
Fotó: MTI/Kovács Attila
Megkezdték a munkát – egyelőre tesztüzemben – a Magyar Honvédség oltóbuszai – mondta a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára az országos oltási munkacsoport vezetőjeként szombaton a közmédiának.
2021. március 27., 14:502021. március 27., 14:50
2021. március 27., 14:532021. március 27., 14:53
György István a Nógrád megyei Nőtincsen, a Magyar Honvédség oltóbuszánál nyilatkozva kiemelte, már az 1 millió 880 ezret is meghaladta azok száma, akik megkapták az első oltásukat, és már több mint 660 ezren vannak azok, akik a második oltáson is túl vannak. Hozzátette, bár Magyarországon van elegendő oltópont és szakember is, de Nyugat-Európából csak „csöpögtetve” érkeznek az oltóanyagok, ezért oltásból kevesebb áll rendelkezésre.
Hozzátette: ahhoz, hogy még jobban fel tudják gyorsítani az oltást, igénybe veszik a Magyar Honvédség öt oltóbuszát is. Kifejtette, a honvédség egy-egy oltóbuszán tízfőnyi személyzet – oltóorvossal, adminisztrátorokkal – segíti az oltakozókat; a buszok az egész országban feladatot látnak majd el, most azonban négy napig Nőtincsen és a környező településeken oltanak majd. György István azt kérte, mindenki regisztráljon az oltásra, hiszen a vakcina jelenti az egyetlen „fegyvert” a járvány ellen.
Tóth Zoltán orvos alezredes beolt egy nőt az AstraZeneca koronavírus elleni vakcina első adagjával a Magyar Honvédség oltóbuszában
Fotó: MTI/Kovács Attila
A közmédiának nyilatkozott Meglécz Katalin, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központjának orvos ezredese is, aki a buszokról azt közölte, hogy a felszereltségük megegyezik egy oltópontéval; a regisztráció és az oltás utáni megfigyelés sátrakban történik, míg a vakcinát a buszon kapják meg az emberek. A buszokon naponta akár 150 főt is beolthatnak, de a pontos kapacitásukat a tesztüzem végén határozzák majd meg – tette hozzá Meglécz Katalin.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
szóljon hozzá!