A köztársasági elnök és Gyenes Judith Nagy Imre, Maléter Pál, Gimes Miklós, Losonczy Géza és Szilágyi József sírjánál helyezték el koszorúikat.
Szintén a megemlékezések részeként Maléter Pál vezérezredes, egykori honvédelmi miniszter nevét vette fel tegnaptól a Magyar Honvédség budapesti, Zách utcai laktanyája. A névadó ünnepségen részt vett a köztársasági elnök, valamint az egykori vezérezredes özvegye.
Az Országgyűlés, a köztársasági elnök, a kormány, az Alkotmánybíróság és a Legfelsőbb Bíróság nevében egyetlen közös koszorú elhelyezésével rótta le kegyeletét Nagy Imre és 225 kivégzett mártírtársa emléke előtt. Sólyom László köztársasági elnök, Mandur László, a parlament alelnöke, Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke és Bihari Mihály, az Alkotmánybíróság leköszönt elnöke, valamint a kormány képviseletében Kiss Péter kancelláriaminiszter járult az emlékműhöz. Egyetlen politikai alakulat, az SZDSZ képviselői maradtak távol a megemlékezéstől, mivel állításuk szerint nem kaptak meghívót. A közméltóságokon kívül több civil szervezet is felkereste tegnap az emlékművet, és koszorúkat helyeztek el. A civil szervezetek koszorúzása után Mádl Ferenc volt köztársasági elnök és felesége, Mádl Dalma helyezett el virágcsokrot Nagy Imre és a névtelen áldozatok sírjánál.
A koszorúzás erős rendőri biztosítással történt, az emlékmű környékét több tíz méteres körben kordonnal zárták le. A környék forgalmát azonban nem akadályozta a lezárás. A megemlékezést a meghívott vendégeken kívül csak néhány járókelő figyelte a kordontól körülbelül húsz méterre. Három „Kossuth téri” tüntető is feltűnt, de ezeket a karhatalmi erők igazoltatták, és távol tartották a kordontól.
Menlevéltől a kivégzésig
Nagy Imrét, az 1956-os forradalom miniszterelnökét és vádlott-társait ötven éve, 1958. június 16-án végezték ki. Nagy Imre, aki 1956. október 24-e és november 4-e között állt a kormány élén, fellépett a szovjet csapatok távozásáért, deklarálta a többpártrendszer bevezetését, majd november 1-jén Magyarország kilépését a Varsói Szerződésből és az ország semlegességét. November 4-én hajnalban drámai rádióbeszédben jelentette be a szovjet inváziót, majd több társával a jugoszláv követségen kért menedékjogot. November 22-én Kádár János menlevelével elhagyták a követséget, de ezután a szovjetek őrizetbe vették őket és Snagovon ún. „házi őrizetbe”, azaz fogságba kerültek. A holttestek kihantolása és azonosítása 1989 márciusában kezdődött meg, Nagy Imre és társainak 1989. június 16-i újratemetése a rendszerváltás jelképes eseményévé vált. Nagy Imrét, Gimest, Losonczyt, Malétert és Szilágyit 1989. július 6-án a Legfelsőbb Bíróság felmentette az 1958-as vádak alól.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.