Hirdetés

Kelemen Hunor: a magyarok véleményéből, visszajelzéseiből építkezünk

•  Fotó: RMDSZ

Fotó: RMDSZ

Közel két hónapos konzultációt zár le a Romániai Magyar Demokrata Szövetség. Az összegyűjtött tapasztalatokról beszélt nekünk Kelemen Hunor szövetségi elnök, miniszterelnök-helyettes, aki megköszönte a magyaroknak a fórumokon és a kormany.rmdsz.ro honlapon elmondott visszajelzéseket, kritikákat. Az RMDSZ elnökét a hétvégén zajló, 16. tisztújító kongresszusról is kérdeztük. Interjú.

Támogatói tartalom

2023. április 27., 12:002023. április 27., 12:00

– Hamarosan véget ér a kormányzati konzultációs sorozat. Mik a tapasztalatok? El tudták juttatni a kormányzati eredményeket a közösséghez, és milyen visszajelzéseket kaptak?

– A konzultáció ugyan a végéhez közeledik, ám ezzel nem zárul le a párbeszéd a közösségünkkel. Azt kértem a kollégáimtól, hogy ezt a munkát ne függesszék fel, hiszen a kormányzást sem szándékozunk felfüggeszteni, és nagyon fontos, hogy folyamatosan visszajelzéseket kapjunk a magyar emberektől. Naivság lenne azt feltételezni, hogy az emberek nagy része reggeltől estig a tévé előtt ül, vagy a közösségi médiát olvasva figyeli a bukaresti történéseket, és látja a mi munkánkat.

Ami a tapasztalatokat illeti: a pedagógusokat jelenleg főként az új tanügyi törvények foglalkoztatják, a gazdákat és a vállalkozókat a támogatások kérdése érdekli.

A településfórumokon az infláció és a nyugdíjak, az energiaárak és a biztonság kérdése merült fel, ugyanakkor gyakran előtérbe kerültek a helyi ügyek is:

a csatornázás, az utak rendbetétele, az épülő uszoda vagy az épp felújítás alatt álló iskola.

– Mekkora gondot jelent, hogy az RMDSZ vezető személyiségeinek jelentős része Bukarestben van, és az energiák nagyobbik hányadát köti le a kormányzás?

– Ebben az időszakban nyilván több időt kell töltenünk Bukarestben a kormányzás miatt, és valamelyest átrendeződnek a hangsúlyok. De

soha nem szabad szem elől téveszteni, hogy a kormányzás nem cél, hanem eszköz. A cél továbbra is az, hogy közösségünk érdekeit képviseljük

– ehhez pedig párbeszédre van szükség, hogy lássuk, miben érdemes változtatnunk. Én ennek tulajdonítom be azt, hogy a konzultáción a visszajelzések, vélemények is őszinték voltak, és köszönet a kritikáért is, ezekből építkezni fogunk!

– Másik témánk az RMDSZ kongresszusa. Egyedüli jelöltként indul a szövetségi elnöki tisztségért. Minek tudja be, hogy nincs ellenjelöltje?

– Úgy látom, sikeres négy év áll mögöttünk. Sikeresek voltunk a választásokon, és – bár nem tartunk még a ciklus végénél – komoly sikereink vannak a kormányzásban is. Érdemes hát folytatni, amit elkezdtünk. Azt, hogy nincs kihívóm, leginkább annak tudom be, hogy azzal a munkával, amit az elmúlt években végeztem a csapatommal, a Szövetségben dolgozó kollégák többsége elégedett. Emellett

2024 egy olyan választási esztendő lesz, amely óriási felelősséget ró a szövetségi elnökre.

A kollégáim is tudják azt, hogy ilyen körülmények között kiszámíthatóságra és stabilitásra van szükség.

– Hogyan foglalná össze röviden az elmúlt négy év munkáját? Honnan hova jutott a Szövetség, melyek a legfontosabb eredményei ennek a mandátumnak?

