
Egyesülés? Nicusor Dan román elnök emlékeztetett: a többség nem támogatja, hogy Románia bekebelezze Moldovát
Fotó: Moldovai parlament
A moldovaiakon múlik Románia és Moldova egyesülése – hangsúlyozta Nicușor Dan román államfő a közelmúltban ismét a közbeszéd tárgyává vált téma kapcsán.
2026. január 23., 12:262026. január 23., 12:26
A román elnök csütörtökön este Brüsszelben, az EU-csúcs előtt nyilatkozott a témában, és Maia Sandu moldovai elnökhöz hasonlóan emlékeztetett: Moldovában nincs többség a népszavazás megtartása mellett.
– jelentette ki az egyesülés esélyére vonatkozó kérdésre válaszolva.

A Moldovai Köztársaság hamarosan lezárja a Szovjetunió összeomlása után létrejött, orosz vezetésű Független Államok Közösségéből (FÁK) való kilépéséhez szükséges formalitásokat – jelentette be Mihai Popșoi külügyminiszter.
Hasonló választ adott Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke is.
Csütörtöki sajtótájékoztatóján Maia Sandu elnököt arról kérdezték, hogy milyen forgatókönyv szerint lehetne népszavazást tartani a Moldovai Köztársaság és Románia egyesüléséről.
– válaszolta Maia Sandu.

Jelentős visszhangra találtak a Prut mindkét oldalán, sőt nemzetközi vonalon is Maia Sandunak, a Moldovai Köztársaság elnökének az esetleges moldovai–román egyesülésről mondott szavai.
A Moldovai Köztársaság elnökét arról is megkérdezték, hogy beszélt-e erről a témáról az európai vezetőkkel, miután nemrég kijelentette, hogy népszavazás esetén ő a Romániával való egyesülés mellett szavazna.
A chișinăui vezető rámutatott, hogy nem beszélt erről velük.

A chișinăui kormány akkor venné fontolóra Moldova és Románia 1918-as modell szerinti egyesítésének kérdését, ha az Oroszországi Föderáció veszélyesen közel kerülne határaihoz – jelentette ki Mihai Popșoi miniszterelnök-helyettes, külügyminiszter.
Mint megírtuk, a téma annak nyomán merült fel, hogy
ugyanakkor a realitások – miszerint a többség ezt jelenleg nem támogatja – ismeretében a fő prioritás az EU-csatlakozás.
Nem sokkal később Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök is így nyilatkozott.

Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök kijelentette, hogy népszavazás esetén országa Romániával való egyesülésére fog szavazni.
A moldovai ellenzék ezért hazaárulás gyanúja miatt vizsgálatot követelt az államfő ellen.
Egyébként a felmérések tanúsága szerint a romániai polgárok többsége sem támogatja az egyesülést.

Maia Sandu moldovai elnök egy interjújában arról beszélt, hogy ha népszavazást tartanának hazája egyesüléséről az EU- és NATO-tag Romániával, támogatólag szavazna.
Megkezdődött a bárkák irányított süllyesztése, és a szivattyútelepnél már egy centit emelkedett a vízállás, amikor a fő Dunában folyamatos apadás tapasztalható – jelentette ki Magyar Péter kormányfő szombaton Pakson.
Kijev bizalmasan jelezte a Trump-kormánynak, hogy Oroszország még 2027-ben sem lesz feltétlenül képes elfoglalni Donyeck megye fennmaradó, ukrán ellenőrzés alatt álló területeit – közölte a Kyiv Independent.
Donald Trump elnök pénteken kijelentette, hogy azt tervezi, hogy a Hormuzi-szorosot amerikai területté nyilvánítja, miután „befejeztük Irán legyőzését”.
Nem különösebben érintette meg a Majka néven ismert rappert, dalszövegírót és műsorvezetőt, Majoros Pétert az, hogy erdélyi koncertje előtt sms-ben megfenyegették, a koncertet az ügyvédei tanácsára mondta le – ezt maga Majka nyilatkozta a Blikk-nek.
Ukrajnának csupán a tizedrésze van meg azoknak az elfogórakétáknak, amelyekre sürgősen szüksége van az Egyesült Államoktól az egyre erősödő orosz ballisztikus rakétatámadások megállításához – mondta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a CNN-nek.
Miközben Donald Trump amerikai elnök azt állítja: az Egyesült Államok teljes mértékben ellenérzi a Hormuzi-szorost, az adatok azt mutatják, hogy csak kevés olajszállíztó hajó tudott átkelni a létfontosságú vízi útvonalon.
A NATO-tagállamok nagykövetei szerdán tanácskozást tartottak az elmúlt napokban történt lengyelországi és romániai légtérsértésekről, valamint a drónincidensekről.
Légkondicionálási és vízellátási gondok adódtak az elmúlt hónapokban abban a miami szövetségi fogházban (FDC Miami), ahol a Tate testvéreket is őrzik, és a hőség miatt korábban összetűzés is kialakult a rabok és a személyzet között.
A Legfőbb Ügyészség szerint is törvénytelen volt, hogy az eljáró ügyészi szerv „eltulajdonította” a Fidesz szervereit – kommentálta Havasi Bertalan a Legfőbb Ügyészség közlését a Fidesz egyes, az NKA-ügyben lefolytatott kutatás elleni panaszairól.
Vance amerikai alelnök kérésére Ukrajna felfüggesztette a Fekete-tenger partján fekvő orosz Novoroszijszk kikötőjét használó olajszállító hajók elleni dróncsapásokat – közölték ukrán hivatalos források alapján a Financial Times.
szóljon hozzá!