
MKP: Johannis kirohanása a felvidéki magyarok számára a legrosszabb, meciari-slotai „országlást” idézi
Fotó: Presidency.ro
A pozsonyi román nagykövetségnek küldött levélben fejezte ki tiltakozását a szlovákiai Magyar Közösség Pártja (MKP) Klaus Johannis román államfőnek a székelyföldi autonómiatervezet kapcsán tett magyarellenes nyilatkozata miatt – közölte az MTI-hez eljuttatott közleményében pénteken a felvidéki magyar párt.
2020. május 01., 15:332020. május 01., 15:33
2020. május 01., 16:332020. május 01., 16:33
A levélben az MKP határozottan elítélte, cinikusnak, felelőtlennek és veszélyes manipulációnak minősítette a román köztársasági elnök nyilatkozatát, amelyben Johannis a Székelyföld autonómiastatútumának hallgatólagos elfogadása miatt azzal vádolta a román ellenzéki Szociáldemokrata Pártot (PSD), hogy az „odaadná Erdélyt a magyaroknak”.
Őry Péter rámutatott: „Johannis kirohanása a felvidéki magyarok számára a legrosszabb, meciari-slotai „országlást” idézi, amikor nemcsak egy nemzeti közösséget bélyegezett meg az állami vezetés, hanem a velük szolidáris, demokratikus szlovák közszereplőket is.
– hangsúlyozta a politikus.
Hozzátette: az MKP bízik abban, hogy Szlovákiához hasonlatosan Romániában is kiszorulnak a közéletből „azok a politikai kalandorok, akik önös érdekeiktől elvakulva nem képesek a társadalmi béke megőrzésének minimális garantálására sem”.
Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.
Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.
Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.
Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.
A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.
Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).
Az egyesülés mindig is valós lehetőség volt a moldovai társadalom egy része számára, de ez csak a polgárok tömeges szavazatával valósulhat meg – szögezte le Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke a bukaresti parlamentben Diana Șoșoacă pártja, az S.O.S.
Donald Trump elnök szerdán kijelentette, hogy Volodimir Zelenszkij elnök „elég jól boldogul” Ukrajna védelmében Oroszország teljes körű inváziója ellen, és az ukrán vezetőt a folyamatos harcok ellenére is kitartónak nevezte.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Szlovénia is csatlakozott ahhoz a romániai kezdeményezéshez, amely a barnamedvék európai uniós védettségi szintjének csökkentését sürgeti, mert a növekvő állomány egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre és a haszonállatokra.
szóljon hozzá!