
Ferenc pápa kitekint a Szent Péter térre, miután elmondta Regina caeli imádságát
Fotó: Vatican Media
A koronavírus-járvány által leginkább sújtott országokért imádkozott Ferenc pápa húsvéthétfőn, kiemelve a családokról a kijárási korlátozások között is gondoskodó nők szerepét.
2020. április 13., 15:412020. április 13., 15:41
2020. április 13., 15:582020. április 13., 15:58
Az egyházfő az apostoli palotában, a pápai lakosztály úgynevezett könyvtárszobájában olvasta fel beszédét, amelyet a Vatikán interneten közvetített. A beszédet a latin Mennyek királynője (Regina caeli) imádság követte, amely pünkösdvasárnapig helyettesíti az Úrangyala (Angelus) imát. Ezután a lakosztálynak a Szent Péter térre néző ablakából áldását adta az üres térre.
Beszédében az egyházfő – ahogyan már a szombat esti vigílián is tette – ismét a Krisztus sírjához járuló nőkről szólt, akik fájdalmuk és szenvedésük ellenére sem veszítették el a reményt. „Életünk minden eseményét reménnyel kell szemlélnünk, még a legnehezebbeket is, amelyek tele vannak aggodalommal és bizonytalansággal” – mondta.
Emlékeztetett arra is, hogy a kényszerített együttélés több nő számára erőszak és bántalmazás veszélyét is jelenti. Imádkozott a nőkért, hogy Isten erőt adjon nekik családjuk fenntartásához, valamint bátorságot útjuk folytatásához.
Az egyházfő imájáról biztosította a járványtól leginkább sújtott országokat, Olaszországot, az Egyesült Államokat, Spanyolországot, Franciaországot. „Sajnos a lista nagyon hosszú” – tette hozzá.
A pápa vatikáni lakhelyeként ismert Szent Márta-ház kápolnájában bemutatott reggeli misén arra kérte a politikusokat és kutatókat, hogy a „helyes utat” találják meg a népek számára,
Ferenc pápa nagyszombat késő este felhívta a koronavírus-fertőzés egyik olaszországi gócpontjaként ismert Bergamo városa melletti, kevesebb mint hétezer lakosú Villa d'Alme ügyeleti számát, ahol az ott szolgáló Angel Bipendu orvossal és egyben szerzetesnővérrel beszélt. Megköszönte Angel nővér és kollegái munkáját. „Azt hittem, sürgősségi hívásról van szó, és meglepődtem, amikor a telefonáló azt mondta, hogy a Vatikánból telefonál és Ferencnek hívják!” – mondta el az orvos-szerzetesnővér.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
Magyarságpolitikánk legfőbb küldetése a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés. Kötelességünk, hogy a magyarság újra egyetlen, megtörhetetlen és összetartó közösséget alkosson – fogalmazta meg kedden Tarr Zoltán.
Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.
szóljon hozzá!