
Rotterdam is több migránsnak kell helyet biztosítson
Fotó: Pixabay
A holland ügyvivő kormány arra kötelezi Rotterdamot és három másik várost a körzetben, Enschedét, Gorinchemet, illetve Venrayt, hogy több menedékkérőnek nyújtsanak elhelyezést, év végéig ezeknek a településeknek legalább 2000 férőhelyet kell létrehozniuk – írta kedden a helyi sajtó.
2021. december 14., 17:192021. december 14., 17:19
Kajsa Ollongren belügyminiszter és Ankie Broekers-Knol igazságügyi államtitkár a holland parlamentnek címzett nyilatkozatukban azt írták: a kabinetnek azért kellett erről rendelkeznie, mert Hollandiába folyamatosan érkeznek a menedéket kérők.
„Az utóbbi időben próbáltuk arra ösztönözni az önkormányzatokat, hogy maguk teremtsenek több férőhelyet, de ez nem volt elég sikeres a jelenlegi válság kezeléséhez. Ezért kell nemzeti szinten rendelkezni. Nem zárható ki, hogy a közeljövőben más önkormányzatok is kapnak effajta utasításokat” – hívták fel a figyelmet a kormány tagjai.
Ollongren és Broekers-Knol rámutatott: le kell csökkenteni a szükségszállások számát, nem fogadható el, hogy a menedékkérőket kempingágyakkal teli sportcsarnokokban helyezik el, és hetente költöztetik őket egyik helyről a másikra. „Az ilyen instabil körülmények sok kényelmetlenséget okoznak az önkormányzatoknak, a lakosoknak és a menedékkérőknek is” – tették hozzá.
A kormány utasítása értelmében a menedékkérők befogadásával foglalkozó központi ügynökség a kijelölt önkormányzatokkal együttműködve meghatározza, milyen létesítményeket jelöljenek ki befogadóközponttá, és hogyan alakítsák ki azokat a hosszabb távú befogadásra.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.
szóljon hozzá!