Hirdetés

Identitáserősítés: újra megnyitották kapuikat a Rákóczi Szövetség táborai

•  Fotó: Facebook/Rákóczi Szövetség

Fotó: Facebook/Rákóczi Szövetség

A Rákóczi Szövetség táborai évente változó, de mindig a magyar identitást erősítő tematikával zajlanak – mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára hétfőn Baján, a Rákóczi Szövetség táborainak újranyitása alkalmából.

 

MTI

2021. július 05., 13:442021. július 05., 13:44

Potápi Árpád János államtitkár az idei bajai táborba ellátogatva közölte, hogy ahogy a táborok Magyarország-szerte, úgy a Rákóczi Szövetség táborai is megnyitották kapuikat.

Emlékeztetett, hogy Baján huszadik alkalommal rendeznek találkozót a szórványból érkezett gyerekeknek, ezúttal a magyar mondák kerülnek középpontba, az őstörténettől egészen II. Rákóczi Ferenc koráig.

Hirdetés

Az államtitkár fontosnak nevezte, hogy a határon túli településeken élő magyar családok is érezzék, „az anyaország foglalkozik velük”, és a táborok révén új élményekkel, ismeretekkel gazdagodjanak.

Potápi Árpád János hangsúlyozta: „a magyarságtudat kialakulása ugyanis nemcsak a származáson múlik, hanem a kulturális nevelésen, a használt nyelven, de legfőképpen az identitáson”.

Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára, egyben a bajai tábor szervezője kiemelte:

az első találkozót még akkor tartották meg, amikor a Rákóczi Szövetség létrehozta a Kárpát-medencében azt a helyi szervezet- és programhálózatot, amely már nemcsak a Felvidék, hanem Kárpátalja, Erdély és a Délvidék irányába is megnyitotta tevékenységét.

Elmondta, hogy szervezőtársaival Nyugat-Bácska tíz települését, az ott működő általános iskolák magyar nyelvű harmadik és negyedik osztályainak tanulóit célozták meg.

Az államtitkár kiemelte, hogy a találkozók feladata évről évre, hogy – összehozva a Nyugat-Bácska magyar gyermekeit – a fiatalok megismerjék egymást és kapcsolatokat alakítsanak ki.  

„Egy nemzet vagyunk, ami Európában egyedülálló módon hét utódállamban éli a mindennapjait, de nagyon fontos, hogy a határokon átívelő közös gondolkodás, illetve világlátás, a közös kultúra megjelenjen és meg tudjon erősödni a szórványtelepüléseken élők körében is” –  fogalmazott.

A Rákóczi Szövetség 16 nyári tematikus táborába ötezer diákot és tanárt vár. A találkozóknak a sátoraljaújhelyi Rákóczi Tábor és Rendezvényközpont biztosít helyszínt, továbbá a bajai anyanyelvi tábor mellett Székesfehérváron színjátszó-, Orfűn, Nyékládházán pedig vitorlástáborok várják a fiatalokat.

A szövetség minden korosztályra gondol, hiszen az általános iskolás és középiskolás gyerekek mellett augusztus utolsó hetében a főiskolások és egyetemisták találkoznak, hogy a fiatalokat érintő kérdésekről közösen gondolkodhassanak – közölték.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 27., szombat

Újabb földrengés volt Venezuelában, ahol meghaladta az ezret az áldozatok száma

A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.

Újabb földrengés volt Venezuelában, ahol meghaladta az ezret az áldozatok száma
Hirdetés
2026. június 27., szombat

Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott, Teherán válaszul Bahreint lőtte

Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).

Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott, Teherán válaszul Bahreint lőtte
2026. június 26., péntek

Sandu szerint irreleváns a Moldova és Románia egyesüléséről hallgatólagosan elfogadott törvény

Az egyesülés mindig is valós lehetőség volt a moldovai társadalom egy része számára, de ez csak a polgárok tömeges szavazatával valósulhat meg – szögezte le Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke a bukaresti parlamentben Diana Șoșoacă pártja, az S.O.S.

Sandu szerint irreleváns a Moldova és Románia egyesüléséről hallgatólagosan elfogadott törvény
2026. június 25., csütörtök

Trump szerint Zelenszkij jól boldogul az oroszokkal szemben, Lavrov a Nyugatot figyelmeztette

Donald Trump elnök szerdán kijelentette, hogy Volodimir Zelenszkij elnök „elég jól boldogul” Ukrajna védelmében Oroszország teljes körű inváziója ellen, és az ukrán vezetőt a folyamatos harcok ellenére is kitartónak nevezte.

Trump szerint Zelenszkij jól boldogul az oroszokkal szemben, Lavrov a Nyugatot figyelmeztette
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Berendelte a román nagykövetet az orosz külügy a konstancai főkonzulátus bezárása miatt

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

Berendelte a román nagykövetet az orosz külügy a konstancai főkonzulátus bezárása miatt
2026. június 25., csütörtök

Medveveszély: Szlovénia is enyhítené a nagyvadak uniós védelmét

Szlovénia is csatlakozott ahhoz a romániai kezdeményezéshez, amely a barnamedvék európai uniós védettségi szintjének csökkentését sürgeti, mert a növekvő állomány egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre és a haszonállatokra.

Medveveszély: Szlovénia is enyhítené a nagyvadak uniós védelmét
2026. június 25., csütörtök

Teherán kikelt Románia ellen, amiért Bukarest támogatta Washingtont az Irán elleni háborúban

Bírálta Irán Romániát, miután Mark Rutte NATO-főtitkár szerdán arról beszélt: Bukarest komoly támogatást nyújtott az Egyesült Államoknak a perzsa állam elleni háború során.

Teherán kikelt Románia ellen, amiért Bukarest támogatta Washingtont az Irán elleni háborúban
Hirdetés
2026. június 24., szerda

Felmérés: a moldovaiak többsége nem tartja jó ötletnek a Romániával való egyesülést

A moldovai polgárok többsége elveti a Romániával való egyesülést – derül ki egy friss közvélemény-kutatásból.

Felmérés: a moldovaiak többsége nem tartja jó ötletnek a Romániával való egyesülést
2026. június 24., szerda

NATO-főtitkár: Románia a kereskedelmi repülőjáratok rovására is támogatta az Egyesült Államok Irán elleni háborúját

Románia még a kereskedelmi repülőjáratok rovására is támogatta az Egyesült Államok Irán elleni katonai műveleteit – jelentette ki Mark Rutte.

NATO-főtitkár: Románia a kereskedelmi repülőjáratok rovására is támogatta az Egyesült Államok Irán elleni háborúját
2026. június 24., szerda

Trump engedélyezhette, hogy Ukrajna keményebben csapjon le az oroszországi célpontokra

Ukrajna úgy véli, hogy sikerült megszereznie a Fehér Ház támogatását egy olyan művelethez, amelynek célja, hogy Oroszországot érdemi tárgyalásokra kényszerítse – közölte a Kyiv Independent saját értesülésekre hivatkozva.

Trump engedélyezhette, hogy Ukrajna keményebben csapjon le az oroszországi célpontokra
Hirdetés
Hirdetés