– A 2019-es kongresszust követően előbb ellenzéki szerepből politizálva kellett kiállnunk az érdekeinkért – amikor lehetett, konstruktívan, de ha kellett, kritikusan. 2020-ban, amikor a koronavírus-járvány idején az akkori kormány cserbenhagyta a gazdaságot, a vállalkozásokat, a gazdákat és a magyarokat is, mi megszerveztük a magyar nyelvű segítségnyújtást, megerősítettük a közösségünket, és még abban az évben a nehézségek ellenére két választáson is kiemelkedő eredményt értünk el.

Az RMDSZ ma megkerülhetetlen a romániai politikában: a mi kormányzati jelenlétünk nélkül nem lehet sikeres országot építeni.

Én büszke vagyok erre, hiszen ennek köszönhetően

  • 203 bölcsődét építhetünk az országban,

  • 190 magyar vonatkozású oktatási intézményt újíthatunk fel,

  • a kisnyugdíjasok nyugdíját a drágulások mértékéhez igazíthattuk,

  • és elértük, hogy ne legyen kétszer drágább a gáz és az áram.

Ez mind-mind a mi munkánk, ahogyan az is, hogy 1813 településen víz-, szennyvíz- és gázhálózatot, utakat, hidakat építünk vagy újítunk fel, 57 ezer hektár erdőt ültetünk, illetve egyre több közösség használhatja szabadon helyi szimbólumait.

– Hogy az RMDSZ életében miért fontos a kongresszus, megválaszolta. De miben fontos a magyarság számára a hétvégi temesvári kongresszus, mire készülnek?

– Olyan dokumentumokat fogunk elfogadni, amelyek a következő évekre stratégiai irányt mutatnak, különböző területeken fogalmazzák meg a közpolitikai célokat.

A Szövetség több mint harmincéves programját ezúttal is változatlanul hagyjuk, viszont ahogyan az kongresszusról kongresszusra lenni szokott: aktualizáljuk feladatainkat, a ma kihívásaihoz igazítjuk azokat.

Románia számára minden feltétel adott a felzárkózáshoz. Most, amikor óriási változások és lehetőségek előtt állunk, nekünk többet, jobban, okosabban kell dolgozni. Én erre vállalkozom szövetségi elnökként, és ehhez kérem kollégáim bizalmát, támogatását is.


1 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 27., hétfő

Szakértő a Krónikának: Nicușor Dan felelőssége újrateremteni a politikai egyensúlyt Romániában

Nehezen képzelhető el, hogy az Ilie Bolojan vezette kisebbségi kormány hosszú életű lesz – állapította meg a Krónikának Ioan Stanomir politológus. A Bukaresti Egyetem alkotmányjogásza szerint a PSD a koalíció létrejöttétől kétszínű magatartást tanúsított.

Szakértő a Krónikának: Nicușor Dan felelőssége újrateremteni a politikai egyensúlyt Romániában
Hirdetés
2026. április 21., kedd

„Ez egy másik mozi”. Kelemen Hunor elárulta a Krónikának, Magyar Péter kérte-e a lemondását

A nagy közös ügyeinkben, nemzet- és szakpolitikai kérdésekben folyamatos lesz a konzultáció az új magyar kormány és az RMDSZ között – nyilatkozta a Krónikának Kelemen Hunor a Magyar Péterrel folytatott megbeszélését követően.

„Ez egy másik mozi”. Kelemen Hunor elárulta a Krónikának, Magyar Péter kérte-e a lemondását
2026. április 13., hétfő

„Nem kell hamut szórnom a fejemre”. Kelemen Hunor a Tisza és az RMDSZ viszonyáról, a magyar–magyar kapcsolatokról

Meg kell várni, hogy mi a viszonya az új magyar kormánynak a határon túli magyarokhoz, milyen nemzetpolitikája van, nekünk ahhoz kell viszonyulnunk – jelentette ki a Krónikának Kelemen Hunor.

