
Jelentős változások várhatóak ebben az évben a romániai ingatlanpiacon az ország legnagyobb ingatlanközvetítő portálja, az Imobiliare.ro legfrissebb felmérése szerint.
2015. január 05., 19:172015. január 05., 19:17
Amint a szakértők rámutattak, egy ideje érdekes és váratlan tendencia kezd kialakulni az ágazatban: az elmúlt időszakban drasztikusan visszaesett a kereslet az olcsó, 20 ezer euró alatti ingatlanok iránt, ezzel egyidőben pedig nőtt az érdeklődés az Első otthon program keretében kínált hitel felső értékénél drágább lakásokkal szemben.
Kolozsváron például 2014 folyamán a potenciális ingatlanvásárlóknak mindössze egy százaléka keresett 30 ezer eurónál kisebb értékű lakásokat az Imobiliare.ro portálon, ehhez képest 2013-ban még 20 százalékos volt a legolcsóbb lakrészek iránt érdeklődők aránya. A szakértők szerint mindez azt jelenti, hogy az ügyfelek többsége számára már nem a pénz az elsődleges szempont lakásvásárlásnál, és egyre többen hajlandóak jóval többet fizetni a minőségért.
A portál felméréséből kiderült, hogy a 20 és 40 ezer euró közötti ingatlanok iránti érdeklődés is megcsappant az elmúlt évben: országos szinten az erre a kategóriára rákereső magánszemélyek aránya a 2013-as 30 százalékról 16 százalékra esett vissza. A statisztika alapján 40–60 ezer euróba kerülő lakásokat a honlapot meglátogatók 29 százaléka keresett, ez enyhe növekedést jelent az egy évvel korábbi 25 százalékhoz képest.
Ezzel szemben jelentős növekedést tapasztaltak a 60–80 ezer eurós árintervallumba tartozó ingatlanok terén: míg 2013-ban az ügyfelek 13 százaléka keresett rá ezekre a lakásokra, az arány 2014-re már elérte a 20 százalékot. Még nagyobb mértékben – 12-ről 34 százalékra – emelkedett a 80 ezer eurónál drágább lakások iránti kereslet – számolt be az Imobiliare.ro.
Az országoshoz hasonlóan alakul a piac Kolozsváron is: egy év alatt a 60 ezer eurónál drágább lakások iránt érdeklődők aránya 10-ről 33 százalékra emelkedett. Temesváron a 40–60 ezer eurós lakások voltak a legkeresettebbek 2014-ben: az érdeklődő ügyfelek aránya egy év alatt 19 százalékról 44 százalékra emelkedett. Emelkedett a 60 ezer eurónál drágább lakások iránti kereslet is: a 2013-as 9 százalékhoz képest az elmúlt évben már az ügyfelek 27 százaléka részesítette előnyben a drága lakásokat.
Brassóban a 20 ezer eurónál olcsóbb ingatlanok iránti kereslet 29 százalékról 3 százalékra mérséklődött, míg a legdrágább kategóriába tartozó ingatlanokra a 2013-as 13 százalékhoz képest, 2014-ben már az ügyfelek 33 százaléka keresett rá a portálon. Az Imobiliare.ro a honlapon végrehajtott keresések alapján állította össze a statisztikát.
Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
szóljon hozzá!