2010. február 08., 16:322010. február 08., 16:32
A testület 97,7 százalékos összesítés alapján közzétett adatai szerint a vasárnapi második fordulóban Janukovics kapta meg a voksok 48,5 százalékát, 2,6 százalékponttal előzve meg a szavazatok 45,9 százalékát megszerző Julija Timosenko jelenlegi kormányfőt. A szavazók 4,4 százaléka a „mindenki ellen” kockát ikszelte be a szavazólapon. A részvételi arány a választás második fordulójában elérte a 70 százalékot.
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) szerint az elnökválasztás után kedvezően, de kedvezőtlenül is alakulhat a kárpátaljai magyarság helyzete. Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke kifejtette: a második fordulóban az történt, amire számítottak, vagyis minimális a két jelölt szavazatai közt a különbség, s ez nem zárja ki, hogy a felek a bíróságon folytatják a választási küzdelmet. De bármelyik jelölt legyen is Ukrajna elnöke, akár kedvezően is alakulhat a kárpátaljai magyarság számára a helyzet, amennyiben Viktor Janukovics, az ellenzék nyerésre álló vezére beváltja a választások előtt a kisebbségeknek tett „ködös ígéreteit”, vagy, ha úgy alakulna, Julija Timosenko kormányfő teljesítené a második forduló előtt kilátásba helyezett intézkedését a kisebbségek oktatását sújtó rendeletek hatályon kívül helyezését illetően – tette hozzá.
Az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) sikerként értékeli, hogy az általa támogatott ellenzéki elnökjelölt, Viktor Janukovics régiópárti vezető meggyőző fölénnyel nyert a magyar többségű beregszászi választási körzetben az ukrán elnökválasztás vasárnapi második fordulójában. Gajdos István, az UMDSZ elnöke elmondta: Janukovicsot a Beregszász központú körzet vegyes lakosságú településein a szavazók több mint 60 százaléka támogatta, míg a színmagyar falvakban voksainak az aránya meghaladta a 80, sőt esetenként a 90 százalékot is, miközben ellenfele, Julija Timosenko miniszterelnök a szavazatok mintegy 30 százalékát szerezte meg. Szerinte ez azt jelzi: a kárpátaljai magyarok bíznak abban, hogy az ukrán ellenzék vezére államfőként teljesíti majd azokat a vállalásait, amelyeket az UMDSZ-szel novemberben kötött választási megállapodásban tett.
Oroszország közben figyelmeztette Ukrajnát, hogy a Naftogaz ukrán állami konszern csődjéhez vezethet a 2009. január 19-én aláírt gázszállítási szerződés megváltoztatására irányuló kísérlet, amelyet Viktor Janukovics jelölt említett a választási kampány során – írta hétfőn a Kommerszant című lap. A lap szerint tegnap járt le a határidő, ameddig Julija Timosenko ukrán kormányfőnek meg kellett kezdeni a tárgyalásokat az ausztriai székhelyű Centragas céggel, az orosz–ukrán gázszállításokban a tavaly januárban kötött új szerződésig közvetítőként szereplő RosUkrEnergo (RUE) egyik tulajdonosával 11 milliárd köbméter gáz visszatérítéséről. Ellenkező esetben Kijevet mintegy 3,5 milliárd dolláros kárértékű bírósági per fenyegeti. A Gazpromnál – amely a RosUkrEnergo 50 százalékos résztulajdonosa – állítják, hogy semmi közük a kialakult helyzethez, de szakértők szerint Moszkva részéről ez figyelmeztetés Kijevnek.
Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.
Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.
A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.
Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).
Az egyesülés mindig is valós lehetőség volt a moldovai társadalom egy része számára, de ez csak a polgárok tömeges szavazatával valósulhat meg – szögezte le Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke a bukaresti parlamentben Diana Șoșoacă pártja, az S.O.S.
Donald Trump elnök szerdán kijelentette, hogy Volodimir Zelenszkij elnök „elég jól boldogul” Ukrajna védelmében Oroszország teljes körű inváziója ellen, és az ukrán vezetőt a folyamatos harcok ellenére is kitartónak nevezte.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Szlovénia is csatlakozott ahhoz a romániai kezdeményezéshez, amely a barnamedvék európai uniós védettségi szintjének csökkentését sürgeti, mert a növekvő állomány egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre és a haszonállatokra.
Bírálta Irán Romániát, miután Mark Rutte NATO-főtitkár szerdán arról beszélt: Bukarest komoly támogatást nyújtott az Egyesült Államoknak a perzsa állam elleni háború során.
A moldovai polgárok többsége elveti a Romániával való egyesülést – derül ki egy friss közvélemény-kutatásból.