Hirdetés

Washington országra szabott megoldásokat akar az új vámok bejelentése után

Washington

Globális felfordulás. Washington szerint már közel 70 ország jelezte tárgyalási szándékát a vámokról

Fotó: Pixabay.com

Az Egyesült Államok országra szabott megállapodásokra törekszik az új amerikai vámok bejelentését követően számos állammal meginduló kétoldalú kereskedelmi tárgyalásokon – közölte a Fehér Ház szóvivője kedden.

MTI

2025. április 09., 08:292025. április 09., 08:29

Karoline Leavitt, a washingtoni elnöki hivatal napi sajtótájékoztatóján megismételte, hogy már csaknem 70 ország jelezte tárgyalási szándékát, és hangsúlyozta: az egyeztetések során az Egyesült Államok partnerei és szövetségesei élveznek elsőbbséget.

A szóvivő azt is elmondta, hogy a tárgyalásokért az elnök gazdasági stábja felel, Scott Bessent pénzügyminiszter és Howard Lutnick kereskedelmi miniszter aktív részvételével. Elsősorban a vámokról szóló megbeszélésekről van szó, ám egy lehetséges megállapodásban egyéb témák is szerepelhetnek,

Hirdetés

például az Egyesült Államok által nyújtott biztonsági támogatás

– tette hozzá Karoline Leavitt. Ugyanakkor megjegyezte, hogy az egyezségek az „amerikai igényen” alapulnak.

Az elnöki hivatal sajtótitkára „hibának” nevezte hogy Kína egyelőre nem a tárgyalás útját választotta, hogy közösen keressen választ az Egyesült Államokkal a kétoldalú kereskedelemben fennálló jelentős amerikai hiány kezelésére.

Karoline Leavitt megismételte: a kínai kormány részéről egyelőre nem érkezett megkeresés, így április 9-től életbe lép az onnan származó árukra vonatkozó megemelt vám, ami összességében meghaladja a 100 százalékot. Úgy fogalmazott, hogy az Egyesült Államok „erősebben üt vissza”.

A vám mértéke 104 százalékos.

Eredetileg 34 százalékos többletvámmal tetézték a meglévő 20-at, ám miután Kína bejelentette, hogy ugyanolyan mértékű ellenlépéssel válaszol az amerikai exporttermékekre, Trump további 50 százalékos emelésről döntött. Ez 84 százalékos többletterhet jelent.

A kínai lereskedelmi minisztérium elítélte az amerikai intézkedést, és „hibát hibára halmozásnak” nevezte. A tárca további ellenintézkedéseket helyezett kilátásba az amerikai termékekkel szemben.

Kiakasztotta J. D. Vance Pekinget a kínai parasztokról szóló kijelentésével
Felzúdulást váltott ki Kínában J. D. Vance amerikai alelnök, aki kínai parasztokként hivatkozott az ország lakóira.
Vance a Fox News egyik műsorában a globalizáció negatív hatásait bírálta, különösen azt, hogy az Egyesült Államok sok terméket importál más országokból. Úgy fogalmazott: „Kínai parasztoktól veszünk kölcsön pénzt, hogy megvegyük azokat a dolgokat, amelyeket azok a kínai parasztok gyártanak.”
A kínai külügyminisztérium szóvivője, Lin Csian a megjegyzést megdöbbentőnek és sajnálatosnak nevezte.
Hu Hszi-csin, a Global Times című lap volt főszerkesztője úgy fogalmazott:
„Az igazi paraszt valójában az amerikai vidékről jött, és úgy tűnik, nem sokat tud a világról.”
Hozzátette: sok kínai szerint Vance-nek Kínába kellene látogatnia, hogy saját szemével lássa, milyen fejlett az ország.

Karoline Leavitt azt is közölte, hogy Donald Trump rendeletet ír alá az amerikai szénbányászat fokozásáról, az energiatermelés növelésére irányuló politika jegyében.

A sajtótitkár bejelentette, hogy április 17-én hivatalos látogatásra érkezik Washingtonba Georgia Meloni olasz miniszterelnök.

Azt is megerősítette, hogy április 14-én Nayib Bukele salvadori elnök lesz a Fehér Ház vendége. A vele való megbeszélésen egyebek mellett szó lesz az Egyesült Államokban illegálisan tartózkodó kitoloncolt veszélyes bűnözők salvadori szigorított börtönökben való elhelyezésére vonatkozó együttműködésről.

Szijjártó Péter: Különleges együttműködésről tárgyalunk Washingtonnal
Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter a Bloomberg TV-nek adott interjúban elmondta, hogy Magyarország már hónapok óta tárgyal az Egyesült Államokkal egy különleges, kétoldalú együttműködés kialakításáról. A partnerség gazdasági elemeket is tartalmaz, és célja a kapcsolatok megerősítése.
A miniszter hangsúlyozta, hogy a magyar kormány kifejezetten jó viszonyt ápolt Donald Trump korábbi elnök adminisztrációjával. „Nagyon jó viszonyban vagyunk a Trump-kormányzattal.” – mondta. Véleménye szerint az Európai Bizottságnak nem konfrontálódnia kellett volna az Egyesült Államokkal Trump idején, hanem inkább a vámok, különösen az amerikai autógyártásra vonatkozók, csökkentésével kellett volna reagálnia.
Bár elismerte, hogy a vámpolitika uniós hatáskör, Szijjártó szerint az Európai Bizottság nem képes hatékony megoldásokat nyújtani.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Bloomberg TV-nek adott interjúban elmondta, hogy Magyarország már hónapok óta tárgyal az Egyesült Államokkal egy különleges, kétoldalú együttműködés kialakításáról. A partnerség gazdasági elemeket is tartalmaz, és célja a kapcsolatok megerősítése.
A miniszter hangsúlyozta, hogy a magyar kormány kifejezetten jó viszonyt ápolt Donald Trump korábbi elnök adminisztrációjával. „Nagyon jó viszonyban vagyunk a Trump-kormányzattal.” – mondta. Véleménye szerint az Európai Bizottságnak nem konfrontálódnia kellett volna az Egyesült Államokkal Trump idején, hanem inkább a vámok, különösen az amerikai autógyártásra vonatkozók, csökkentésével kellett volna reagálnia.
Bár elismerte, hogy a vámpolitika uniós hatáskör, Szijjártó szerint az Európai Bizottság nem képes hatékony megoldásokat nyújtani.
Szijjártó ezt határozottan visszautasította: „Az Egyesült Államok kereskedelmi képviseletének éves jelentéséről van szó, amelyet még tavaly, Joe Biden elnöksége idején állítottak össze. A Biden-adminisztráció nagyon ellenségesen viszonyult Magyarországhoz. Tudható, hogy ezeket a jelentéseket alapvetően az amerikai nagykövetségektől származó információk alapján készítik el, és előző amerikai nagykövet nagyon ellenséges volt.”
Közben Orbán Viktor miniszterelnök azt közölte: „a vámháború nem akadály, megcsináljuk Európa legnagyobb adócsökkentési programját”.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 24., csütörtök

