
Fordítás. A demokraták minden bizonnyal többségbe kerülnek a képviselőházbank ami megnehezíti Donald Trump dolgát
Fotó: Agerpres/EPA
Az előzetes becslések szerint valószínűsíthető, hogy jelentős győzelmet aratott az ellenzéki Demokrata Párt az Egyesült Államokban kedden megtartott félidős választáson: biztosnak tűnik a képviselőházi és a szenátusi többség átvétele a republikánusoktól. A demokraták a tagállami kormányzóválasztásokon is sikert arattak. Az eredmény a Donald Trumppal szembeni elégedetlenség jele, amelynek egyik legfőbb oka az iráni háború.
2026. november 04., 07:222026. november 04., 07:22
2026. november 04., 08:102026. november 04., 08:10
Az amerikai félidős választásokon a képviselőház mind a 435 tagját, a 100-ból 35 szenátort és több állami kormányzót választották meg, és az egybehangzó értékelések szerint az eredmény a Trumppal szembeni elégedetlenséget tükrözi.
A republikánusok eddig mind a két házban szűk többségben voltak, most azonban a jelek szerint a demokraták az alsó- és a fesőházban visszaszerzik a többséget.
Ehhez mindössze három republikánus mandátumot kellett elhódítaniuk.
Pennsylvaniában három körzetet is megfordítottak, Észak-Karolinában pedig Jamie Ager győzött egy republikánus körzetben.
A képviselőházi többséghez 218 mandátum szükséges.
A szenátusi helyekért zajló küzdelemben is komoly áttöréseket ért el a Demokrata Párt.
Dél-Karolinában Annie Andrews legyőzte a republikánus Darline Grahamet, és Georgiában és New Hampshire-ben is demokraták nyertek szenátusi választást.
A demokraták Ohio államban is komoly sikert értek el: Amy Acton legyőzte a republikánus Vivek Ramaswamy-t. Ez különösen fontos politikai jelzés, mert Ohio az utóbbi években egyre inkább republikánus fellegvárnak számított.
A szenátusi többséhez a demokratáknak legalább négy nettó mandátumot kellett elhódítaniuk. A texasi és dél-karolinai áttörésük különösen figyelemre méltó.
Az utóbbi 50 évben mindössze kétszer fordult elő, hogy ugyanabban a ciklusban mindkét házban megfordult az irányítás.
Miután a demokraták megszerzik a képviselőházi többséget,
vizsgálatokat indíthatnak az elnöki adminisztráció döntéseivel és üzleti kapcsolataival kapcsolatban és nehezebbé válik Trump törvényhozási programjának megvalósítása

Sajátos „kampányeszközzel” vezette fel Donald Trump a republikánusok kudarcával, a képviselőház fölötti irányítás elvesztésével fenyegető keddi félidős kongresszusi választásokat: az Egyesült Államok támadásokat indított az iráni Kesm-sziget ellen.
Kedden 36 államban kormányzóválasztást is tartottak, vagyis az 50 állam több mint kétharmadában újították meg a végrehajtó hatalom vezetőjének mandátumát.
A választások egyik fontos tétje az volt, hogy a demokraták visszaszerezhetik-e az országos kormányzói tisztségek többségét, amelyet 2010 óta nem birtokoltak. A republikánusok a választás előtt 26, a demokraták 24 kormányzói hivatalt irányítottak.
A mostani becslések szerint a demokraták 22 kormányzói tisztséget nyertek el.
Georgia államban Keisha Lance Bottoms demokrata jelölt legyőzte Rick Jacksont.
Bottoms egyben az első afroamerikai nő lett, akit az Egyesült Államokban kormányzóvá választottak.
Wisconsinban David Crowley demokrata jelölt legyőzte Tom Tiffany republikánus képviselőt. Ő lesz az állam első afroamerikai kormányzója.
Iowában Rob Sand demokrata jelölt győzelmét az ABC már előre jelezte, így a demokraták itt is republikánus kézben lévő kormányzói tisztséget szerezhettek vissza.
Kaliforniában sem történt meglepetés, Xavier Becerra demokrata jelölt győzött, Gavin Newsom utódjaként. Ő lesz az első latinó származású kaliforniai kormányzó másfél évszázad után.
Texasban Gina Hinojosa demokrata győzelmét jelezte előre az ABC Greg Abbott republikánus kormányzó ellen, aki el is ismerte vereségét.
A választás egyértelműen a Trump-adminisztráció elleni elégedetlenség jele. A demokraták kampányában meghatározó szerepet játszott az infláció, a megélhetési költségek emelkedése, az iráni háború és a kormányzat működésével kapcsolatos korrupciós vádak.
Donald Trump ugyanakkor megpróbálta „lerázni” magáról pártja választási kudarcát.
Az este első nyilatkozatában a közösségi médiában elhárította a felelősséget.
– fogalmazott.
Egy, a Timesnak adott nyilatkozatban ugyanakkor kijelentette, hogy „teljes mértékben hajlandó elfogadni ezeket az eredményeket”, és készen áll az ellenzéki párttal való együttműködésre.
„Nos, tudják, alig várjuk, hogy együtt dolgozhassunk velük” – mondta. „Valószínűleg sikerül majd valamit kitalálnunk” – tette hozzá.
Trump visszafogott hangnemben kijelentette, hogy bár joga van megvétózni azokat a törvényjavaslatokat, amelyek a demokraták által irányított Kongresszusból az asztalára kerülnek, nem „akar két éven át csak ott ülni és mindent megvétózni”. Trump korábban éppen az ellenkezőjét sugallta, sőt azt is mondta, hogy ő lesz „Mr. Vétó”.
