
Várhatóan új szabályok mentén zajlanak majd a 2030-as országgyűlési választások
Fotó: Orbán Orsolya
A külföldön élő magyar állampolgárok – legyenek külhoni magyarok vagy külföldön tanulók, dolgozók – szavazási lehetőségeinek egységesítése az egyik fontos módosítás, amely a Nemzeti Választási Iroda (NVI) a választásokat érintő jogszabályokra vonatkozóan javasol az Igazságügyi Minisztériumnak megküldött dokumentum szerint. Módosulnak ugyanakkor a levélszavazás szabályai is. Mutatjuk a külhoni magyarok választási lehetőségeit érintő főbb módosítójavaslatokat.
2026. november 04., 11:492026. november 04., 11:49
Minden választás előtt újra kellene kérniük a levélszavazást a külhoni magyaroknak – ez az egyik legjelentősebb változtatási javaslat, amelynek egyik legfontosabb célja, hogy még a gyanú se merülhessen fel, hogy még a halottak is szavaznak.
Módosulna ugyanakkor a külhoni magyarok regisztrációja, ezt a Digitális Állampolgárság Program (DÁP) használatához vagy Ügyfélkapu+-os azonosításhoz kötnék.
Ami pedig a szavazás folyamatát illeti, a javaslat megszüntetné azt a korábbi gyakorlatot, ami szerint például Erdélyben az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) is kivette részét a borítékok összegyűjtésében és célba juttatásában. Az NVI által javasoltak szerint a külhoni magyarok előtt két választás maradna:
A javaslat szerint a levélszavazásra történő regisztráció jelenlegi, szavazás előtti 25. napi határidejét a 30. napra hoznák előre.
Az indoklás:
A levélcsomagban a választópolgár megszemélyesített (nevet, születési időt és egyedi vonalkódot tartalmazó) azonosító kártyát kap a szavazólap és a borítékok mellett.
A szavazás során a választópolgár a kiküldött azonosító kártyára ráírja az online elérhető vagy bármelyik választási irodában személyesen megtudakolható szavazási kódját, és aláírja.
Ha a javaslat módosítás nélkül lép hatályba, akkor a szavazólapot a jelenlegi kétborítékos rendszerben kell visszaküldeni az azonosító kártyával együtt. A visszaérkezett csomag ellenőrzésekor az azonosító kártyán lévő vonalkód beolvasásakor megmutatja a Nemzeti Választási Rendszer (NVR) a választópolgár adatait és a választópolgárhoz tartozó szavazási kódot. Ha az azonosító kártyán a választópolgár által feltüntetett kód megegyezik a névjegyzékben nyilvántartott kóddal, akkor érvényes a szavazási iratcsomag (feltéve, hogy az egyéb feltételeknek – aláírás, zárt borítékok stb. – megfelel).

Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.
A javasolt konkrét eljárás röviden – a változásokra fókuszálva – a következő:
1. A regisztráció
2. A levélcsomag kézbesítése
3. A szavazás
4. A visszaküldés
4. 1. a választópolgár a válaszborítékot
4. 2. továbbítás
4. 3. ellenőrzés, számolás
Szintén a külhoni magyarokat érintő módosítás a honosítási okirat kivezetése a levélszavazás azonosító nyilatkozatáról.
A hivatalos érvelés szerint az azonosító nyilatkozatok ellenőrzését késleltette a honosítási okiratok tényleges vizsgálata és az okiratok külső, más szerv (Budapest Főváros Kormányhivatala) közreműködését igénylő ellenőrzése.
„A tapasztaltok szerint valamennyi honosítási okiratszámot megadó választópolgár rendelkezett személyi azonosítóval is. A személyi azonosító megadása a nyilatkozatoknál a leggyorsabb ellenőrzési módot eredményezte, ezért megfontolandó, hogy a jövőben kell-e biztosítani a honosítási okirat megadásának lehetőségét a nyilatkozaton” – áll a Nemzeti Választási Iroda által összeállított, több mint száz pontból álló javaslatcsomagban.