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást

Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Nyugdíjelszámolások: magyarázzák a bizonyítványt

A nyugdíjak hibás kiszámítása nem „jelenségszintű” probléma, az embereknek bízniuk kell abban, hogy járandóságukat helyesen állapították meg – jelentette ki a Bihar megyei nyugdíjpénztár igazgatója.

Nyugdíjelszámolások: magyarázzák a bizonyítványt
Nyugdíjelszámolások: magyarázzák a bizonyítványt
2026. szeptember 24., csütörtök

Nyugdíjelszámolások: magyarázzák a bizonyítványt

2026. szeptember 24., csütörtök

Belépő a tízes klubba: egyre több kúton lépi át a lélektani határt a benzin ára

Miután szerdán a benzin ára átlépte a literenkénti 10 lejes lélektani határt az OMV romániai töltőállomásain, és ezzel történelmi csúcsra került, csütörtökön más láncok is csatlakoztak a „klubhoz”.

Belépő a tízes klubba: egyre több kúton lépi át a lélektani határt a benzin ára
2026. szeptember 24., csütörtök

Van lejjebb? Több kockázat is lefelé húzhatja a román gazdaságot az EBRD szerint

Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) változatlanul 0,2 százalékos gazdasági visszaeséssel számol Romániában 2026-ra, jövőre pedig 1,8 százalékos növekedést vár.

Van lejjebb? Több kockázat is lefelé húzhatja a román gazdaságot az EBRD szerint
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Százezer lejes álomfizetés, tisztséghalmozás: mostantól Ön is megnézheti, mennyit keresnek a román állami cégek vezetői

Az állami cégek vezetőinek adatait tartalmazó honlapot indított útjára a román kormány, amelyen bárki megnézheti, hogy mennyit keresnek az érintettek, illetve hány tisztséget töltenek be párhuzamosan.

Százezer lejes álomfizetés, tisztséghalmozás: mostantól Ön is megnézheti, mennyit keresnek a román állami cégek vezetői
2026. szeptember 24., csütörtök

A tőzsde is megsínyli a politikai patthelyzetet

Lejtmenetbe kapcsolt a Bukaresti Értéktőzsde (BVB): csütörtökön a leglikvidebb és legnagyobb jelentőségű romániai vállalatok részvényeinek árfolyammozgását követő BET-index 11 óra körülre 2,4 százalékkal esett vissza.

A tőzsde is megsínyli a politikai patthelyzetet
A tőzsde is megsínyli a politikai patthelyzetet
2026. szeptember 24., csütörtök

A tőzsde is megsínyli a politikai patthelyzetet

2026. szeptember 23., szerda

Jogi huzavona „robbanthatja fel” a nagyszabású német lőporgyárterveket Erdélyben

Akadályozza a német Rheinmetall fegyveripari cég nagyszabású lőporgyár-építési beruházását a Brassó megyei Viktóriavárosban egy per, amelyet az egyik helyi cég indított a tervezett létesítmény kapcsán.

Jogi huzavona „robbanthatja fel” a nagyszabású német lőporgyárterveket Erdélyben
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Biomasszára és biogázra alapozzák a működést az első romániai községi hőerőműben

Az Arad-hegyaljai település az első romániai község, amely saját hőerőművet épít, s a mintegy 8,6 millió eurós beruházás a tervek szerint jövőre már működőképes lesz, és a kistérség hőenergia-ellátásában is szerepet vállalhat.

Biomasszára és biogázra alapozzák a működést az első romániai községi hőerőműben
2026. szeptember 23., szerda

Újabb történelmi csúcsra „lőtte ki” a lej-euró árfolyamot a politikai patthelyzet

Soha nem volt még ilyen gyenge a román deviza az egységes európai fizetőeszközhöz mérten: szerdán 13 órakor a Román Nemzeti Bank (BNR) 5,2788 lej/eurós referencia-árfolyamot adott ki, ami történelmi csúcsnak számít.

Újabb történelmi csúcsra „lőtte ki” a lej-euró árfolyamot a politikai patthelyzet
2026. szeptember 22., kedd

Ráléptek a gázra az üzemanyagárak, Románia is az élvonalban

Idén augusztusban az Európai Unióban átlagosan 23,8 százalékkal voltak drágábbak a személyszállításban használt üzemanyagok, mint egy évvel korábban – közölte kedden az Eurostat.

Ráléptek a gázra az üzemanyagárak, Románia is az élvonalban
Hirdetés
Hirdetés