
Képünk illusztráció
Fotó: 123RF
A koronavírus-járvány visszaszorítására bevezetett rendkívüli intézkedések 30 napon belüli visszavonására kötelezte a belga kormányt a bíróság – közölte a La Libre Belgique című francia nyelvű belga napilap szerdán.
2021. március 31., 18:032021. március 31., 18:03
Az újság szerint az illetékes bíróság helyt adott egy emberi jogi jogvédő csoport keresetének, amely szerint a belga kormány jogsértést követett el azzal, hogy alkotmányban rögzített szabadságjogokat figyelmen kívül hagyva fogadott el korlátozó intézkedéseket.
A bíróság törvénytelennek nyilvánította a koronavírus-járvány terjedésének megfékezésére hozott kormányzati intézkedéseket, úgy ítélte meg ugyanis, hogy a rendeletek alapjául szolgáló jogalap nem érvényes.
A határozat végrehajtásának késedelme naponta ötezer euró pénzbüntetéssel sújtható, közölték. Belgium a koronavírus helyi megjelenését követően fogadott el rendkívüli intézkedéseket a járvány visszaszorítására.
Az intézkedések között a tanítási intézmények, illetve a nem alapvető árucikkeket árusító üzletek és vendéglátóhelyek bezárása, a nem feltétlenül szükséges külföldi utazások korlátozása, illetve éjszakai kijárási tilalom szerepelnek. Az illetékes belga közegészségügyi intézet szerdai tájékoztatása szerint
Az újonnan megfertőzöttek napi átlagos száma 4758, ami 14 százalékkal magasabb az egy hete feljegyzett adatoknál.
A vírusfertőzés szövődményeiben átlagosan 26,7 ember hal meg, ami 4,5 százalékos emelkedést jelent heti viszonylatban. Naponta átlagosan 234,3 beteget szállítanak kórházba, ez 9 százalékkal haladja meg az egy hete feljegyzett adatokat.
Megjelenése óta 876 842 ember esetében mutatták ki a SARS-CoV-2 koronavírust, és 22 966-an haltak meg a Covid-19 betegség szövődményeiben Belgiumban.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
szóljon hozzá!