„Már felhívtak, és együtt akarnak velem dolgozni” – mondta Trump a Politiconak, de nem volt hajlandó elárulni, pontosan ki telefonált neki.
Bár Trump döntése, hogy háborút indít Irán ellen, valószínűleg hozzájárult a Republikánus Párt jelentős vereségéhez, az elnök megvédte választását.
– mondta.
Az elnök egyébként korábbi nyilatkozatával némileg ellentétes szellemben európai idő szerint kora reggel közösségi oldalán kommentár nélkül egy piros bsaball-sapkát ábrázoló képet osztott meg, amelyet a Vétő felirat olvasható.
Hakeem Jeffries, a demokraták vezetője hétfő este a pártja képviselőházi győzelmére vonatkozó előrejelzések nyomán kijelentette: „Ma kezdődik az amerikai nagy visszatérés”.
„A képviselőház demokratái visszaszerezték az irányítást az Egyesült Államok Kongresszusa felett” – mondta Jeffries, aki most úton van afelé, hogy az első fekete bőrű házelnök legyen.
– mondta Jeffries a támogatóinak.
„Olyan Kongresszust akarnak, amely az amerikai nép érdekében cselekszik, és pontosan ezt fogják tenni a képviselőház demokratái, amint januárban hivatalba lépünk. A képviselőház demokratái tisztában vannak azzal, hogy drasztikus változásokat kell végrehajtanunk” – mondta. „A rendszer nem működik” – tette hozzá.
„Olyan Kongresszust fogunk létrehozni, amely az átlagos amerikaiakat helyezi az első helyre” – tette hozzá.
és hogy „csalódott” az eredményekben, ugyanakkor megígérte, hogy a republikánusok 2028-ban visszaszerezik a képviselőház többségét.
„Itt komoly nehézségekkel kellett szembenéznünk” – mondta Johnson egy választási eredményeket követő összejövetelen Shreveportban, Louisianában.
„2028-ban visszaszerezzük a képviselőház többségét, és befejezzük ezt a munkát” – ígérte Johnson.
Johnson azzal érvelt, hogy a történelmi precedensek már a kezdetektől fogva a republikánusok ellen szóltak.
„A választás első napjától kezdve tudtuk, hogy ahhoz, hogy megtartsuk a képviselőházat és megőrizzük többségünket, szembe kell szállnunk a félidős választások több mint egy évszázados történelmével, rendben?” – mondta Johnson.
Johnson azonban hozzátette, hogy még hosszú éjszaka áll előttünk.
„Hosszú éjszaka lesz. Tudják, néhány nyugati államban még be sem zárták a szavazóhelyiségeket” – mondta.
Johnson a saját választási irányítószobáját a Fehér Ház válságterméhez hasonlítva így fogalmazott: „Minden választási küzdelmet figyelünk.”
„Amint megismerjük a végleges eredményeket, a következő napokban sokkal bővebben fogok beszélni a közbenső választásokról” – mondta Johnson.
Az előző, 2024. november 5-én megtartott kongresszusi választáson a republikánusok mindkét kamarában többségbe kerültek: az alsóházban megtartották a 2022-es félidős választáson átvett többséget, míg a szenátusban akkor fordítottak.
A képviselőházban 220, a szenátusban 53 mandátumuk volt.
Így
Donald Trump a 2024. november 5-i elnökválasztáson a szavazatok 49,81 százalékát szerezte meg 77,3 millió szavazattal, míg Kamala Harris addigi alelnök 75 millió szavazattal 48,34 százalékot ért el, egyéb jelöltek 1,85 százaléknyi voksot kaptak.
Trump előnye tehát 1,47 százalékpont volt a közvetlen népszavazáson, az elektori kollégiumban viszont 312–226 arányban győzött, vagyis az 538 elektori szavazat 58 százalékát szerezte meg.
Nagy-Britannia és Franciaország vezetésével hadgyakorlatot tartanak, amelynek célja annak tesztelése, hogy egy multinacionális erő képes-e Ukrajnába települni, amennyiben békemegállapodás jön létre.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Sajátos „kampányeszközzel” vezette fel Donald Trump a republikánusok kudarcával, a képviselőház fölötti irányítás elvesztésével fenyegető keddi félidős kongresszusi választásokat: az Egyesült Államok támadásokat indított az iráni Kesm-sziget ellen.
Sonnevend Pált választotta az Alkotmánybíróság (Ab) elnökévé a testület hétfői teljes ülése titkos szavazással – közölte honlapján az Ab.
November 4-én, az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének 70. évfordulóján megkezdik a kommunista diktatúra ügynökaktáinak nyilvánosságra hozatalát Magyarországon. Magyar Péter miniszterelnök hétfői parlamenti felszólalásában jelentette be.
A nagyrészt békés menetek végén Európa-szerte halloweeni jelmezes álarcos rendbontók támadtak a rendőrökre, többek között Molotov-koktélokkal.
Németországi újságírók riportja a német szociális segélyekből származó pénzek útját követi nyomon „a nagy házakkal és drága autókkal teli” romániai falvakig.
Románia tárgyalásokat folytat az Egyesült Államokkal arról, milyen költségeket vállalhat át az amerikai csapatok jelenlétének biztosítása érdekében, és ajánlatot tett az amerikai félnek – jelentette be Dan Neculăescu külügyminiszter.
Több orosz tartályhajó is elindult az Egyesült Államok felé a Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök közötti dízelmegállapodás nyomán – közölte a Greenpeace Ukrajna.
Oroszország eddig mintegy 700 milliárd dollárt költött az Ukrajna elleni háborúra, miközben jelentős ember- és hadianyag-veszteséget szenvedett – állítja az ukrán fegyveres erők vezérkara egy szerdán közzétett videóban.
szóljon hozzá!