
Fotó: Facebook/Orbán Viktor
Orbán Viktor miniszterelnök levélben gratulált Florin Cîțunak Románia miniszterelnökévé történt megválasztásához – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke csütörtök délelőtt.
2020. december 24., 12:032020. december 24., 12:03
„Meggyőződésem, hogy Románia és Magyarország kölcsönös tiszteleten alapuló együttműködése az előttünk álló években jelentősen hozzájárulhat országaink fejlődéséhez, az Európai Unió gazdasági erejének gyarapodásához, és állampolgáraink jólétéhez” – írta Orbán Viktor.
„Kívánom, hogy közös erővel sikerüljön megvalósítani kormányprogramjuk minden elemét. A magam részéről szeretném biztosítani, hogy az országaink közötti kapcsolatok fejlesztésében, nemzetközi együttműködésünkben és közös céljaink elérésében számíthat kormányom támogatására” – fogalmazott gratuláló levelében Orbán Viktor.
A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
szóljon hozzá!