
Megszavaznák.
Fotó: MTI
A felvidéki magyarság nyelvhasználati jogait komplex módon rendezni kívánó, úttörőnek számító törvénytervezetet mutatott be a Pro Civis polgári társulás csallóközcsütörtöki központjában tartott sajtótájékoztatóján pénteken.
2021. szeptember 17., 17:292021. szeptember 17., 17:29
A Pro Civis a felvidéki magyarság helyi és megyei önkormányzati ügyeire szakosodott civil szervezet, amely már több mint egy évtizede a helyi magyar közösség nyelvhasználati jogaival is kiemelt szinten foglalkozik. Az általuk most bemutatott és egyúttal társadalmi vitára bocsátott tervezet leginkább abban számít egyedülállónak, hogy
amelyeket jelenleg több különböző törvény szabályoz részlegesen, s a múltban csak ezeknek a jogszabályrészleteknek a kijavítására voltak – többnyire kevés sikert hozó – próbálkozások.
A tervezet, amelyre a Pro Civis stratégiai célként tekint, és ugyanakkor kiindulópontnak, illetve jövőbeli hivatkozási alapnak szán a felvidéki magyar politikai érdekképviselet számára, már nevében is formabontó. Ugyanis a „Törvény a Szlovák Köztársaság hivatalos nyelveiről” nevet viseli, ami azért érdekes, mivel a szlovák jogrend csak az „államnyelv” kizárólagos fogalmát ismeri.
„Rossz törvények módosítása soha nem vezethet eredményre” – indokolta az átfogó törvény elkészítését Őry Péter, a Pro Civis elnöke a tervezet bemutatóján. Rámutatott: az első újdonság, hogy a törvény elhagyná az alul és felülrendelt viszonyt, ehelyett egyenrangú nyelvekről beszél, s bevezetné a hivatalos nyelvek fogalmát.
Ugyancsak új megközelítést hoz a tekintetben, hogy a magyar mely településeken válhatna hivatalos nyelvvé.
A jelenlegi szabályozások a lakossági arány legkevesebb 20 százalékához kötik bizonyos nyelvi jogok érvényesítésének lehetőségét.
A tervezet a közigazgatásban – a lakosságarány függvényében – szinte teljeskörűen kötelezővé tenné mindegyik hivatalos nyelv használatát. A Pro Civis elnöke ezzel összefüggésben elmondta: a tervezet elkészítése során európai országokban elfogadott és sikeresen működő modelleket vettek alapul, legtöbbet a finnországi mintából merítettek.
„Eddig mindig azt hallottuk egyes szlovák politikusoktól, hogy sztenderden felüli nyelvhasználati jogaink vannak, nos most itt van ez a tervezet, meg lehet nézni, ez a nyugat-európai sztenderd” – hangsúlyozta Őry Péter. Hozzáfűzte: tisztában vannak vele, hogy tervezetük nem fog rövid időn belül megvalósulni, de – mint mondta – el kell kezdeni.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.
szóljon hozzá!