2010. szeptember 17., 14:312010. szeptember 17., 14:31
Az észak-oszétiai Vlagyikavkaz belvárosi piacán elkövetett merényletben legalább 18 személy vesztette életét és több mint százan sebesültek meg.
A hunafa.com honlapon szerdán feltett közleményben a Rijadusz-Szalihijn Mártírok Zászlóalja nevű csoport azt írja, hogy a merénylet „az ingus területet elfoglaló oszétiai árulók elleni dzsihád folytatása” volt.
Ingus felkelők a nyár folyamán számos kisebb merényletet követtek el Észak-Oszétiában. Elemzők szerint a két fél között súlyosbodhatnak a feszültségek, amelyek először akkor támadtak, amikor 1944-ben a szovjet diktátor, Sztálin döntése nyomán ingus területet Észak-Oszétiához csatoltak.
Egy évtizeddel azt követően, hogy Moszkva elűzte Csecsenföldről a szeparatistákat, az Észak-Kaukázusban egyre gyakoribb az erőszak, a lázadó csoportok azt állítják, hogy egy Kaukázus-közi államot akarnak létrehozni, amelyben az iszlám saría törvényei uralkodnának.
A lázadók megszállt területnek tekintik Észak-Oszétiát.
A Rijadusz-Szalihijn vállalta a 2004-ben Beszlánban végrehajtott támadást is, amelyben több száz embert – zömükben diákot – ejtettek túszul egy iskolában, és amelynek végül több mint 320 halálos áldozata lett.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.