
Fotó: Jakab Mónika
Bírságot kell kiszabni a koronavírus elleni oltás második adagját kihagyókra – sürgeti Németországban több politikus és szakember hétvégi sajtóbeszámolók szerint.
2021. július 04., 13:122021. július 04., 13:12
Az oltási központok többségét üzemeltető Német Vöröskereszt (DRK) tapasztalatai alapján az utóbbi napokban csökkent az oltási hajlandóság. A tartományi rangú fővárosban, Berlinben például az esetek 5-10 százalékában nem jelenik meg az oltásra jelentkező a második adag beadására lefoglalt időpontban, és nem is törli az időpontot.
Ez nem csupán ellentétes a társadalmi szolidaritás elvével, hanem költségeket is okoz, amelyeket legalább részben meg kell térítettni.
– mondta Mario Czaja, a DRK tartományi szervezetének vezetője a Rundfunk Berlin-Brandenbrug (RBB) regionális közszolgálati médiatársaságnak.
Büntetést sürget az egyik legtekintélyesebb német epidemiológus, Karl Lauterbach szociáldemokrata (SPD) parlamenti (Bundestag-) képviselő is, aki a parlamenti ülésszak végeztével oltóorvosként dolgozik egy leverkuseni oltási központban, és a Bild am Sonntag című vasárnapi lapnak nyilatkozva kiemelte, hogy
Az egyik legnagyobb gazdasági érdekképviseletet, a külkereskedelmi, nagykereskedelmi és szolgáltatóipari vállalkozásokat összefogó BGA-t különösen aggasztja az oltási hajlandóság csökkenése, amely félelmeik szerint akár újabb járványhullámhoz és a gazdaságot ismét megbénító lezárásokhoz vezethet.
– mondta Anton Börner, a BGA elnöke.

A koronavírus fokozottan fertőzőképes delta változatának terjedése miatt érdemes a hírvivő RNS-re alapuló vakcinák közül választani második oltást Németországban mindenkinél, aki első adagként AstraZenecát kapott – javasolta az oltási bizottság.
Mások szerint viszont nem a büntetés és az oltási kötelezettség a megoldás. Amerikai mintára a „pozitív ösztönzést” kellene alkalmazni, így például be lehetne vezetni, hogy koncertekre, sporteseményekre, múzeumokba szóló ingyenes belépő jár a második oltásért - nyilatkozott Franziska Giffey volt szövetségi családügyi miniszter, aki az SPD jelöltjeként indul a városvezetői – kormányzó polgármesteri – tisztségért a szeptemberi berlini tartományi választáson.
A második oltást kihagyók pontos számáról vagy arányáról egyelőre nincs hivatalos országos kimutatás. Az RTL kereskedelmi televízió a napokban minden tartományi kormánytól kért tájékoztatást. A 16-ból 11 tartományból kaptak adatokat, amelyek nagy eltéréseket mutatnak. Türingiában például a jelentkezők csupán 1-2 százaléka nem jelenik meg a második adag oltásra lefoglalt időpontban, míg Alsó-Szászországban 4 százalék, Brémában 10 százalék, Szászországban 12 százalék, Hessenben pedig 20 százalék ez az arány.
Ugyanakkor az oltási hajlandóság csökkenése a kampány alakulásáról szóló hivatalos adatokból is kitűnik.
A kimutatás szerint péntekig a lakosság 55,6 százaléka - 46 249 449 ember - kapott legalább egy adag oltást.
A járvány év elején indult harmadik hulláma május óta gyengül Németországban, azonban a Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) vasárnapi adatai szerint több mutató ismét romlott. A legfontosabb mutatóként számon tartott úgynevezett hétnapi fertőzésgyakoriság, azaz
Emelkedett a napi új regisztrált fertőződések száma is. Az utóbbi 24 órában 559 fertőződést szűrtek ki tesztekkel, csaknem 4 százalékkal többet az egy héttel korábbi 538-nál.
Az új regisztrált fertőződésekkel együtt 3 730 912 ember szervezetében mutatták ki a SARS-CoV-2-t. A Covid-19-cel összefüggésben egy nap alatt 7 halálesetet regisztráltak, a járvány áldozatainak száma így 91 030-ra emelkedett.
A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.
Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).
Az egyesülés mindig is valós lehetőség volt a moldovai társadalom egy része számára, de ez csak a polgárok tömeges szavazatával valósulhat meg – szögezte le Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke a bukaresti parlamentben Diana Șoșoacă pártja, az S.O.S.
Donald Trump elnök szerdán kijelentette, hogy Volodimir Zelenszkij elnök „elég jól boldogul” Ukrajna védelmében Oroszország teljes körű inváziója ellen, és az ukrán vezetőt a folyamatos harcok ellenére is kitartónak nevezte.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Szlovénia is csatlakozott ahhoz a romániai kezdeményezéshez, amely a barnamedvék európai uniós védettségi szintjének csökkentését sürgeti, mert a növekvő állomány egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre és a haszonállatokra.
Bírálta Irán Romániát, miután Mark Rutte NATO-főtitkár szerdán arról beszélt: Bukarest komoly támogatást nyújtott az Egyesült Államoknak a perzsa állam elleni háború során.
A moldovai polgárok többsége elveti a Romániával való egyesülést – derül ki egy friss közvélemény-kutatásból.
Románia még a kereskedelmi repülőjáratok rovására is támogatta az Egyesült Államok Irán elleni katonai műveleteit – jelentette ki Mark Rutte.
Ukrajna úgy véli, hogy sikerült megszereznie a Fehér Ház támogatását egy olyan művelethez, amelynek célja, hogy Oroszországot érdemi tárgyalásokra kényszerítse – közölte a Kyiv Independent saját értesülésekre hivatkozva.
szóljon hozzá!