2011. április 12., 09:342011. április 12., 09:34
Kövér László házelnök felhívta a figyelmet: 2001 óta minden évben április 16-án emlékezik meg az ország a holokauszt magyar áldozatairól, 1944-ben ugyanis ezen a napon lépett hatályba a zsidók vagyonának bejelentését és zár alá vételét előíró kormányrendelet. A holokausztot az egész magyar nemzet tragédiájának nevezve hangsúlyozta, évekkel korábban törvények sora rekesztette ki a nemzetből és a magyarságból zsidó honfitársainkat. „A deportálásokra az ország német megszállása után került sor, a magyar közigazgatási szervezet közreműködésével, a hazai közvélemény többségének bénultságától vagy éppen közönyétől kísérve” – fogalmazott. Kövér László kiemelte: figyelmeztetni kell arra, minden körülmények között elfogadhatatlan, hogy embereket vallásuk, fajuk, származásuk, bőrszínük, nemzetiségük, anyanyelvük miatt megkülönböztessenek, elpusztítsanak
Megkezdődött a bárkák irányított süllyesztése, és a szivattyútelepnél már egy centit emelkedett a vízállás, amikor a fő Dunában folyamatos apadás tapasztalható – jelentette ki Magyar Péter kormányfő szombaton Pakson.
Kijev bizalmasan jelezte a Trump-kormánynak, hogy Oroszország még 2027-ben sem lesz feltétlenül képes elfoglalni Donyeck megye fennmaradó, ukrán ellenőrzés alatt álló területeit – közölte a Kyiv Independent.
Donald Trump elnök pénteken kijelentette, hogy azt tervezi, hogy a Hormuzi-szorosot amerikai területté nyilvánítja, miután „befejeztük Irán legyőzését”.
Nem különösebben érintette meg a Majka néven ismert rappert, dalszövegírót és műsorvezetőt, Majoros Pétert az, hogy erdélyi koncertje előtt sms-ben megfenyegették, a koncertet az ügyvédei tanácsára mondta le – ezt maga Majka nyilatkozta a Blikk-nek.
Ukrajnának csupán a tizedrésze van meg azoknak az elfogórakétáknak, amelyekre sürgősen szüksége van az Egyesült Államoktól az egyre erősödő orosz ballisztikus rakétatámadások megállításához – mondta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a CNN-nek.
Miközben Donald Trump amerikai elnök azt állítja: az Egyesült Államok teljes mértékben ellenérzi a Hormuzi-szorost, az adatok azt mutatják, hogy csak kevés olajszállíztó hajó tudott átkelni a létfontosságú vízi útvonalon.
A NATO-tagállamok nagykövetei szerdán tanácskozást tartottak az elmúlt napokban történt lengyelországi és romániai légtérsértésekről, valamint a drónincidensekről.
Légkondicionálási és vízellátási gondok adódtak az elmúlt hónapokban abban a miami szövetségi fogházban (FDC Miami), ahol a Tate testvéreket is őrzik, és a hőség miatt korábban összetűzés is kialakult a rabok és a személyzet között.
A Legfőbb Ügyészség szerint is törvénytelen volt, hogy az eljáró ügyészi szerv „eltulajdonította” a Fidesz szervereit – kommentálta Havasi Bertalan a Legfőbb Ügyészség közlését a Fidesz egyes, az NKA-ügyben lefolytatott kutatás elleni panaszairól.
Vance amerikai alelnök kérésére Ukrajna felfüggesztette a Fekete-tenger partján fekvő orosz Novoroszijszk kikötőjét használó olajszállító hajók elleni dróncsapásokat – közölték ukrán hivatalos források alapján a Financial Times.
szóljon hozzá!