
Képünk illusztráció
Fotó: Rosta Tibor/MTI
A brit kormány egyesített oltásügyi bizottsága (JCVI) azt javasolta pénteken, hogy a 18-39 éves korosztály nem kiemelten veszélyeztetett – például krónikus betegségekben nem szenvedő – tagjainak az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca gyógyszergyár közös fejlesztésű koronavírus-vakcinája helyett lehetőség szerint más oltóanyagokat ajánljanak fel.
2021. május 07., 17:332021. május 07., 17:33
Az indoklás szerint a vizsgálatok arra vallanak, hogy a fiatalabb korcsoportokban valamivel nagyobb a vérrögképződés egy igen ritka, alacsony vérlemezkeszám előfordulásával egy időben kialakuló típusának kockázata az Oxford/AstraZeneca-oltóanyag beadása után, mint a 40 év felettiek esetében.
A JVCI a múlt hónapban azt javasolta, hogy az Oxford/AstraZeneca-vakcina helyett a 18-29 év közöttieknek ajánljanak fel más oltóanyagot. A pénteken ismertetett állásfoglalásban ezt az ajánlást terjesztette ki a testület a 18-39 év közötti korosztályra.
Raine professzor úgy fogalmazott, hogy az előnyök és a kockázatok megoszlása különösen az idősebb beoltottak számára nagyon kedvező, a fiatalabb korosztályok esetében ugyanakkor „kényesebb” ez az egyensúlyi megoszlás.
Hozzátette: a felügyelet szigorúan ellenőrzi a koronavírus elleni összes oltóanyag biztonságosságát, és haladéktalanul megvizsgál minden olyan bejelentést, amely e rendkívül ritkán előforduló vérrögképződéses esetekről érkezik.
Ebből az oltóanyagból ugyanakkor eddig 28,5 millió dózist adtak be Nagy-Britanniában, és a brit gyógyszerfelügyelet pénteki állásfoglalása hangsúlyozza, hogy rendkívül csekély e ritka trombózistípus előfordulási rátája.
A brit kormány azt hangsúlyozta pénteki reagálásában, hogy az Oxford/AstraZeneca-oltóanyag biztonságos, hatékony, és már eddig több ezer ember életét mentette meg.
A Downing Street szóvivője kiemelte, hogy azoknak, akik már megkapták az első adagot ebből a vakcinából, kortól függetlenül ugyanebből az oltóanyagból kell felajánlani a második dózist is.
A JCVI módosított pénteki ajánlása is hangsúlyozza, hogy rendkívül ritkán előforduló trombózistípusról van szó, és az átdolgozott alkalmazási javaslat is csak akkor érvényes, ha betartása nem vezet az oltási program jelentős késedelméhez, illetve nem akadályozza az általános hozzáférést a koronavírus elleni vakcinákhoz.
A testület hangsúlyozza azt is, hogy az ajánlást a jelenlegi rendkívül kedvező nagy-britanniai járványügyi és oltási folyamatok figyelembevételével dolgozta ki.
A JCVI ajánlása szerint ha e folyamatokban bármiféle kedvezőtlen fordulat történne, akkor a 30-39 éves korosztály számára is minden esetben jobb a brit hatóságok által engedélyezett bármelyik oltóanyag használata, mint az oltás elmaradása.
A szakértői testület is kiemeli, hogy aki már megkapta az Oxford/AstraZeneca-vakcina első dózisát, annak kortól függetlenül ugyanebből a vakcinatípusból kell felajánlani a második adagot is.
A JCVI hangsúlyozza azt is, hogy az Oxford/AstraZeneca-oltóanyag szállítási és tárolási előírásai egyes körzetekben sokkal könnyebbé teszik ennek a vakcinának az alkalmazását, mint más oltásokét, és így előfordulhat, hogy az ilyen helyszíneken ennek a vakcinának a használata az egyetlen praktikus megoldás.
Ilyen helyzetekben az oltásügyi bizottság ajánlása is az, hogy az Oxford/AstraZeneca-vakcina beadásának előnyei túltesznek a kockázatokon, és ebben az esetben mindenkinek ezt az oltóanyagot kell felajánlani – áll a testület pénteki állásfoglalásában.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
szóljon hozzá!