Hirdetés

A „jóságban analfabéta” emberiséget ostorozta Ferenc pápa a szinte üres Szent Péter-bazilikában

•  Fotó: Vatican News

Fotó: Vatican News

A „jóságot nem ismerő” mai emberiség ébredését sürgette Ferenc pápa, miközben az egyszerű jászolban született gyermek Jézust idézte példaként szenteste a majdnem teljesen üres Szent Péter-bazilikában bemutatott misén.

MTI

2020. december 25., 08:002020. december 25., 08:00

A járványügyi korlátozások miatt a hétezer hívőt befogadni képes bazilikában csak mintegy kétszázan vehettek részt a misén, közöttük ötven egyházi személy. A hívőket egymástól legalább egyméteres távolságra ültették: az egyik padsorban két, a következőben egy ember foglalhatott helyet. Volt közöttük gyermekes család, szerzetesnővér és vatikáni dolgozó is. Egyedül a kórus tagjai nem viseltek maszkot.

A szertartást Olaszországban és a világ számos részén televízión és interneten keresztül sugározta a Vatikán.

Hirdetés

Ferenc pápa homíliájában a lelkeket üresen hagyó sikervágy helyett „ingyen adott, fáradhatatlan, konkrét” szeretetet sürgetett, azt hangoztatva, hogy korunk emberének saját magán való siránkozás helyett a szenvedők könnyeit kell letörölni. A pápa kijelentette, hogy az élet legnagyobb örömének a gyermekek születése számít, mivel rendkívüli, mindent megváltoztató fordulatot képvisel, amellyel szemben minden egyéb súlyát veszíti.

„Ugyanilyen pillanatot képvisel a karácsony: Jézus születésének ünnepe minden évben lehetőséget ad az újjászületésre, új erőt keresve a próbatételekhez” – jelentette ki Ferenc pápa. Megjegyezte, nem véletlen, hogy Isten fia éjszaka, szegénységben, sokak tudta nélkül jött világra. Az emberi üdvözülés útja egy jászolban vette kezdetét – mondta a pápa. Hozzátette: minden ember, akit a mai világban is selejtnek tartanak, Isten fiának számít. Megszokott sajátos szóhasználatával Ferenc pápa a mai emberiséget „jóságban analfabétának” nevezte, kijelentve, hogy a betlehemi jászolról megfeledkezve az emberek „a hiúság jászlaiba” temetkeznek be. Beszédében Emily Dickinson amerikai költőnőt idézte.

Az egész Olaszországban december 24-től bevezetett szigorú korlátozások miatt Ferenc pápa a szokásosnál két órával korábban, fél nyolctól mutatta be a misét szenteste.

A Szent Péter tér nem volt lezárva, de csak a Vatikán közelében lakók sétáltak el a térig egy gyors fotóért. A hangulat a járvány tavaszi időszakát idézte, akkor azonban senkit sem engedtek be a bazilikába. A katolikus egyházfő december 24-én pápai levelet intézett Libanon lakosságához és Dél-Szudán vezetőihez, békét sürgetve a térségekben. A pápa bejelentette, hogy a járványhelyzet végével ebbe a két térségbe akar elutazni.

A béke lesz a témája Ferenc pápa december 25-i karácsonyi üzenetének is, amelyet nem a Szent Péter-bazilika központi lodzsájáról, hanem a lodzsa mögötti teremből, interneten keresztül mond majd el. A beszéd után Urbi et Orbi áldását adja Róma városára és a világra.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
2026. október 11., vasárnap

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat

Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony

Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony
2026. október 10., szombat

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen

Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen
2026. október 10., szombat

Trump újabb váratlan húzással lepte meg a világot: Putyintól kért olajtermékeket Amerika és a világpiac számára

Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.

Trump újabb váratlan húzással lepte meg a világot: Putyintól kért olajtermékeket Amerika és a világpiac számára
Hirdetés
2026. október 09., péntek

Navi Pillay dél-afrikai jogászé idén a Nobel-békedíj

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Navi Pillay dél-afrikai jogászé idén a Nobel-békedíj
2026. október 09., péntek

Maia Sandu ismét az egyesülés mellett állt ki: Románia nagyobb biztonságot nyújtana Moldovának

Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.

Maia Sandu ismét az egyesülés mellett állt ki: Románia nagyobb biztonságot nyújtana Moldovának
2026. október 09., péntek

Romániára is átterjedhet az ukrajnai háború? Rubio borúlátóan nyilatkozott a jövőről

Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.

Romániára is átterjedhet az ukrajnai háború? Rubio borúlátóan nyilatkozott a jövőről
Hirdetés
Hirdetés