Hirdetés

Valódi világközponttá alakulhat Sanghaj

Sanghaj városa vonzza a legtöbb külföldi működő tőkét a világ nagyvárosai közül, egyes területeken viszont továbbra is hátrányban van versenytársaihoz képest – derül ki a PricewaterhouseCoopers (PwC) nemzetközi szolgáltatócég legújabb jelentéséből.

MTI

2012. október 16., 08:202012. október 16., 08:20

A PwC Lehetőségek városai címet viselő összeállítása szerint a kelet-kínai metropolisz a külföldi projektek számát és a befektetett összegek nagyságát illetően is vezeti a globális listát. A város által vezetett statisztikák szerint tavaly összesen 20,1 milliárd dollár értékű külföldi működő tőke érkezett a városba, 31,3 százalékkal több, mint 2010-ben. Az év első nyolc hónapjában az összeg megközelítette a 16 milliárd dollárt, amiből 10,6 milliárd dollár már megvalósult beruházás.

A PwC összeállítása szerint a város gazdasági befolyása szintén nőtt az elmúlt évhez képest, jelenleg Peking, Párizs, London és New York után az ötödik helyen áll. A nemzetközi vonzerőt és a globális véráramba való beágyazódottságot illetően Sanghaj idén már a hetedik, miközben tavaly még csak a 11. helyet sikerült megszereznie. Az általános üzleti befolyást és lehetőségeket illetően ugyanakkor csak a középmezőnybe került be: a 27 vizsgált globális központ közt a 19., két hellyel lemaradva a kínai fővárostól is. A közlekedés, az oktatás és az egészségügy minőségét illetően a legnagyobb a hátránya a többiekhez képest, mivel idén csupán a 23. helyet tudta megszerezni. A jelentés szerint a mutatók javulása és Sanghaj listán való előrelépése a város világközponttá való átalakulásának kezdetét jelzi.

A kínai vezetés tervei szerint a 23 milliós város 2015-re a jüan kereskedelmének, árazásának és a jüanügyletek elszámolásának globális centrumává lépne elő, 2020-ra pedig Hongkonghoz, New Yorkhoz és Londonhoz hasonló pénzügyi világközponttá kíván válni. A nemzetközi jelleget erősítendő az évtized közepéig a meglévő csaknem 400 mellé még legalább 100 multinacionális vállalatot próbálnak a városba csábítani.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 18., szerda

Közel négyszer magasabb a román infláció az uniós átlagnál

Az Eurostat szerdán közzétett adatai szerint februárban 2,1 százalékra nőtt az éves infláció az Európai Unióban az előző havi 2 százalékról. A tagállamok közül továbbra is Romániában volt a legmagasabb az infláció, 8,3 százalék.

Közel négyszer magasabb a román infláció az uniós átlagnál
Hirdetés
2026. március 18., szerda

Padlógázzal nőtt tovább az üzemanyagok ára, a Versenytanács nem lát kartellezést a töltőállomások működtetői között

Szerdán is folytatódott az iráni konfliktus kirobbanása által kiváltott dráguláshullám a romániai töltőállomásokon: a piacvezető Petrom a benzin literenkénti árát újabb 10 banival, a gázolajét pedig újabb 15 banival emelte meg.

Padlógázzal nőtt tovább az üzemanyagok ára, a Versenytanács nem lát kartellezést a töltőállomások működtetői között
2026. március 18., szerda

Azomureș: nemzeti érdek az erdélyi ipar vitatott jelképének megmentése?

A kritikus infrastruktúra részévé teszi a műtrágyagyártást a bukaresti szenátus által már elfogadott törvénytervezet, amely a marosvásárhelyi Azomureș vegyipari kombinát állami megmentésére irányul.

Azomureș: nemzeti érdek az erdélyi ipar vitatott jelképének megmentése?
2026. március 17., kedd

OECD: Romániának növelnie kellene az ingatlanadókat

Romániának növelnie kellene az ingatlanadókat a költségvetési bevételeinek megerősítése és a fiskális egyensúlytalanságok csökkentése érdekében – áll az OECD által hétfőn közzétett, a román gazdaságról szóló legfrissebb jelentésben.

OECD: Romániának növelnie kellene az ingatlanadókat
Hirdetés
2026. március 17., kedd

Újra egymilliárd euró alatt a román folyó fizetési mérleg hiánya

A tavaly januári 1,03 milliárd euróról az idei első hónapban 977 millió euróra csökkent a folyó fizetési mérleg hiánya – közölte kedden a Román Nemzeti Bank (BNR).

Újra egymilliárd euró alatt a román folyó fizetési mérleg hiánya
2026. március 17., kedd

Tovább nőtt az államadósság, 2025 év végén a GDP közel 60 százalékára rúgott

A pénzügyminisztérium kedden közzétett adatai szerint tavaly decemberben az előző havi 1121 milliárd lejről 1138 milliárd lejre nőtt az államadósság.

Tovább nőtt az államadósság, 2025 év végén a GDP közel 60 százalékára rúgott
2026. március 17., kedd

Nagyot nőtt a szélerőművek által megtermelt áram mennyisége

Idén januárban 696 millió kilowattóra (kWh) áramot termeltek a szélerőművek, 39,8 százalékkal többet, mint 2025 első hónapjában; a napelemek által termelt energia mennyisége 2 százalékkal 146,8 millió kilowattórára csökkent.

Nagyot nőtt a szélerőművek által megtermelt áram mennyisége
Hirdetés
2026. március 17., kedd

Pénzügyminiszter: aggasztó az üzemanyagárak emelkedése, a kormány be fog avatkozni

Aggasztó az üzemanyagárak „látványos emelkedése”, a kormánynak intézkedéseket kell hoznia, „főleg tekintettel arra, hogy a gyártók és a forgalmazók jelenlegi készletei a múltban beszerzett készletek” – jelentette ki kedden Alexandru Nazare.

Pénzügyminiszter: aggasztó az üzemanyagárak emelkedése, a kormány be fog avatkozni
2026. március 17., kedd

Az EU a gázárak korlátozását fontolgatja az iráni háború miatt

Lehetővé tenné az Európai Bizottság (EB) a tagállamok számára, hogy szabályozzák a gázárakat az iráni konfliktus által kiváltott energiaár-robbanás nyomán.

Az EU a gázárak korlátozását fontolgatja az iráni háború miatt
2026. március 17., kedd

Újabb látványos drágítás a töltőállomásokon – Az energiaügyi miniszter még mindig csak forgatókönyvekről beszél

Kedd kora reggel a legkiterjedtebb romániai töltőállomás-hálózattal rendelkező Petromnál is átlépte a 9 lejes lélektani határt a standard gázolaj literenkénti ára, miután a kútjaiknál gyakorolt árszint a dízel esetében 15 banival nőtt.

Újabb látványos drágítás a töltőállomásokon – Az energiaügyi miniszter még mindig csak forgatókönyvekről beszél
Hirdetés
Hirdetés