„Nem kell hamut szórnom a fejemre”. Kelemen Hunor a Tisza és az RMDSZ viszonyáról, a magyar–magyar kapcsolatokról
2026. április 07., kedd

„Ha valami változik, majd szólok”. Kelemen Hunor a Fidesz támogatásáról, az országgyűlési választások tétjéről

Kelemen Hunor szerint az anyaországban 2010 óta megvalósult nemzetpolitikai paradigmaváltásra vezethető vissza, hogy az RMDSZ az idei országgyűlési választáson is a Fidesz-KDNP pártszövetséget támogatja.

„Ha valami változik, majd szólok”. Kelemen Hunor a Fidesz támogatásáról, az országgyűlési választások tétjéről
Hirdetés
2026. április 02., csütörtök

„A kormányzati gyakorlat során az Orbán-kabinet a Kárpát-medencei magyarok érdekeit is folyamatosan figyelembe veszi”

A Fidesz-KDNP már akkor egységes Kárpát-medencei magyarságban, határon átívelő nemzetegyesítésben gondolkodott, amikor még nem volt meg a lehetőség megadni a külhoni magyaroknak az állampolgárságot – jelentette ki Csepeti Ádám helyettes államtitkár.

„A kormányzati gyakorlat során az Orbán-kabinet a Kárpát-medencei magyarok érdekeit is folyamatosan figyelembe veszi”
2026. február 21., szombat

Mit tudott a Securitate a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul-szobor felrobbantásáról?

Aulich Sándor 1973 és 1984 között volt a Kovászna megyei Securitate parancsnoka. Tisztségéből a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul-szobor melletti robbantás után mentették fel. Háromrészes interjú Aulich Lajos aradi vértanú testvérének ükunokájával.

Mit tudott a Securitate a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul-szobor felrobbantásáról?
2026. február 20., péntek

Meddig terjedt a hatalma a Securitate Kovászna megyei parancsnokának? – 2. rész

Aulich Sándor 1973 és 1984 között volt a Kovászna megyei Securitate parancsnoka. Tisztségéből a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul szobor melletti robbantás után mentették fel.

Meddig terjedt a hatalma a Securitate Kovászna megyei parancsnokának? – 2. rész
Hirdetés
2026. február 19., csütörtök

A Securitate Kovászna megyei parancsnoka voltam – 1. rész

Aulich Sándor 1973 és 1984 között volt a Kovászna megyei Securitate parancsnoka. Tisztségéből a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul-szobor melletti robbantás után mentették fel.

A Securitate Kovászna megyei parancsnoka voltam – 1. rész
2026. február 17., kedd

Gagauzia kifejezné függetlenségi igényét Románia és Moldova egyesülése esetén. Interjú Sergei Manastyrly politológussal (2. rész)

Románia és Moldova esetleges egyesülése fájdalmas téma a moldovai társadalom számára, az itteni lakosság túlnyomó többsége ellenzi a Romániával való uniót – szögezte le a Krónikának adott interjúban Sergei Manastyrly gagauz politológus.

Gagauzia kifejezné függetlenségi igényét Románia és Moldova egyesülése esetén. Interjú Sergei Manastyrly politológussal (2. rész)
2026. február 16., hétfő

Chișinău figyelmen kívül hagyja a gagauz autonómia jogait. Interjú Sergei Manastyrly politológussal (1. rész)

Sergei Manastyrly, a chișinăui Balkan-Centre Elemzési, Kutatási és Prognózis Központ vezetője részletes interjút adott a Krónikának a Gagauz Autonóm Területi Egység három évtizedes történetéről, a régió gazdasági és politikai helyzetéről.

Chișinău figyelmen kívül hagyja a gagauz autonómia jogait. Interjú Sergei Manastyrly politológussal (1. rész)
Hirdetés
Hirdetés