
Ő lehet az utód. Kamala Harris alelnöknek nagy esélye van arra, hogy a Demokrata Párt elnökjelöltje legyen
Fotó: X/Kamala Harris
A Demokrata Párt helyi szervezeteinek elnökei az Egyesült Államok mind az 50 tagállamában támogatják Kamala Harris alelnököt, hogy ő legyen a párt új elnökjelöltje – jelentette az ügyet ismerő forrásokra hivatkozva a Reuters.
2024. július 22., 08:002024. július 22., 08:00
Az elnökök vasárnap tartottak telefonos konferenciát, miután Joe Biden elnök bejelentette, hogy lemond az elnökjelöltségről a novemberi elnökválasztás előtt.
A Reuters szerint
– hangsúlyozta egy forrás.
Biden a visszalépését bejelentő nyilatkozatban ajánlozza Harrist maga helyett.
„Ma szeretném felajánlani teljes támogatásomat Kamala számára, hogy ő legyen pártunk idei jelöltje” – fogalmazott Joe Biden az X-en, miután bejelentette visszalépését.
– jelentette az AFP.
„Mivel demokráciánk forog kockán és a jövőnk a célkeresztben van, senki sincs jobb helyzetben, mint Amerika alelnöke, KamalaHarris, hogy szembeszálljon Donald Trump sötét víziójával és egészségesebb irányba vezesse országunkat” – írta Gavin Newsom az X közösségi oldalon.
Közben a baloldali és demokrata politikusoknak pénzt gyűjtő ActBlue politikai akciócsoport vasárnap este bejelentette, hogy
„Hétfő este 9 óráig (európai idő szerint hétfő hajnalban) az ActBlue-on keresztül 46,7 millió dollárt (42,8 millió euró) gyűjtöttek össze a támogatók, miután Kamala Harris alelnök jelöltségét elindították. Ez a legnagyobb egynapos adománygyűjtés a 2024-es ciklusban” – közölte az ActBlue csoport az X közösségi oldalon.
Közben Donald Trump és alelnökjelöltje, J.D. Vance, hevesen támadta Joe Biden és Kamala Harris tevékenységét.
– reagált Trump a közösségi oldalán. „Akit a baloldal mostantól megválaszt, az ugyanolyan lesz” – tette hozzá a republikánus jelölt.
J. D. Vance, aki alelnök lesz, ha a republikánusok megnyerik a novemberi amerikai elnökválasztást, azt mondta, Joe Biden „élete (legrosszabb) elnöke” volt.
Bírálta Kamala Harris alelnököt is.
– tette hozzá az ohiói szenátor.
„Harris nemcsak katasztrófa lenne a Fehér Házban, de segített Bidennek eltitkolni hivatali ideje alatt romló egészségi állapotát, ami rombolja a hitelességét” – közölte a Republikánus Párt is.
Kamala Harrisszel „még rosszabb” lesz, mint Joe Bidennel – hangsúlyozta Donald Trump kampánycsapata.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
szóljon hozzá!