Mint ismeretes, a levélszavazás rendszerét több irányból is bírálat érte. De téma volt még áprilisban, Magyar Péter újonnan megválasztott miniszterelnök és Kelemen Hunor RMDSZ-elnök budapesti találkozóján. Az akkor még leendő kormányfő már a találkozó előtt előrebocsátotta: azt fogja kérni az RMDSZ-től, hogy ne forduljon elő „a mostanihoz hasonló visszaéléssorozat a levélszavazások kapcsán”, illetve a jövőben a szövetség tartózkodjon az anyaországi pártpolitikába történő bármilyen beavatkozástól.
A találkozó után a Krónikának adott interjúban Kelemen Hunor úgy fogalmazott:
„a levélszavazatokkal kapcsolatosan vannak reklamációk, de elmondtam, hogy ezekkel nem tudok foglalkozni, nem tudom kommentálni, mert
Hiszen technikai segítségnyújtásról volt szó, és az jót tesz, amennyiben a magyar közigazgatásban a törvényeket úgy alakítják, hogy a levélszavazatok eljussanak valamilyen más, biztonságos úton a választási hatósághoz. A legfontosabb az, hogy maradjon meg a szavazati jog, és ez meg is fog maradni, de a magyar kormánynak kell megtalálnia az adminisztratív és technikai megoldásokat annak érdekében, hogy aki akar, az szavazni tudjon”.
Beszélt arról is, hogy valóban van a jelenleg hatályos választási rendszernek egy problémája, hogy a választási névjegyzékben maradnak olyan emberek, akik elhaláloztak. De ez elsősorban nem az RMDSZ problémája – jegyezte meg.
Ugyanakkor egy Kolozs megyében bejegyzett civil szervezet feljelentést is tett az RMDSZ több tisztségviselője ellen a magyarországi választásokkal kapcsolatban. A Györke Zoltán egykori alprefektus vezette Román–Magyar Fórum a két ország legfőbb ügyészségéhez küldött beadványában azt állította, hogy az RMDSZ egyes tagjai bűncselekményt követtek el a levélszavazatok összegyűjtése során.
A napokban a Krónika megtudta, hogya magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést. A bukaresti legfőbb ügyészség azonban már nem árulta el lapunknak, hogy Romániában folyik-e bűnvádi eljárás a levélszavazás ügyében.

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
Ilie Bolojan pártelnökkel, korábbi miniszterelnökkel az élen több nemzeti liberális párti (PNL) politikus is elítélte Alice Weidel, az AfD elnökének kijelentését, amelyben a német szociális rendszer lerablásával vádolta meg a románokat.
Az előzetes becslések szerint valószínűsíthető, hogy jelentős győzelmet aratott az ellenzéki Demokrata Párt az Egyesült Államokban kedden megtartott félidős választáson: biztosnak tűnik a képviselőházi és a szenátusi többség átvétele a republikánusoktól.
Nagy-Britannia és Franciaország vezetésével hadgyakorlatot tartanak, amelynek célja annak tesztelése, hogy egy multinacionális erő képes-e Ukrajnába települni, amennyiben békemegállapodás jön létre.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Sajátos „kampányeszközzel” vezette fel Donald Trump a republikánusok kudarcával, a képviselőház fölötti irányítás elvesztésével fenyegető keddi félidős kongresszusi választásokat: az Egyesült Államok támadásokat indított az iráni Kesm-sziget ellen.
Sonnevend Pált választotta az Alkotmánybíróság (Ab) elnökévé a testület hétfői teljes ülése titkos szavazással – közölte honlapján az Ab.
November 4-én, az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének 70. évfordulóján megkezdik a kommunista diktatúra ügynökaktáinak nyilvánosságra hozatalát Magyarországon. Magyar Péter miniszterelnök hétfői parlamenti felszólalásában jelentette be.
A nagyrészt békés menetek végén Európa-szerte halloweeni jelmezes álarcos rendbontók támadtak a rendőrökre, többek között Molotov-koktélokkal.
Németországi újságírók riportja a német szociális segélyekből származó pénzek útját követi nyomon „a nagy házakkal és drága autókkal teli” romániai falvakig.
Románia tárgyalásokat folytat az Egyesült Államokkal arról, milyen költségeket vállalhat át az amerikai csapatok jelenlétének biztosítása érdekében, és ajánlatot tett az amerikai félnek – jelentette be Dan Neculăescu külügyminiszter.
szóljon hozzá!