Hirdetés

A bolgárok is kitiltanák az ukrán gabonát, Brüsszel a magyar és a lengyel tiltás miatt is tajtékzik

•  Fotó: Makkay József

Fotó: Makkay József

Bulgária Lengyelország és Magyarország hasonló döntését követően szintén fontolóra veszi az ukrán gabona importjának betiltását – jelentette be Javor Gecsev megbízott mezőgazdasági miniszter.

Krónika

2023. április 17., 10:232023. április 17., 10:23

„A bolgár érdekeket meg kell védeni. Ráadásul, miután két ország már így cselekedett, ha nem reagálunk, még több termék halmozódhat fel bolgár területen” – mondta a bolgár közszolgálati rádió szerint.

A miniszter hozzátette, hogy néhány nappal ezelőtt hat másik országbeli kollégáival tárgyalt a kérdésről.

Hirdetés

Szófia szeptember óta kéri Brüsszelt, hogy reagáljon, miután a gazdák arra panaszkodtak, hogy a piacot elárasztotta az Ukrajnából származó gabona.

A bolgár miniszter nyilatkozata azután hangzott el, hogy Lengyelország és Magyarország bejelentette: mezőgazdasági ágazatuk védelme érdekében úgy döntöttek, megtiltják a gabona és más élelmiszerek Ukrajnából történő behozatalát.

Két nappal ezelőtt Szlovákia is blokkolta az Ukrajnából származó gabona piaci értékesítését, miután egy ukrán búzaszállítmányban az EU-ban tiltott növényvédő szereket fedezett fel.

Pénteken Románia, Bulgária, Csehország, Lengyelország, Szlovákia és Magyarország mezőgazdasági miniszterei videokonferencia keretében találkoztak, és megállapodtak abban, hogy egységesen lépnek fel az Ukrajnából származó gabonával kapcsolatban.

Az Európai Bizottság viszont elfogadhatatlannak tartja Varsó és Budapest döntését.

„Tudomásunk van a gabonafélék és más mezőgazdasági termékek behozatalának betiltására vonatkozó lengyel és magyar bejelentésekről. Ezzel összefüggésben fontos hangsúlyozni, hogy a kereskedelempolitika az EU kizárólagos hatáskörébe tartozik, ezért az egyoldalú intézkedések elfogadhatatlanok” – idézte az Európai Bizottság szóvivőjét a Reuters.

Ukrajna sajnálatát fejezte ki a lengyel és a magyar döntés miatt, mondván, hogy „a problémák drasztikus, egyoldalú döntésekkel történő megoldása nem fogja felgyorsítani a helyzet pozitív megoldását”. A kijevi mezőgazdasági minisztérium szerint a lengyel tilalom ellentétes a kétoldalú exportmegállapodással, és tárgyalásokra szólított fel a helyzet megoldására.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
Hirdetés
Hirdetés