Hirdetés

Kettős állampolgárság: nincs napirenden a választójog

•  Fotó: MTI

Fotó: MTI

A kijelölt magyar külügyminiszter közlése szerint jelenleg nem a választójogi, hanem az állampolgársági törvény módosítása van napirenden. Martonyi János kedden a TV2 reggeli műsorában elmondta, hogy a kettős állampolgárságról szóló törvényjavaslatot már az első parlamenti napon benyújtják.

Hírösszefoglaló

2010. május 11., 16:352010. május 11., 16:35

A külügyi tárca leendő vezetője Semjén Zsolt múlt heti kijelentésére reagálva – miszerint mindenképpen hozzá kell majd nyúlni a választójogi törvényhez is –, emlékeztetett arra, hogy most is szavazhatnak külföldön a magyar állampolgárok, ha bevezették őket a lakcímnyilvántartásba. Kiemelte: az új törvény célja, hogy eltűnjön a hátrányos megkülönböztetés; ez úgy valósul meg, hogy kiiktatják az állampolgárság megszerzésének feltételei közül az állandó letelepedés feltételét.

Ezzel a szomszédos országokban élő magyarok, ugyanolyan feltételekkel választhatnak, mint a nem szomszédos országban élő magyarok, ahogy ez pár héttel ezelőtt is történt – mutatott rá. Mint arról beszámoltunk, Semjén Zsolt nemzeti ügyekkel megbízott kijelölt miniszterelnök-helyettes múlt héten arról beszélt, nem létezhet kétféle állampolgárság, ezért a magyar állampolgárság határon túli magyarok számára történő biztosítását követően a választójogi törvényhez is hozzá kell nyúlni.

Szlovákiában egyébként készülnek Martonyi János hétfőn bejelentett szerdai látogatására. Az Új Szó című pozsonyi napilap szerint a látogatás során folytatandó megbeszélések legfontosabb témája a kettős állampolgárság lesz. Az újság szerint Martonyi Pozsonyban találkozik majd Csáky Pállal, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnökével is. Csáky a lapnak azt mondta, hogy ő kérte a Fideszt, hogy tárgyaljanak a szlovák féllel, mielőtt elfogadnák a magyar állampolgárság megszerzésének könnyítését kimondó törvényt. „Martonyi úr kijelölt külügyminiszterként erről akar tárgyalni Miroslav Lajcákkal” – közölte Csáky. Szerinte a magyar fél által előkészített törvény teljes mértékben megfelel az európai uniós normáknak. „Elképzelhető ugyan, hogy a parlamentbe való benyújtásig bizonyos részletei megváltoznak, ez akár a Lajcákkal való tárgyalás fényében is megtörténhet, de alapvető változást nem várok” – mondta Csáky. Úgy tudja: a jogszabály alapján nem jár majd szavazati jog a határon túli magyaroknak. Martonyi várhatóan nem találkozik a Híd polgári párt képviselőivel.

„Mi szívesen találkozunk vele, neki kell eldöntenie, hogy csak az egyik oldallal tárgyal-e, vagy megkérdezi a másik magyar pártot is” – mondta a lapnak Bugár Béla, a Híd elnöke. Tomás Strázay, a Szlovák Külpolitikai Társaság munkatársa szerint Martonyi látogatása ugyan nem szokványos, de a szlovák-magyar kapcsolatok ismeretében szükség van rá. „A párbeszéd minden formáját üdvözölni kell, és Martonyi János már hivatalosan is jelölt a miniszteri posztra” – fejtette ki Strázay. Szerinte ez egy kísérlet a kapcsolatfelvételre, de úgy véli, hogy nem várható megegyezés a kettős állampolgárság kérdésében.

Martonyi János egyébként kedden nem hivatalos megbeszélést folytatott Vuk Jeremics szerb külügyminiszterrel. A találkozón áttekintették a kétoldalú kapcsolatok bővítésének és a regionális együttműködés elmélyítésének a lehetőségeit.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
Hirdetés
Hirdetés