérdését rendezné. Ehhez a víz témáját a magyar EU-elnökség egyik központi témájává kell tenni – hangsúlyozta. A KDNP-s politikus szerint a nagybányai katasztrófa utáni helyszíni vizsgálatok során egyértelműen kiderült, hogy nemcsak emberi mulasztás és a zord időjárás okozta a balesetet, hanem ahhoz nagyban hozzájárult az alkalmazott cianidos technológia is.
Nagy Andor úgy vélte, hogy a környező országokban alkalmazott ciántechnológia Magyarország vízrajzi fekvése miatt potenciális veszélyt jelent az országra nézve, ezért határozottan fel kell lépni a módszer uniós betiltása érdekében. A szakpolitikus szerint javítani kell a \"szennyező fizet elv\" uniós kikényszerítését is; emlékeztetett arra, hogy a nagybányai szennyezés ügyében a magyar állam még 2001-ben indított egy 28,5 milliárd forintos kártérítési pert, azonban a mai napig nem született bírósági döntés.
Megemlékeztek az évfordulóról Bukarestben is, a környezetvédelmi minisztérium előtt megtartott rendezvényen mintegy harminc fiatal vett részt. Borbély László környezetvédelmi miniszter leszögezte: amíg a cég nem szerez új területrendezési engedélyt az érvénytelenített helyett, addig a verespataki bányaberuházás nem indulhat el.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.